Novák: Sok külföldi párt szeretne együttműködni a Fidesszel

2021. április 17. 15:51
Az új európai jobboldal igent mond a szabadságra, az emberi méltóságra, a családra, a nemzetre és a kereszténységre, határozottan nemet a migrációra, a birodalmi logikára, a kommunizmusra, az antiszemitizmusra és a cenzúrára.

A Fidesz külkapcsolatokért felelős alelnöke szerint a Fidesz olyan pártokkal köt majd szövetséget, amelyek készek kiállni a hagyományos jobboldali értékek mellett. Novák Katalin azt is nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy egyelőre élvezik a nagyobb mozgásteret és szabadságot jelentő függetlenséget.

A miniszter arról is beszélt, hogy Néppárt régóta nem egységes, sokan nem nézik jó szemmel a pártcsalád balra tolódását, a választóik nehezen értik meg, miért nem egy szövetségben politizálnak azzal az Orbán Viktorral, aki távol tartja országától a bevándorlókat, kiáll a hagyományos kereszténydemokrata értékek mellett, és még a vakcinák beszerzésében is eredményesebb másoknál. Novák Katalin komoly esélye van annak, hogy több párt formálisan is elszakad majd a Néppárttól a jövőben,

mások pedig  továbbra is együttműködnének a Fidesszel.

Az új európai jobboldal olyan lesz az alelnök szerint, amely igent mond a szabadságra, az emberi méltóságra, a családra, a nemzetre és a kereszténységre, viszont határozottan nemet a migrációra, a birodalmi logikára, a kommunizmusra, az antiszemitizmusra és a cenzúrára.

Novák Katalin válaszolt egy olyan kérdésre, amely Matteo Salvini Mandinernek adott nyilatkozatára vonatkozott. Az alelnök szerint számos találgatás van arról, mi lenne, ha a Konzervatívok és Reformerek összefognának az Identitás és Demokrácia frakcióval. Azt mondta, a Néppárt esetleges szerepét még nehéz megjósolni, nem lehet tudni, milyen helyzet alakul ki a német választások után, még az is lehet, hogy ha a CDU/CSU nem szedi össze magát, félő, hogy kimaradhat a kormánykoalícióból.

Fotó: MTI

Összesen 140 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Okos nő ez a mi Katink.

Kína szocialista ország tőkés államberendezkedéssel.

Helló! Ezt a cikket olvastam a Magyar Nemzetben.
Nagyon jó összegzést adott Katika. Gondoltam is hogy milyen jó külügyis lehetne belőle.

Kínával kapcsolatban legalább tudjuk, hogy mihez tartsuk magunkat. De a Nyugat országai kezdenek meghasonlani saját magukkal.

Ezek olyan alapvető politikai célok, melyek konkrétan jelzik, hogy miben különbözik az igazi jobboldal a balra tolódott Népprttól. Világos célok mentén lehet létrehozni egy sikeres új szövetséget.

Egyeseknek és másoknak igazuk van. Ja és nekem is kár erőlködnöd. :)

Németország egy olyan kapitalista ország ahol cenzúra uralkodtok és a rendőrség védi a párt monopóliumát.
Nameg Merkel asszonyság a média monopóliumát.

És mit csinálsz? Villogtatod az iphonodat a nagykövetség előtt?

Nyaljatok csak az USA- nak. Mindenkinek megérte!....ja, nem.

A ceu- ra kapásból nyomtam egy dislike-ot. Nem kellett volna!

Te az az ember vagy, akit átvernek és kifosztanak es még örül is neki.

Hát nem álltál sorba, amikor a logikát osztogatták...

Persze, hogy nincs igaza, a ti fantazia világotokban a tények nem játszanak.

Felsorolta. El kéne olvasnod. Hamár.

Palika!

A korodban inkább már az orvosságok időbeni bevételére kellene koncentrálni, a mentális állapotod is ezt indikálja.

Még mindig, nem megint. Egyik nap még itt dicsekedett, hogy be van oltva már 100 millió amerikai.

Joe Biden amerikai elnök szerint az amerikai felnőtt lakosság 90%-a kaphatja meg az oltást április 19-ig, mivel tartanak a koronavírus újbóli felfutásától – írja a Reuters.

Nem olyan. Minősíthetetlen amit ez a gyorskoris tett.

És jól is tette. Még a vezető kínai edző is beadta a felmondását a türelmetlen bajnok hülyesége miatt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés