Szuperliga: „Átgondoljuk a következő lépéseket”

2021. április 21. 8:02
Az új formáció közleményt adott ki, miután az angol klubok kedd éjszaka úgy döntöttek, mégsem csatlakoznak.

A Szuperliga kedden közleményt adott ki, miután mind a hat angol csapat visszavonta a csatlakozását – írja a Nemzeti Sport. Mint fogalmaznak: „A Szuperliga meggyőződése, hogy az európai futballban változásra van szükség. Ezért javaslatot tettünk egy új versenysorozatra, mert a jelenlegi nem működik.”

A közleményben többek között hivatkoznak még a koronavírus-járvány okozta bizonytalan pénzügyi helyzetre, amelyben új, stabil alapokra lenne szükség. Véleményük szerint ezt a stabilitást biztosítaná az új sorozat.

Hozzátették: „Az angol klubok külső nyomásra kénytelen voltak távozni, miközben meggyőződésünk, hogy javaslatunk teljes mértékben összhangban van az európai joggal és szabályozásokkal”. Ezzel kapcsolatban kiemelték:

A körülményekre való tekintettel átgondoljuk a megfelelő lépéseket a projekt átalakítása érdekében.”

A Nemzeti Sport értesülései szerint mindeközben az olasz klubok közül az Inter bejelentette, hogy jelen helyzetben a Szuperliga már „nem tűnik érdekesnek” a klub számára. A Nemzeti Sport korábban arról is beszámolt, hogy az AC Milan is a visszalépésen gondolkodik.

Címlapképen: Tüntető szurkolók a Szuperliga ellen

Kép forrása: AFP

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valószínűleg jön a Canossa-járás újabb fordulója, de feltehetően a kezdeményezést sikernek maszkírozva, vagy ámeneti visszavonulásnak bemutatva.

Ezekben a nemzeti szövetségek vannak, nem a klubok.
Ezek az általuk szervezett tornák bevételei felett rendelkeznek és azt valamilyen arányban visszaosztják a kluboknak, vagy a nemzeti szövetségeknek - (klub meccs-válogatott meccs).
A céljuk az, hogy minél több pénzt húzzanak ki a játékból -úgy, hogy a nézettség se essen - több kevesebb sikerrel.
Ahol sok pénz van, ott a korrupció is megjelenik, de mindig minden kiderül, lásd Platini, Blatter, Beckenbauer, bár az FBI se független szervezet, akár ferdíthetett is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés