Így veszítette el Franciaország a méltóságát

„A katolikusok minden tőlük telhetőt megtesznek majd, de sajnos azt kell mondanom, hogy többé-kevésbé hozzászoktunk ahhoz, hogy a katolikusok mindig veszítenek. A muszlimok és a zsidók ebben a kérdésben és más, »társadalminak« (milyen csúnya szó) bélyegzett kérdésekben pontosan úgy gondolkodnak, mint a katolikusok; a médiában nagy az egyetértés abban, hogy ezt a tényt el kell titkolni. Nincsenek illúzióim; a vallások a »republikánus törvény« előtti meghajolásra vannak ítélve. A papok, rabbik és imámok a jövőben meglátogatják majd az eutanáziára vállalkozókat, hogy elmondják, hogy igen, ez egy csúnya dolog, de holnap majd jobb lesz, és Isten majd akkor is gondoskodik róluk, ha az emberek már elhagyták őket. Legyünk őszinték ezzel kapcsolatban. 

A lámák szempontjából a helyzet kétségtelenül még rosszabb. A Tibeti halottaskönyv figyelmes olvasói tudják, hogy a halál fájdalmai különösen fontos pillanatok egy ember életében, mert még egy utolsó esélyt adnak arra, hogy megszabaduljanak a szamszarától, az újjászületés körforgásától, még akkor is, ha kedvezőtlen a karmájuk. A haldoklás korai megszakítása tehát lényegében bűncselekmény; a buddhisták sajnos ritkán avatkoznak bele a nyilvános vitákba.

Csak az orvosok maradnak, akikben van egy kis bizalmam, kétségtelenül azért, mert nem nagyon ismerem őket. Az tagadhatatlan, hogy néhányan ellenállnak majd és nem lesznek hajlandók megölni pácienseiket, és hogy ők képzik majd az eutanáziával szembeni talán utolsó igazi akadályt. Nem tudom, honnan veszik ezt a bátorságot; talán csak a hippokratészi esküt tartják tiszteletben: »Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok«. Lehetséges. A nyilvános eskütétel minden bizonnyal nagyon fontos pillanat volt az életükben. Mindenesetre az ő harcuk tisztelendő, még akkor is, ha »a méltóságért« zajlik.

Egy civilizáció méltósága nem teljesen semmi. De antropológiai szempontból valójában másról van szó. Élet és halál kérdéséről. És ezen a ponton nagyon egyértelműnek kell lennem: ha egy ország – egy társadalom, egy civilizáció – legalizálja az eutanáziát, az én szememben minden tisztességét elveszíti. Ezután nem csak jogszerű, hanem egyenesen kívánatos lesz az elpusztítása, hogy valami másnak – egy másik országnak, egy másik társadalomnak, egy másik civilizációnak – esélye legyen felemelkedni.”