Mindenesetre ezzel egy újabb munkanapot tudott le az ellenzéki reménysugárként az ellenzéki szivárványos egét beragyogó városvezető.
Másnap a főpolgármesteri Facebook-oldal követői már arról értesülhettek, hogy az ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelöltséggel kacérkodó hangember 1-est ad a kormánynak a koronavírus elleni második oltás utáni fertőzések és halálozások adatait bemutató táblázat miatt. Természetesen Karácsony azért bevárta Karikó Katalin kommentárját, hogy legyen mire hivatkozni, majd azt politikai marketingeszközzé „nemesítve” azzal vádolta be a kormányt, hogy aláássa a bizalmat a nyugati vakcinákkal szemben.
Hm. Nem éppen a DK és társai által a keleti készítményekkel szemben táplált bizalmatlanságot akarta esetleg a kabinet ellensúlyozni? Mindegy, ennek tisztázása akkor sem egy regnáló főpolgármester politikai feladata.
A következő posztban aztán
Karácsony laza párhuzamot von a csernobili katasztrófa, az azt követő elhallgatás és a jelenlegi járványügyi tájékoztatás között.
„A felelős vezetésnek pedig az a feladata, hogy mindenekelőtt az igazságot szolgálja, hiszen a krízisben nincs baloldal vagy jobboldal, nincsenek ideológiák, csak emberéletek vannak” – magyarázza, Medgyessy Péter után szabadon.
Szerintünk egyébként a „felelős vezetésnek” meg nem az a feladata, hogy életbölcsességeket és politikai manifesztumokat fogalmazzon meg a közösségi médiában, hanem hogy döntéseket hozzon, irányt szabjon, felelősséget vállaljon. De biztos nem vagyunk kellően huszonegyedik századiak, meg más városokkal sem tudnánk váccápon kommunikálni. Zárójel bezárva.
Mindenesetre április 26-án a főpolgármester úr nem pihent: érkezett egy harmadik poszt is, amelyben Palkovics László miniszter kapta meg a magáét a Fudan egyetem kapcsán. Ami jár, az jár.
Másnap aztán ismét az uniós helyreállítási alap volt a téma, ám ezúttal inkább újraközlésről beszélhetünk, vagyis a már korábban megfogalmazottak felmelegítéséről, kiegészülve egy olyan csodálatos mondattal, mint hogy „minden egyes magyart, a csecsemőtől az aggastyánig 350 ezer forint visszatérítendő európai támogatástól készül megfosztani az Orbán-kormány”. Ilyen alapon egyébként sokkal több pénzt vesz el a kabinet az emberektől, hiszen kölcsönből szinte akármennyit fel lehetne venni, csupán döntés kérdése.