Fekete-Győr András a posztjában például már a politikai tartalmak teljes tiltását vizionálta, pedig csupán arról lehet szó, hogy egy hónapok óta tesztelt változás értelmében kevesebb politikai tartalmat jelenítenének meg a felhasználók hírfolyamában.
Hogy a politikai tartalmak csökkentésére irányuló tesztelés Magyarországra kiterjesztéséről van-e szó, az csak az egyik lehetséges forgatókönyv. A közösségi oldal szóvivője annyit közölt a HVG megkeresésére:
a Facebook tud a jelenségről, és vizsgálja azt.
A portál szerint azonban rövid vizsgálódás után kiderült, hogy egyszerű technikai hiba miatt tapasztalhatta több hazai politikus, hogy bejegyzései kevesebb emberhez érnek el. A Facebook szóvivője elmondta: a hiba több országban is okozott hasonló jelenséget, de már elhárították.