A tervezett felállítás előtt egy nappal a Mi Hazánk is tiltakozó akciót szervezett, amelynek keretében egy keresztet állítottak a közterületre.
Toroczkai László elmondta, szerintük a szobor „európai, fehér, heteroszexuális és keresztényellenes szimbólum”, ezért nem fogják annyiban hagyni, minden eszközt fel fognak használni, hogy megakadályozzák a szobor megmaradását, és további hasonló alkotások felállítását szerte az országban. Toroczkai szerint az eset azért is súlyos, mert a szobor felállítását húsvétra időzítették.
„Azt is be fogjuk majd mutatni, hogy hogyan üldözik a fehér embereket Dél-Afrikában, a no-go zónákban, vagy Amerikában” – mondta a pártelnök, aki szerint a szobor egy „szörnyalkotás”, és hazug alapokon nyugszik.