Már Petőfit is körberöhögték volna a korabeli művészkörök, ha erkölcsről prédikál. Persze, most senki sem fog nevetni.
Vajon hogyan jutottunk el odáig, hogy költők és írók gyűlöletbeszédekben fogalmazzák meg a közéletről alkotott nézeteiket? Hogyan lehetséges, hogy egy költő a neki nem szimpatikus honfitársait gátlástalanul rasszistázza le ország-világ előtt?
Tóth Krisztina, aki nemrég a saját korában csontliberálisnak számító, nőimádó Jókai nőalakjain problémázott – megvalósítva azt a bűvészmutatványt, hogy visszautaztatja saját elvárásait a történelmi időben –, a jelek szerint annyira megsértődött a kritikák miatt, hogy magasabb fokozatra kapcsolt: „mérgező országról”, a magyar erkölcsök „pinceszintjéről”, és „gyűlőlködő rasszista” honfitársakról beszélt az osztrák sajtóban.
Gyorsan szeretném leszögezni: Tóth Krisztinát jó költőnek tartom, de mivel az újabb megnyilatkozásában nem a költészetről beszélt, én sem arról fogok. Hanem a jelenségről. Két dolog vágott mellbe az interjúból első olvasásra: a politikai gyökerű, jóvátehetetlenül áradó gyűlölet,
Elsősorban az erkölcscsősz-szerep érdekel: szerintem az a művész dolga, hogy a mindennapi erkölcs fölött álljon, műveiben meghaladja azt. Érthető, hogy a művészeknek erős politikai véleményük van, legyen is. De könyörgöm, akkor a kritikát is fogadja el mindenki, aki erős kijelentéseket tesz, ez kétirányú utca.
Ami a legfontosabb: nem tudom, mikor született meg az a felfogás modern kori hazánkban, hogy az ismert, akár szupertehetséges íróknak morális membránként kell jelezniük a közélet viharaiban. Tényleg, fogalmam sincs, mikor, de megszületett: kicsinyes, frusztrált, égbekiáltóan egyoldalú megnyilatkozások tömege árasztotta el a kilencvenes, kétezres években is a nyomtatott, aztán az elektronikus hazai és külföldi sajtót, és azóta is úgy idézik ezeket a semmitmondó megszólalásokat balliberális körökben, mintha a végzet foglalta volna aranyba őket, mintha nem dühös, esendő emberek szüttyögései volnának.
Már Petőfi korában is inkább a lángoszlop-szerep működött, mintsem az erkölcsi mutogatás, különösen, hogy Sándor sem volt az a példakép típus: körberöhögték volna a korabeli művészkörök, ha erkölcsről prédikál. Mégis, mivel a társadalom többsége egy közös ügy mellé sorakozott, Petőfi megtalálta a gyújtószavakat. Tóth Krisztina mögött viszont nem a megosztott társadalom sorakozik majd ezek után, amire nagy szükség volna,
meg azok, akik ennyivel is jobban utálhatják Orbánt.
A történelem matematikai alapon modellezhető, az ideológiák egy-egy okra vezetik vissza a változásokat, ám a valóságban minden fordulat több tényező együttállására vezethető vissza. Peter Turchin új könyvéről.
Oszi, Puzsér és Csoki! Mi soha nem fogunk semmiben sem egyetérteni. És már ne is törekedjünk rá!
„Attól az még agresszió marad a legmélyén, a közepén” a cukorszirup és a rózsaszín festék alatt – fogalmazott Németh Róbert.
„Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta több kommentelő is az elemzőnek.
Egy neves kutatóintézet 25 országban végzett felmérést, de egyetlen olyat sem talált, ahol a polgárok többsége lelkesedne a mesterséges intelligenciáért.
Kína mérnöki állam, az USA jogászi társadalom, előbbi tudatosan, hosszú távra tervezi képességeit és kapacitásait, utóbbi egyre inkább elveszik a szabályozások körüli viták, jogi csatározások útvesztőiben – állítja Dan Wang gazdaságitechnológiai elemző.
Cserélni kellett, de nem játékost.
Putyin megbízottja optimista hangnemben nyilatkozott.
