„A történelem jó oldalán állunk” – a Hungarian Conservative főszerkesztő-helyettese a Mandinernek

2021. április 13. 11:15
Számos olyan gondolatunk van, amely a Nyugatnak is mintául szolgálhat – régiónk konzervatív szellemi építkezését tárja a világ elé egy új, angol nyelvű konzervatív folyóirat. A Hungarian Conservative a Danube Institute kezdeményezésére indult, és nem csak jobboldali szerzők felé nyit. Kiss Istvánnal, az intézet ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki egyben a lap főszerkesztő-helyettese is.

Hétfőn mutatták be a Hungarian Conservative-ot a nagyközönségnek. Miért volt szükség még egy ilyen folyóiratra? Hiszen ott volt a Hungarian Review.

És marad is, még ha ritkább megjelenéssel is, mert a Hungarian Review fontos public diplomacy (közdiplomáciai vagy nyilvános diplomáciai) feladatot lát el. Viszont szerettünk volna emellett egy olyan lapot is, amely frissebben reagál az aktuális ügyekre, témákra.

Miben más a kettő?

A Review a kultúra, az oktatás és a történelem területein mozog, akadémikusabb írások kerülnek bele és negyedéves lappá válik, míg a Hungarian Conservative inkább politikai-filozófiai cikkeket tartalmaz, közérthetőbb, fogyasztóbarát feldolgozásban, egyelőre kéthavonta. A Review nagyjából 1700 példányszámmal bírt,  ezt szeretnénk növelni ezért a Conservative-ot 4-5 ezer példányosra tervezzük, az első lapszám most jött ki a nyomdából, több mint 5 ezres példányszámban. Készül az online felület is, exkluzív tartalmakkal, napi, legalább hétköznapi frissüléssel – ide a nagyon aktuális írások kerülnek, amelyekkel nem lehet megvárni a következő lapszámot, vagy nem fértek be a lapba.

Ki a célcsoport? Hogyan képzelik el az ideális olvasót?

Ő elsősorban egy európai vagy angolszász értelmiségi, aki érdeklődik a világ iránt. Neki szeretnénk elvinni a magyar, illetve regionális-V4-es konzervatív gondolatokat – a cím is úgy lett kiválasztva, hogy rezonáljon az American Conservative-ra meg a European Conservative-ra, egyszóval nem árulunk zsákbamacskát. Alapvető cél egyébként régiónk fiatal konzervatív szerzőinek bevonása is, most éppen egy lengyel szerző kapott helyet az első lapszámban. Az első számot elküldjük minden EP-képviselőnek, minden amerikai republikánus képviselőnek és minden brit tory képviselőnek, valamint az összes nagykövetségre is, és komoly fundraising kampány is folyik, reméljük, akár konzervatív amerikai támogatót is találunk. A cél, hogy legalább részben piaci alapon tudjon működni a lap.

Kik a szerzők? Ha jól láttam, hárman vannak az első számban a Danube Institute-tól.

Igen, Orbán Tamás kollégám jegyez egy cikket a romániai választásokról, Karácsony András a szuverenitás kutatócsoportunk vezetője írt a szuverenitás fogalmának történi változásairól, illetve  jómagam pedig egy könyvrecenziót írtam, a többi szerző valóban külsős. Van együttműködés egyébként a Kommentárral, onnan veszünk át és fordítunk le cikkeket, nem csak Békés Márton főszerkesztőtől, másoktól is majd. A Mathias Corvinus Collegium prominenseitől is voltak írások, mint például Heltai Péter vagy Rodrigo Ballester, ahogy a Mandinertől is többektől. De várunk ilyet az Alapjogokért Központtól, a Századvégtől, és talán majd egyetemi tanszékektől is.

Itt egyből két fideszes politikus neve is felvillant, Trócsányi Lászlóé és Schöpflin Györgyé. Mi a helyzet az ellenzékiekkel?

Tőlük sem zárkózunk el, ahogy senkitől, akinek releváns gondolata van az általunk fontosnak tartott ügyekről, témákról. Nem a pártzászló számít, hanem a gondolat. Ott van David Goodhart vagy éppen Melanie Phillips: két, magát baloldalinak tartó brit újságíró, akiknek még a Danube Institute keretein belül teret adtunk. De egy érdekes demokrata párti képviselő írását is szívesen közölnénk a Hungarian Conservative-ban, ha olyat tud mondani, ami ebben a közegben jól rezonál.

Ki lenne az álomszerző, akit mindenképpen szeretnének a lapba?

Itt elválasztanám a magyart és a külföldit; előbbi nyilván Orbán Viktor, vagy más nagyformátumú magyar politikus, utóbbi pedig hasonlóképpen külföldről, mondjuk Boris Johnson. De most is egészen kiváló nevek kerültek, mondhatni, elérhető közelségbe: Semjén Zsolt például, aki az eucharisztikus világkongresszus kapcsán a kereszténydemokrácia kérdéskörével, Novák Katalin pedig, akit egy, a családpolitika témáját feldolgozó lapszámban látnánk szívesen. A koncepció ugyanis ez lenne: egy-egy programadó írást adnának nevesebb közéleti szereplők, politikusok, további négy-öt, a témához kapcsolódó írás együttesen adná ki az első blokkot. Az első szám például a szuverenitás témakörét járja körül, a programadó cikket pedig Trócsányi László EP-képviselő írta a Fidesz Európai Néppártból való kilépéséről – valóban, most ez kicsit rendhagyó módon sikerült. De muszáj aktuálisnak lenni:

a következő számban például terveink szerint a szólásszabadság, digitális szuverenitás lesz a téma,

amelyhez Varga Judit igazságügy miniszter asszonyt szeretnénk majd felkérni. A Facebook és a Twitter cenzúrázási gyakorlata miatt jelenleg nagyon aktuális téma, hogy hogyan jelenhetnek vagy éppen a tapasztalat szerint nem jelenhetnek meg jobboldali nézetek ezeken a platformokon. Egy másik blokk egy Fidesz-Lega-PiS-összefogás lehetőségeivel, mozgásterével foglalkozik az EPP-s kilépés után. A „nagyvilágban” zajló folyamatok hatásait is nézzük térségünkre: most Joe Biden elnöksége és a CDU jövője volt terítéken, a következőben valószínűleg az izraeli választások lesznek. Olyan témákat keresünk, amelyek itthon relevánsak, de külföldi konzervatívokat is érdekelhetnek. Vannak közös nevezők, amik egy amerikai, magyar vagy éppen német konzervatívot össze tud kötni, meg kell ismernünk egymást, ha úgy tetszik, hálózatosodnunk kell, ahogy a baloldal teszi már száz éve, roppant sikeresen.

Mi akadályozta meg a jobboldalt ugyanebben?

Például a vasfüggöny: míg a nyugati baloldal aktív kapcsolatot ápolt a Szovjetunióval és a keleti blokkal, a jobboldal ezt nem tudta megtenni. De a már az imént felvázolt konzervatív logika miatt is volt, illetve van némi ódzkodás a hálózatosodástól jobboldalon: azt mondtuk, minden országnak megvan a maga hagyománya, kultúrája, nincs szükség szoros együttműködésre – míg a baloldal nagyon sűrű hálózatot épített ki eközben. Ennek pedig kézzelfogható gyakorlati haszna van: ha kijön például egy Freedom House jelentés, egyből kéznél vannak a baloldali magyar szereplők, akiket a nemzetközi média ilyenkor megkeres, ők elmondják a témában, amit el kell, és aztán nagy eléréssel szórják a narratívát minden létező platformon. A jobboldalon ilyen szinte nincs is, még akkor se, ha konkrétan Magyarország a témája egy cikknek, dokumentumfilmnek, bármilyen anyagnak, sok esetben sajnos még egy jobboldali külföldi folyóirat sem tudja, hogy kit keressen Magyarországon jobboldali megszólalóként, vagy rosszabb esetben ők is csak a baloldali véleményformálókat szedik elő, mert őket ismerik, őket könnyebb elővenni. A Hungarian Conservative ilyen szempontból is fontos lehet:

segít megismerni a nyilvánosság számára releváns magyar szereplőket.

Ebből a baloldal is profitálhat, hiszen nyilvánvaló, hogy a jól ismert várbeli Deutsche Welle-féle riport esetében is jóval kevésbé lógna ki a lóláb, ha legalább egyetlen megszólalót kerítettek volna, aki nem ugyanazt az elvárt véleményt mondja fel.

Gondolja, hogy balról nyitottak lennének jól érvelő, a saját narratívájukat gyengítő szereplők megszólaltatására?

Személyesen vannak e téren pozitív tapasztalataim, amikor például itt élő nyugati balliberális újságírókkal, véleményformálókkal leültünk beszélgetni. Ők is érdekeltek lehetnek abban, hogy a véleménysokszínűség legalább látszata jegyében bemutassanak konzervatív hangokat is. Még ha a konklúziójuk az is, persze, hogy nekik van igazuk, legalább alternatívaként meg tudunk jelenni egy tudósításban, cikkben, az ő médiumaikban is.

Egyébként nem csak az említett hálózatosodás hiánya kapcsán éri kritika a konzervatív oldalt: sokszor azzal is bírálják, hogy nincs is saját mondanivalója, csak a balos felvetések antitéziseit szajkózza.

Amellett, hogy – sarkosan fogalmazva – meggyőződésem, hogy mi a történelem jó oldalán állunk, kevesen tudnak róla, éppen a mainstream médiában tapasztalható ellenszél miatt, de Magyarországon és más országok konzervatív műhelyeiben sokkal komolyabb szellemi építkezés zajlik, mint a baloldalon. Fontos különbség, hogy emellett senki nem erőlteti a maga agendáját a másikra, ami releváns gondolat, azt átvesszük, ami nem, azt nem.

Sok saját felvetése van a konzervatívoknak is, például a családpolitika,

ami itthon sikeres és modellt adhat nyugati országoknak is – érdeklődés is van, ez személyes tapasztalatom. Hasonló volt az üldözött keresztények megsegítésének kérdése, ami iránt főleg az előző amerikai kormányzat érdeklődött. A baloldalon ezzel szemben nyugati trendek egy az egyben való átvétele, korlátlan mintakövetés zajlik, ezt láthatjuk például a BLM kapcsán, amelynek az égegyadta világon semmilyen magyar relevanciája nincsen. Ez nyilván nem így van, de külső szemlélőnek nem véletlenül tűnhet úgy, mintha valaki egy központban megmondaná, hogy most ezt az ügyet kell futtatni Washingtontól Ankaráig, ha tetszik, ha nem.

Tehát mondhatjuk, hogy a konzervatív szellemi megújulás jöhet tőlünk, „keletről” is?

Magyarország nem kelet. Vannak keleti gyökereink, erre fontos, hogy büszkék legyünk, de hazánk ezer éve a nyugat integráns része, akárki próbált is erővel kihúzni minket innen. Kulturálisan és minden más tekintetben a hagyományos nyugat részei vagyunk. A kérdésre válaszolva azonban, abszolút jöhet konzervatív megújulás, „reneszánsz” Magyarországról, illetve a régióból.

Beszélt szellemi építkezésről a jobboldalon, ugyanakkor jelen van egy sokkal vulgárisabb hang is, amely könnyen fogyasztható üzenetekkel operál. Mennyiben egyeztethető össze ez a két dolog?

Én nem látok akkora ellentétet ebben, szerintem mindkettő fontos, de a legfontosabb, hogy megtaláljuk a megfelelő tartalmakhoz a megfelelő csatornákat. Kicsit mi is diverzifikálunk persze, hiszen a Hungarian Review és a Hungarian Conservative egyértelműen az értelmiséget célozza ugyan, de utóbbi közérthetőbb stílusban, azzal a céllal, hogy az adott írást ne csak az adott terület szakértői olvassák, hanem például egy műszaki értelmiségi is érdeklődve forgathassa. Lesznek videós és hangzó anyagok, az MCC-s Heltai Péter például Rod Dreher íróval készített is már egy podcastet, egyszóval a fiatalokat is célozzuk az új lappal, szélesebb bázist, mint a szűken vett humán értelmiséget. Mindenkire „lövünk” – de semmiképp sem ugyanazzal mindenkire.

Nyitókép és képek: Földházi Árpád

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hadházy okvetetlenkedései, Gyurcsány és FeGyőr régi bolsevistákat idéző fenyegetései. Ez lenne az összefogás jövőképe. Azé az összefogásé, amelyik vezetőjét nem meri miniszterelnöknek jelölni, mert tudják, hogy az bukás lenne. És ezzel lényegében alátámasztják az őket érő kritikákat, hogy semmi új mondanivalójuk nincs. Ha most nem tudják visszaszerezni azt, amit Gyurcsány 2006-ban a saját hibájából elvesztett, mennek a kukába. Ezért hangzanak el a pánikhangulatuk által diktált nagyotmondások. A járvány nem hozta el nekik azt, amit vártak, amit megpróbáltak elősegíteni.

Mi győzünk - ti pedig buktok.
Ez törvényszerű.
A liblingjeid annyi aljasságot követtek el, hogy a földgolyó fogja helyrebillenteni az egyensúlyát.
És az nagyon csúnya időszak lesz.
A történelem, a természet: mindig döntetlenre játszik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés