Hadházy a zuglói MSZP-t támadva beszél az összefogás fontosságáról

2021. április 19. 11:40
A Momentum jelöltjének nem tetszik a kampány, amit Zuglóban folytat az MSZP.

Felháborodott Hadházy Ákos, a Momentum jelöltje a zuglói előválasztáson, miután a kerületi tévécsatornán több ellenzéki képviselő – gyakorlatilag az MSZP vezetése – is ellenfele, Tóth Csaba mellett kampányolt.

„Az első ilyen politikusi interjú után a Momentum Mozgalom helyi szervezetének elnöke megkérdezte a szerkesztőt, hogy ugyan, ha már az előválasztás a téma, akkor nem akarnak-e teret adni a másik jelöltet támogató politikusoknak is?

Esetleg nem akarnak-e meghívni az MSZP-n kívül más pártokból is vendégeket?”

tette fel a kérdést közösségi oldalán Hadházy.

Az MSZP-nek címzett kritika után az ellenzéki összefogásra is kitért a Momentum jelöltje.

„Az összefogás fontos, hiszen a választási rendszer miatt csak így lehet legyőzni a Fideszt. Az összefogás egyrészt TECHNIKAI FOGALOM: azt jelenti, hogy minden körzetben egy jelölt induljon a Fidesz ellen. Másrészt AZONOS ÉRTÉKRENDET is jelent: a gyökeres VÁLTOZÁS ÍGÉRETÉT, hogy nem csak átfestjük a Fidesz rendszerét.

Fontos emlékeztetni: végül, az előválasztás után Zuglóban is csak egy jelölt fog indulni a Fidesz ellen, senkinek az indulása nem veszélyezteti az ellenzék sikerét”

– írta.

Ezzel egyébként az MSZP – mely a hatpárti ellenzéki együttműködés értelmében a Momentum szövetségesének számít – nem ért egyet, hiszen Zugló közismerten baloldali fellegvárnak számít – itt volt polgármester Karácsony Gergely is –, a kerület országgyűlési képviselője szerint az ellenzéknek fideszes körzetekből kellene elvinni mandátumokat, nem pedig onnan, ahol eleve baloldali mandátum van.

Nyitókép: Facebook

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Összefogááááás!
Etikai kóóóódex!

(Én már csak azt várom, amikor Tóth Csabáért kell majd aktívan kampányolnia Hadházy-nak...)

Az ellenzék még a belháborúiban is inkorrekt, képmutató, sunyi, álságos és buta.

Na Hadovaházy erről, ha mondanál egy-két szót!

https://www.vadhajtasok.hu/202..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés