Szó sincs Budapest kivéreztetéséről – Fürjes Balázs a Mandinernek

2021. március 26. 10:00
A főváros a központi költségvetés legnagyobb haszonélvezője – mutatott rá lapunknak az újabb, a kormány és Budapest vezetése közötti egyeztetést követően az államtitkár, aki szerint Karácsony Gergely őrlődik a városházi „héják és galambok között”. Megtudtuk: a tárgyalások a jövő héten folytatódnak.

„Meglep a főpolgármester úr bizalmatlansága, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán született eddigi valamennyi határozat megjelent a közlönyben, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, Karácsony Gergely, illetve jómagam mint ügyvezető szignójával. Írja alá majd a dokumentumot, és akkor ez is meg fog” – jelentette ki lapunknak Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes csütörtök délután Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel közösen ismertette a FKT ülésén született megállapodásokat, egyebek mellett számos budapesti fejlesztés kormányzati átvállalásáról, de szó volt ismét az uniós források elosztásáról is.

Az eseményt követően Karácsony a Facebookon kommentálta a történteket, mint írta, a kormánydelegáció elfogadta, hogy a „Budapesten elkölthető helyreállítási európai támogatásról a városvezetéssel való egyeztetés alapján dönt. Persze, hiszem, ha látom, a megegyezést akkor tekintem érvényesnek, ha azt a kormány közzéteszi a hivatalos értesítőben, az elmúlt egy év alapján a szóban kimondott ígéretek megtartása – udvariasan fogalmazok – kérdéses.”

80 milliárd helyett 3000 milliárd

Erre a megjegyzésre reagált lapunknak Fürjes, aki egyúttal emlékeztetett, az épp záruló hétéves uniós költségvetési ciklusban több mint 2000 milliárdot fordított a főváros, illetve az agglomeráció fejlesztésére a kormány. Most pedig még nagyobb összegről van szó, miután Orbán Viktor jól tárgyalt a helyreállítási alapról, illetve a közös büdzséről, a kormány most azt tudja javasolni, hogy 3000 milliárd jusson erre a régióra. Bár a főváros fejlettsége miatt a brüsszeli szabályok jelen állás szerint 80 milliárdos keretet engedélyeznek, a kormány ragaszkodik a nagyobb összeghez.

„Persze megértő vagyok, hiszen

főpolgármester úr egy sokpárti koalíció élén kénytelen kormányozni,

s látjuk az ezzel járó nehézségeket, őrlődik a galambok és héják között, ezt érezni a tárgyalásokon is. Két koncepció rajzolódik ki. Az egyik szerint minden áron támadni, háborúzni kell a kormánnyal, hiszen jövőre le akarnak győzni a választásokon, ezért nem számít a város sem. A másik szerint ugyan van egy, az önkormányzati választás nyomán létrejött társbérlet, ám Budapest mindig az együttműködés útján jutott csak előre, s bár lehetnek viták, a lakosság érdeke ez. Mi ezt az utóbbi utat javasoljuk” – részletezte az államtitkár.

Fürjes szerint a csütörtöki megegyezés jó hír, ám ezt a jelek szerint Karácsonynak a saját héjái felé meg kell magyaráznia, hiszen szerintük még az is bűn, ha szóba áll velünk. Nagyvonalúan kell az említett megjegyzésekhez viszonyulni – jegyezte meg.

Egészségügy, oktatás, közlekedés, zöldítés

Milyen irányban tervezik a programokat? Az államtitkár megerősítette, a fő cél egészségügy fejlesztése, új kórházak, építése, meglévők felújítása, továbbá az oktatási, egyetemi fejlesztések, végül a közösségi közlekedés, illetve a zöldítés. Ezek a prioritások, a részletek kidolgozására pedig közös munkacsoportok alakultak.

A kormány úgy csinál a 3000 milliárd kapcsán, mintha kegyet gyakorolna – írta közösségi oldalán Karácsony. „A főváros vezetésének nem a kormánnyal, hanem az Európai Unióval van vitája, miután a fejlesztési források címzettjei az egyes tagállamok, a nemzeti kormányok osztják szét a különböző támogatásokat. Ez felelősség, feladat és jog. Az önkormányzatokkal ugyan egyeztetési kötelezettséget ír elő az unió, ám ennek magunktól is eleget teszünk. A döntés joga azonban kizárólag a kormányoké” – magyarázta az államtitkár. Hozzáfűzte: sajnálják, hogy bár Karácsony többször megígérte, kitűnő kapcsolatrendszerével közvetlen uniós forrásokat szerez, ennek érdekében megsokszorozta a párttársa és haverja által vezetett brüsszeli képviselet támogatását is, a jelek szerint mégsem járt sikerrel.

Jávor Benedek és csapata egy fillér pluszpénzt nem hozott Budapestre.

Felvetésünkre, hogy Kiss Ambrus a csütörtök esti közös tájékoztatót követően is Budapest kivéreztetéséről beszélt, Fürjes hangsúlyozta, a kormánynak nem azokat kell támogatnia, akik kiróják az adókat, hanem az azt megtermelőket, így a vállalkozásokat és a családokat. Különösen válság idején. „A kisvállalkozások adócsökkentését nem tudjuk elvonásnak tekinteni, hiszen épp az adó az elvonás” – mondta.

Folytatódnak a tárgyalások

A tárgyalások a jövő héten folytatódnak arról, milyen pénzügyi helyzetben van a fővárosi önkormányzat, s milyen további segítséget tud neki biztosítani a kormány, az eddigieken felül. Fürjes ennek kapcsán utalt a 3-as metrófelújítás mintegy 200 milliárdos támogatására, a fővárosi önkormányzatok 116 milliárdos működési támogatására, a közösségi közlekedésére juttatott 12 milliárdra. A Budapest a központi büdzsé legnagyobb haszonélvezője, „de ez így is van jól, ugyanakkor szó sincs kivéreztetésről”.

Kitért arra is, a kormány részéről nem teszik szóvá a kommunikációt, például a jelenleg is futó plakátkampányt, ám érdekesnek nevezte, hogy miközben a főváros vezetői forráshiányról értekeznek,

két kézzel szórják ki a pénzt, például elbaltázott reklámtenderre,

nő a Lánchíd-felújítás költsége vagy éppen megemelik Jávor munkájának támogatását. Ezt szerinte nehéz megérteni.

Már megegyezés született egyébként arról, hogy az Egészséges Budapestért Programra a kormány 42 milliárdot oszt ki, ebből 10 milliárdot a kerületek kaphatnak meg a főpolgármester által meghatározott elosztásban. 75 százalékban ellenzékiek, 15 százalékban kormánypártiak kapták e forrásokat. Továbbá a kormány befejezi a fővárosi vezetés által kijelölt 3 kiválasztott budapesti projektet, így a pesti rakpartok felújítását, a budai fonódó villamoshálózat déli irányú meghosszabbítását egészen a Budafoki útig, valamint a kelenföldi buszpályaudvar átalakítását.

Fürjes elmondta, a fejlesztések kapcsán három vitás kérdés maradt: a Galvani-híd megépítése, illetve annak a fővárosi közlekedés véráramába való becsatornázása, a Városmajor, illetve a Városliget átalakítása.

nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Szó sincs Budapest kivéreztetéséről?"
Hát ezt ma reggeltől, aki az ATV-álarcban működő "ellopják-stadion-Lölő" tévé reggeli startműsorát nézte:
MÁSKÉNT TUDJA.
A Kerpel-Fronius nevű téglanadrágos bohóc világosan kimondta, előbb számszerűen, a járvány mennyi pénzt vett ki a főváros zsebéből ,miért is nem lehet BKV-béremelés, (konkrét számot mondott megint, 6 milliárd hiányzik), estébé, majd rátért a lényegre:
Egyébként pedig a kormány kivéreztette Budapestet, annyi a pénzelvonás a részéről.
...
Vele szemben ült a Holló Mártika, aki hallgatagon bámult erre a sokadik Budapest kivéreztetésére, meg nem szólalt, pedig csak pár szavas közbevetésre lett volna szüksége:
"Forintban mennyi volt az az összeg, mennyi volt a pénzelvonás amely tönkretette a fővárost.
de valamiért ez az egyszerű kérdés nem jutott eszébe.
Igaz is, miért is tudnák meg a budapesti lakosok, mennyi pénzt lopott el megint tőlük az Orbán, mikor itt ez a legtitkosabb, soha fel nem tett kérdés.
Mert itt a lényeg csupán annyi: ellopta-ellopja.
Ezt a Fidesz médiatörvénye, a felügyeleti szervek simán engedik.
Az állampolgári jogok biztosának sem jutott még eszébe:
AZ ÁLLAMPOLGÁROKNAK ALAPJOGA TUDNI:
MENNYI PÉNZT LOPTAK KI A ZSEBÜKBŐL ORBÁN, A KORMÁNY EMBEREI?
HOL, MIKOR, KIK?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés