Így veszítette el Franciaország a méltóságát

2021. május 1. 18:16

Michel Houellebecq
UnHerd
Nem csupán jogszerű, hanem egyenesen kívánatos elpusztítani azt az országot, amelyik legalizálja az eutanáziát.

„A katolikusok minden tőlük telhetőt megtesznek majd, de sajnos azt kell mondanom, hogy többé-kevésbé hozzászoktunk ahhoz, hogy a katolikusok mindig veszítenek. A muszlimok és a zsidók ebben a kérdésben és más, »társadalminak« (milyen csúnya szó) bélyegzett kérdésekben pontosan úgy gondolkodnak, mint a katolikusok; a médiában nagy az egyetértés abban, hogy ezt a tényt el kell titkolni. Nincsenek illúzióim; a vallások a »republikánus törvény« előtti meghajolásra vannak ítélve. A papok, rabbik és imámok a jövőben meglátogatják majd az eutanáziára vállalkozókat, hogy elmondják, hogy igen, ez egy csúnya dolog, de holnap majd jobb lesz, és Isten majd akkor is gondoskodik róluk, ha az emberek már elhagyták őket. Legyünk őszinték ezzel kapcsolatban. 

A lámák szempontjából a helyzet kétségtelenül még rosszabb. A Tibeti halottaskönyv figyelmes olvasói tudják, hogy a halál fájdalmai különösen fontos pillanatok egy ember életében, mert még egy utolsó esélyt adnak arra, hogy megszabaduljanak a szamszarától, az újjászületés körforgásától, még akkor is, ha kedvezőtlen a karmájuk. A haldoklás korai megszakítása tehát lényegében bűncselekmény; a buddhisták sajnos ritkán avatkoznak bele a nyilvános vitákba.

Csak az orvosok maradnak, akikben van egy kis bizalmam, kétségtelenül azért, mert nem nagyon ismerem őket. Az tagadhatatlan, hogy néhányan ellenállnak majd és nem lesznek hajlandók megölni pácienseiket, és hogy ők képzik majd az eutanáziával szembeni talán utolsó igazi akadályt. Nem tudom, honnan veszik ezt a bátorságot; talán csak a hippokratészi esküt tartják tiszteletben: »Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok«. Lehetséges. A nyilvános eskütétel minden bizonnyal nagyon fontos pillanat volt az életükben. Mindenesetre az ő harcuk tisztelendő, még akkor is, ha »a méltóságért« zajlik.

Egy civilizáció méltósága nem teljesen semmi. De antropológiai szempontból valójában másról van szó. Élet és halál kérdéséről. És ezen a ponton nagyon egyértelműnek kell lennem: ha egy ország – egy társadalom, egy civilizáció – legalizálja az eutanáziát, az én szememben minden tisztességét elveszíti. Ezután nem csak jogszerű, hanem egyenesen kívánatos lesz az elpusztítása, hogy valami másnak – egy másik országnak, egy másik társadalomnak, egy másik civilizációnak – esélye legyen felemelkedni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 199 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A méltóságukat elvesztették a Párizsi Kommünnel, a napoleoni diktatúrával, Trianonnal, Dien Bien Phu-val, hogy csak néhány momentumot említsek.

Az euthanázia miatt Is. De tényleg vedd már észre, hogy ez nem a saját döntésedről szól, hogy nem akarsz úgymond "értelmetlenül" szenvedni. Ez arról szól, hogy családtagok döntenek rólad, hogy ne szenvedj "értelmetlenül", meg gyógyszercégek döntenek arról, hogy minek neked fájdalomcsillapító, amikor egy kis méreg mindent megold.

Mélyen egyetértek. A természetes halál kivárása és az addig tartó szenvedés elviselése nagyon fontos tanúságtétel az élet értékessége mellett, és óriási, aktív szolválat a súlyosan beteg emberek részéről az egészségesek érdekében.

Ami a fogyatékosokat illeti, nem sok Down kóros születik meg manapság. Kétségtelen, hogy ha sikerül valakinek, még marathont is futhat, és a sikerét liberális újságírók ünneplik. De ez csak annyit mutat, hogy idióta egy világban élünk.

Az a helyzet, hogy manapság félig vagy teljesen elkábítva halunk meg. Pl. a kovidosok már több hete mélyaltatásban vannak a lélegeztetőgépeken, amikor meghalnak. És ezellen senkinek nincs is kifogása. Azellen viszont van, hogy ha a puszta ágyban fekvést ép ésszel annyira nem bírja, hogy méreginjekciót követel.

Pont a szubjektivitás az óriási gond, mert ragadós példa. Mi van, ha egy szerelmi bánat is elviselhetetlen szenvedés? Lásd az ifjú Werthert... Egyenlőre még legalább beszólhatsz neki, hogy ugyan ne rinyájjon má! De ha törvény lesz az euthanáziából, akkor joga lesz azt gondolni, hogy nem bírja tovább, és tiszteletben kell tartanod. Vagy meg kell tudnod mondani, mi az OBJEKTÍV különbség.

Nem tudok róla, hogy lenne ilyen önrendelkezés. Az ifjú Wertherekkel az a gond, ha nekik jogaik lesznek az öngyihez, amiket te nem vonhatsz kétségbe. Mert ugye milyen alapon?

Mert? Eddig kaptak volna? A világ most van változóban. És ahogy mostanra van egy csomó divatbuzi azok mellett, akiknek a nemi identitás tényleges probléma, most majd lesz egy csomó divatöngyilkos, akiknek a döntését meg sem kérdőjelezheted majd. Szép új világ kapujában vagyunk.

Most még. Húsz év múlva egy csomó divatöngyilkos családja ugrik majd a torkomnak szerettük emlékének a megsértése miatt. Dehát ahogy Houellebecq írta, már én is többé-kevésbé hozzászoktam, hogy a katolikusok mindig veszítenek.

Az euthanázia pl. tök hasznos. LEcsökkenti a kórházi költségeket. Mi szükség valakire, aki nem termeli meg a GDP ráeső részét?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés