„A lélegeztetőgéptől halnak meg a betegek” – áll a párt által terjesztett kamuhírben.
2021. március 26. 21:09
p
1
95
56
Mentés
„Dr Frei Norbert, a kiskunhalasi kórház főorvosa beszél most a tévében. Ő is azt mondja, hogy a lélegeztetőgéptől halnak meg a betegek. Vagyis az a jelenség van itt is, hogy »a műtét sikerült, a beteg meghalt«” – ez áll abban a bejegyzésben, melyet a DK dorogi alapszervezete megosztott közösségi oldalán.
Dr. Frei Norbert főorvos, akit a bejegyzésben említenek, soha nem mondott ilyet. A Drót.info blog kiemelte, hogy a DK róla is álhírt terjeszt. Mint a portál is írja, a főorvos egy új eljárásmódot alkalmazott nemrég a koronavírusos betegek kezelésében, és „ennek köszönhetően sikerült megmenteni egy Békés megyei, 36 éves, koronavírus-fertőzött kismama életét, aki válságos állapotban került a halasi járványkórházba”. A főorvos erről a BEOL portálnak beszélt részletesebben.
A Gyurcsány Ferenc által vezetett korábbi balos zászlóshajó szerdán ünnepli születésnapját, nagyszabású rendezvénnyel készülnek Dobrev Kláráék, miközben zuhannak a megszűnés felé. Bokor Gábor írása.
A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.
Emmanuel Macron egykor bejelentkezett az EU vezetésére, és ő volt az első, aki csapatokat küldött volna Ukrajnába, de most úgy tűnik, az Ukrajnát csatlakoztatni akaró uniós hatalmak ellen fordul.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 56 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. március 27. 19:05
A dk-hivők a temetesi ktseget fletoektol kapjak meg!
Ha pedagogus, a pdsz fizeti!
Válasz erre
1
0
Illieral
2021. március 27. 15:12
DK úgye egy agyhalottakból álló párt.
Annyi az igazság alapja a dolgonak, hogy sokan a lélegeztetés során fertőzéseket kapnak el.
Ezért is szokták az utolsó pillanatra hagyni, hiszen a lélegeztetés életet ment, de kockázata bizony van.
Sajnos ez ilyen bicikli.
Válasz erre
2
0
kunfia
2021. március 27. 14:26
Megnéztem a dorogi DK oldalát,és ott nincs ilyen poszt.
A tolvaj,gazember diplomás kommunista megint hazudik.
Beszédes,hogy nem linket,hanem egy kamuképet rakott föl a propaganda a hazugság igazolására.
Minden idők leghazugabb,legalkalmatlanabb kormánya vezeti ezt az országot.
Válasz erre
1
3
ittésmost
2021. március 27. 13:30
Remélem a DK dorogi alapszervezete azóta megkövette Dr Frei Norbert doktor urat!
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!