Számban egy íz…

„Megnéztem Gulyás Márton Bige Lászlóval készített interjúját, és közben folyton eszembe jutott Cseh Tamás Keresztben jégeső című dalának egy részlete: »számban egy íz, valami íz, és nem múlik el« 

Az elhangzó mondatok között, ahogyan a falon a felszivárgó nedvesség, kiütközött a velünk élő posztkommunizmus, az a magatartásbéli és mentális tünetegyüttes, amely lábra kötött betonkockaként húzta le a magát görcsösen kínlódva a felszínen tartani igyekvő társadalmat az elmúlt évtizedekben.

Külön érdekes fénytörést adott a beszélgetésnek a baloldali aktivista kérdezőnek egy olyan nagytőkéssel történő találkozása, akitől most éppen a baloldali politika támogatása remélhető, illetve aki momentán szemben áll a szegényeket, árvákat, özvegyeket, mindenféle fűt, fát, virágot úgymond megnyomorító kormánnyal.

Megint megállítottam a lejátszót, és néztem a monitort. Dühített a gőg, és elkeserített a szűklátókörűség. Arra gondoltam, a trianoni tragédiát túlélte az ország, mert kiépült egy iskolahálózat, megmaradt a tudás és a műveltség tisztelete, amely átívelt és tartott a kommunizmus alatt is. Sokszor érezni, hogy lassan éppen ezt veszítjük el. Csodálkozhatunk-e rajta, ha a gazdagjaink útja Széchenyitől a Bigék felé tart? Mi várható egy olyan politikai képződménytől, amelyiknek utóbbiak jelentik a támogatást?”