Így építheti fel szövetségét az új európai jobboldal

2021. április 6. 8:30

Kohán Mátyás
Mandiner
A következő EP-választásig választ kell találni a Le Pen-, az AfD- és az orosz kérdésre, hogy minden akadály elhárulhasson az európai jobboldal tetterős egységgé kovácsolódása elől.

Budapesten járt Olaszország legnépszerűbb pártjának vezetője, Matteo Salvini (csütörtökön megjelenő print lapunkban jön a vele készült interjúnk), illetve Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

A sajtótájékoztatón sűrű volt a levegő a baráti, értékalapú, megfontolt egyetértéstől, és a megannyi közös pont mellett a néhány külpolitikai buktató – Le Pen, AfD, oroszok – elsimíthatónak látszik. Ráadásul soha nem volt még ilyen kedvező a külügyi széljárás egy csapat okos jobbosnak: az Európai Unió külügyi csapatának kritikán aluli teljesítménye széles közvélemény előtt törte meg a baloldal és az elmarxosított jobbközép szakértelem-hegemóniáját. Miközben Josep Borrellékkel Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől a vakcinafiaskóig mosták fel a padlót, tökéletes semmittevésük ellenére még növelniük is sikerült a feszültséget Európa legjelentősebb aktív geopolitikai konfliktusa, a kelet-ukrán polgárháború kapcsán.

Az ukrán helyzet ugyanis fokozódik: Oroszország csapatokat von össze az ukrán határ környékén, és – ha Ruszlan Homcsak ukrán vezérkari főnök értesülései helytállók – az oroszok hamarosan csaknem megduplázhatják katonai jelenlétüket a Krím-félszigeten. Mindez akkor történik, amikor az Európai Unió némi mutatóujj-lóbáláson kívül gyakorlatilag évek óta semmit nem tesz az ukrán helyzet ügyében.

Tanulság: a semmittevés politikája is eszkalációhoz vezet,

mert a külső körülmények romlását – így például a Joe Biden elmeállapotából kifolyólag a szakadék felé nyargaló amerikai-orosz viszonyt – önmagában semmittevésel nem lehet kiküszöbölni. A döglött külpolitika fegyver általi többlethalálozáshoz vezet.

És bizony, itt jönnek a képbe azok az Oroszországgal kapcsolatban is józan álláspontot képviselő jobboldali pragmatikusok, akik nem akkor kezdik fennhangon védeni Ukrajna területi szuverenitását, amikor nevezett területi szuverenitás hetedik éve nem létezik, várván, hogy az varázsigére visszatérjen. Itt jön a képbe a polgári jobboldalra oly jellemző pragmatizmus: most van az az időszak, amikor egyszerre lehet a nyomás alatt álló Ukrajnát civilizált viselkedésre kényszeríteni, egyszersmind gátat szabni Oroszország agressziójának.

Az Európai Unió nem a vele semmiféle szövetségben nem álló Ukrajna területi szuverenitásáért, az ukránok össznemzeti kisebbségi érzetének simogatásáért vagy az oroszok kordában tartásáért felelős, hanem azokért a két lábbal tiport uniós nemzeti kisebbségekért – magyarokért, bolgárokért, románokért –, akik történelmi okokból Ukrajnában rekedtek. Az Európai Unió ezért kétféle politikát is követhet: vagya jelenleginél hathatósabb segítséget nyújthat Ukrajnának a NATO-csatlakozásban, amely Oroszország számára elrettentő erővel hat, kőkemény kisebbségvédelmi, gazdaságpolitikai és jogállami feltételekért cserébe – vagy demonstrálhat némi jóhiszeműséget az oroszok, illetve a nemzeti önrendelkezés felé azáltal, hogy mediál a két fél között egy tiszta, puskapormentes és igazságos krími népszavazásról, kinyilvánítva, hogy az alig hetven éve Ukrajnához tartozó krímieknek igenis van joguk eldönteni, melyik országhoz tartozzanak. Akkor is van joguk ehhez, ha a választásuk jó eséllyel nem az Ukrajnának becézett ön- és közveszélyes csődtömegre esne.

Ukrajna ügyében a doktriner és semmitérő külpolitikát felválthatná egy pragmatikus gondolkodás, amely egy szimpátiára is alig érdemes szomszéd helyett az Európai Unió érdekeit nézi –

ezek pedig a biztonsághoz, a jogállami Ukrajnához és a kisebbségvédelemhez fűződnek,

nem pedig ahhoz, hogy az oroszul beszélő krímieknek honnan van az útlevelük.

És Ukrajna csak egy kérdés a külpolitika ezer izgalmas témája közül, amelyben egy józan, pragmatikusan gondolkodó új jobboldal erősebbnek, okosabbnak és hatékonyabbnak mutathatja magát, mint a regnáló balos európai establishment. Ha az új európai jobboldal feltalálja a külpolitikai spanyolviaszt, nyugdíjba küldheti a mostani EU-s establishmentet. Legyen az magyar-lengyel-olasz találkozó a startlövés pragmatikus jobboldaliak szövetségében! 

Márpedig vannak arra utaló jelek, hogy a spanyolviasz egyes részei bizony fel vannak találva. Magyarország rendkívül sikeres oltási programját, amely a gazdaság mindenki másénál korábbi újranyitásához, a sikeres visszakapaszkodáshoz és az Unió több gazdaságának jobbról történő kielőzéséhez vezet majd, az orosz és a kínai vakcina hozta el; és ha az AfD-n vagy a Legán múlna, Németországban és Olaszországban épp ugyanez zajlana. A Szputnyik és a Sinopharm a különbség egy akadozó és egy olajozott oltási program között – de Szputnyikot és Sinopharmot szerezni csak pragmatikus külpolitikával lehet, olyannal, amely eleve partneri viszonyt ápol a Kelet nagyhatalmaival, baj esetén pedig nem fél több lábon állni. Egy ruszo- és sinofób ideologikus külpolitikusnak soha nem jutna eszébe elismerni az orosz vagy a kínai orvoskutatás csúcstermékeit – miközben attól, hogy Brüsszelben eltartják tőle a kisujjukat, az orosz és a kínai technológia sem fejletlenebb, sem népszerűtlenebb nem lesz, de

még a kínai terjeszkedést sem fogja tudni megakadályozni az, aki az érdekei helyett az ideológiájára épít külpolitikát.

Három építőkocka hiányzik ma ahhoz, hogy a pragmatikus jobboldal összefogjon: hitelt érdemlően, tartalmilag és személyügyileg is „néppártosodnia” kell Marine Le Pen Nemzeti Gyűlésének, felmarkolva a magukat elárvultnak érző francia szavazókat, de elengedve a proletár szélsőjobb kezét; emellett szalonképes, keresztény alapokon álló, populizmus helyett pragmatizmust alkalmazó erővé kell válnia a német AfD-nek; és kompromisszumot kell találni a magyarok és a lengyelek Oroszország-politikája között.

Németországban szeptemberben Bundestag-választások lesznek. A 2021-es kampány kitűnő lehetőség az AfD-nek arra, hogy megtalálja végre önmagát, megtisztuljon, és oltásellenes hőzöngéssel vegyes elitellenes üzenetek helyett betöltse a CDU/CSU „bezöldülése” nyomán maradt vákuumot a német jobboldalon. Egy önazonos, valóban konzervatív, értelmiségi szemmel is vállalható, de főként: megkerülhetetlenül erős AfD-re van szükség ahhoz, hogy a „nagy integrátor” Angela Merkel távoztával magyar jobboldal elengedje a jelenleg elszürkült és elgyengülő CDU kezét.

Ami pedig az oroszokat illeti: egy koordinált olasz-magyar, esetleg csehekkel vagy osztrákokkal kiegészülő uniós Oroszország-politikai tengely kialakulásához 2023-ban Salvini-kormánynak kell alakulnia az olaszoknál. Négy fontos, erős ország egységes, pragmatikus, józan, megfontolt, de semmiképpen nem doktriner külpolitikájára van szükség ahhoz, hogy a lengyelek a maguk sajátságai mellett tudjanak majd a megfelelő időben mivel egyetérteni. Ha nem tesszük saját példánkon egyértelművé, hogy az Európai Unió közepén nincs értelme a differenciálatlan ideológia ruszofóbiának, egy oroszok által oly sokszor megtámadott nép bizalmára nem számíthatunk.

Csütörtökön néhány kocka már elvettetett – de a többit még össze kell rakni.

A következő európai parlamenti választásokig választ kell találni a francia, a német és az orosz kérdésre,

hogy minden akadály elhárulhasson az európai jobboldal tetterős egységgé kovácsolódása elől. Hát legózzon csak szorgalmasan Pragmatteo, Pragmateusz és a pragmagyarok – mert ha jól csinálják, 2024-től leválthatják a brüsszeli establishmentet, és építhetnek végre egy konzervatív, józan és pragmatikus Európai Uniót. Erre pedig mind a hazának, mind a világnak égető szüksége lenne.
 

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Munka van... Legyen hozzá elég erő és elszántság. És mindenek előtt: bizalom.

Az orosz kérdés, valójában ukrán kérdés. Nekünk annyival
könnyebb, hogy Oroszország nem közvetlen szomszédunk.
A megoldás Ukrajna feldarabolása és egy darab a
lengyeleket is megilleti. A kalinyingrádi zárványt
demilitarizálni kell és el kell látni kb olyan státussal, mint
Svájcot vagy Gibraltárt.

Mindenki kap valamit és majdnem win-win. Azt kell hogy
mondjam, még az ukránok is jobban járnának. Az usákok
buknak, de hát mindenki nem járhat jól.

Válaszok:
Karvaly | 2021. április 6. 11:18

Félek, hogy Kohán túlzottan optimista, a legjobb lehetőséggel számol.
A legkönnyebb még a lengyelek oroszfóbiája lenne, ők ugyanis hangosak utálják az oroszokat, miközben természetesen üzletelnek velük, ha megéri.
Az AfD-ben sajnos én se látok túl sok fantáziát, ahogy a Marine LePenben sem.
Remélem, hogy Marechal és Zemmour projektjéből lesz valami, ők is egy egységes jobboldalt akarnak kialakítani, ha sikerül, az tényleg leválthatja a szoclib irányzatot.

Olyat nem lehet csinálni, hogy ne járjanak jól valahol az amerikaiak is, mert arra elég vehemensen reagálnának, valahogy úgy, ahogy most a kínaiakkal-oroszokkal bánnak (mondjuk európai cégek nem exportálhatnának az USA-ba, Európában nem lehetne használni androidos telefonon a Google szolgáltatásokat - ez nagyjából használhatatlanná tenné az összes androidos telefont, szóval tudnának keresztbe tenni tisztán piaci módszerekkel is)
Hosszú távon nyilván az lenne az érdek, hogy az amerikaiak legalább annyira függjenek Európától, mint Európa az USÁtól, hát ez most csak egy álom.

Nyilvánvalóan ezek (mint a Google szolgáltatások megszüntetése) olyan dolgok, amiket csak egyszer lehet meglépni (mert utána átállnak egy alternatívára - és többé nem bíznak meg az amerikaiakban), ezek leginkább fenyegetésnek jók, lószőrön lebegő Damoklész kardjának. Azért ezek a lépések az USA-nak is fájnának, de az EU-nak sokkal jobban. És persze nyilván volnának kevésbé látványos, kevésbé fájdalmas lépések is, amiket előbb alkalmaznának.
És igen, a tagállamokat nagyon könnyen meg lehet osztani.
Szóval amíg nincs egységes, magabiztos Európa, addig tetszik vagy sem, az USA-hoz vagyunk kötve.

Kohán Mátyásnak nem ez az első kitűnő, gondolatébresztő, originális írása. Gratulálok!

Koherens ballib érvrendszer.

(Ja, gondolom a te "logikáddal" Merkel is Putyin pincsije...)

A németekkel is, még sincs ez a fajta, már-már tényleg hisztérikus fóbiájuk.

(Amúgy az az orosz-lengyel viszony csak az utóbbi évtizedekben ennyire egyoldalú az erőviszonyokat tekintve, korábban azért a lengyelek is bőven osztogatták kelet felé a pofonokat.)

Bírom ezt a jelzőt... "populista"... az már önmagában egy vicc, hogy a Nagybetűs Demokraták ezt a jelzőt (ami szó szerint magában foglalja a népet!) bírták kiizzadni magukból, mint a mindenkori ellenfélre sütött pejoratív billogot.

Fasiszta, az...

Elég vicces, hogy még vannak hozzád hasonló idióták az 1956-os szovjet katona szellemi színvonalán.
(Bibó jegyezte fel, hogy mikor a parlamentben megvárta a szovjet katonákat, a tiszt nekiszegezte a kérdést: "Maga kommunista?" Mire Bibó mondta, hogy nem. "Tehát fasiszta!")

Na, a magadfajta fasisztázó agyhalott itt tart még 2021-ben is.

A legnagyobb magyar probléma pillanatnyilag az oltási ütem lehetőleg felgyorsítása, ami a beérkező oltóanyagtól függ, és a jövő évi választások eredménye. A többi béljóslás és nem annyira lényeges.

Nagyon fogok örülni, ha ráadásnak Kaczynskiék maradnak és Salvini jön. Mindkettőre nem mernék nagyobb tétben fogadni.

Orbánt kifejezetten féltem. Nem kellemes gondolat, de ez élet-halál politikai harc. Nagyon optimistának kell lenni ahhoz, h. valaki hinni tudjon a Fidesz esetleges visszatérési esélyeiben a következő választáson. Ha moslékék nem tudnák elérni a céljukat, az ő helyzetük is csak még nehezebb lenne, MINDENT meg fognak tenni, ész nélkül, h. most nyerjenek. Ha valaki ezeket az oltási cirkuszuk után komolyan tudja még venni, és tőlük várja személyes sorsa jobbra fordulását, az nem tudja a várható ellentétes irányokat egymástól megkülönböztetni.

egyikre sem, de mindegy

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés