Az amerikai elnök megismételte, hogy támogatja az Egyesült Államok Ukrajnával folytatott „stratégiai partnerségét” és Zelenszkij korrupcióellenes programját, amely közös demokratikus értékeinken alapul, igazságosságot, biztonságot és jólétet biztosít Ukrajna népének – tette hozzá a Fehér Ház.
Még a telefonos megbeszélés előtt Antony Blinken külügyminiszter és az USA legfontosabb tisztségviselői több alkalommal is egyeztettek a kérdésről ukrán kollégáikkal a Politico értesülései szerint. Blinken az egyik hívás során kifejezte rendíthetetlen támogatását Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, az orosz agresszióval szemben – közölte a Külügyminisztérium a Fox News beszámolója szerint.
A Népszava szerint a hívás alighanem összefügg azzal, hogy több ezer orosz katona vonult fel az ukrán határ mellett. Az elmúlt hetekben több összecsapásra is sor került a Donbasz térségében, holott tavaly július óta hivatalosan tűzszünet van érvényben a régiót uraló szakadárok és az ukrán kormány közt. Az ukrán kormány azzal vádolta meg Oroszországot, hogy tüzérségi támadást hajtott végre az ukrán hadsereg ellen, amely miatt négy katona meghalt.