Németh János professzor emlékezete

2021. március 22. 10:15

Nizalowski Attila
Mandiner
Nemcsak jogtudósként és oktatóként jutott a legmagasabbra, hanem az állami életben, a jogalkotásban, a joggyakorlat és a civil társadalom számos terén is.

Németh János (1933-2021)

Föl, jól föl a tetővel!
       Hümenaiosz!
Magasabbra, magasra, ti ácsok!
       Hümenaiosz!
Magas a vőlegény, mint csak Arész,
sokkal magasabb a nagyoknál.

 

Németh János perjogász, az ELTE professor emeritusa és akadémikus, 2021. március 1-jén 88 éves korában elhunyt. Halk szavú, csendesen mosolygó szürke eminenciás volt, így sokan talán azt sem tudják, hogy ki volt ő.

Pedig nemcsak tudósként és oktatóként jutott a legmagasabbra fővárosi jogásznemzedékek sorát tanítva bő fél évszázadon át, hanem az állami életben, a jogalkotásban, a joggyakorlat és a civil társadalom számos terén is. Másfél évtizeden át vezette az ELTE eljárásjogi tanszékét olyan időkben, amikor a gazdasági, politikai és technológiai változások a legnagyobb kihívásokkal szembesítették a jogszolgáltatással foglalkozókat, és igazán rangot jelentett az ELTE falai között dolgozni. Mindemellett ő volt az Országos Választási Bizottság rendszerváltás utáni első elnöke 1990 és 1997 között,

majd az Alkotmánybíróság tagja, illetve 1998-tól 2003-ig az elnöke.

Más fontos tisztségeiről és munkáiról a lexikonok nyilván illő módon megemlékeznek majd. Mindazokról az alkotásokról, amiket hosszú, munkával telt élete során végbe vitt. Amit itt még szükséges kiemelni az az, hogy ő volt a Magyar Jog főszerkesztője 25 éven át, továbbá tankönyvek és tudományos cikkek sorának a szerzője.

Németh János felkészültségét, erejét, tekintélyét jól jelzi, hogy nemigen talált rajta senki sem fogást a rendszerváltás utáni csaknem másfél évtized alatt. Minden csatáját hivatali falak között, tárgyalóasztalnál, hangos sajtó- és politikai botrányok nélkül vívta meg. Ritkán emelte fel a hangját, ha egyáltalán felemelte egyszer is. Tényleg csak a legnagyobbnak sikerülhetett annyi feszült választást észrevétlenül levezényelni, vagy a „láthatatlan alkotmány” koncepciója után halkan fordítani egyet az Alkotmánybíróság hajóján.

A hallgatók között félelmetes hírű volt a szigora.

Tudni kell, hogy az eljárásjognak fontos szerepe volt a jogászi pályára alkalmatlanok kirostálásában. Ennek megfelelően számtalan fej hullott a porba és patakokban folyt a vér a tanszéki szobája körül vizsga idején. Egy ismert történet szerint az ujjain számolta, hogy a nyöszörgő hallgató hányat tud felidézni a törvény tíz-tizenöt elemű felsorolásaiból, vagy a félezeroldalas tankönyveiből.

Ám épp itt a Mandineren írta egy tanítványa a halálhíre alá, hogy mégis erre a 2-es pp. szigorlati jegyére a legbüszkébb. S valóban. Egy fiatalnak a sikerélményhez a kemény munka és néha a kudarc érzése is kell, mert ezek nélkül pusztán papírra vetett mihaszna számok az érdemjegyek.

Németh János egyébként mindent tudott a hallgatóiról. Ez egy olyan világban, ahol átlépnek az utcán a járdán fekvő betegen, több, mint gyanús. Nem szégyellte ugyanakkor ezt, sőt egy hetilap népszerű interjúrovatában kérdésre válaszolva ő maga árulta el, hogy valóban léteznek a pletykákban szereplő füzetek, bennük a hallgatókról szóló jegyzetekkel. Aki olvasott már 19. századi naplót vagy emlékiratot, az tudja, hogy mindez az önismeretet és az objektivitást szolgálja, azt tehát, amit a vallással együtt mi már rég elvesztettünk.

Németh viszont sohasem pillanatnyi benyomások alapján ítélt,

éppen ezért volt lefegyverző a modora. Egyszer évkezdet után néhány héttel egy későn jövő hallgató próbált besettenkedni az előadására, még mi sem ismertük igazán. Ő viszont a nevén szólította meg az illetőt, és elsorolta, hogy mely napokon hiányzott korábban. Ezután pedig megkérdezte szokott módján somolyogva, hogy az órabeosztás vagy maga a perjog okoz-e gondot a hallgató úrnak, igényel-e esetleg valamilyen támogatást? Nála ennyi elég volt, hogy sose merjünk aztán késni.

A szigor miatt sokan talán nem is tudják, hogy mennyire szerette a tréfát, hogy igazán jó humora volt. Egy másik ismert történet szerint a nyolcvanas években a három legendás jogi kari professzor ügyvédi irodát alapított. Békés, Németh és Vékás, azaz a büntetőjog, a polgári eljárásjog és a polgári jog tanárai. Közben azonban mint ülnökök ítélkezni is eljártak a Legfelsőbb Bíróságra, mondván, hogy kellő gyakorlatuk legyen. Az ülnök a bíráskodásban civil személy, rendszerint nem jogász, de a hivatásos bíróval együtt dönt. Egy kacifántos esetnél a bíró tanácstalanul nézett rájuk és kérdezte meg, hogy akkor hogy legyen? Németh erre mosolyogva válaszolt: „Ne minket tessen kérdezni, bíró úr, mi csak a laikus elem vagyunk az eljárásban!”

Mindazonáltal segítőkész ember volt, számos embert indított el és támogatott a pályáján.

Sőt az idősekre is gondja volt, ha az kellett. Gyakran írt a Magyar Jogba például egy idős bíró, per- és egyházjogász, aki nyolcvanéves is elmúlt. Németh támogatása nélkül nyilván egyáltalán nem tudta volna figyelemmel kísérni a szakmai hétköznapokat. Türelmére is bőven akad példa. Amikor 1993 és 1997 között az ELTE általános rektorhelyettese volt, rövid ideig a titkárságán ült egy fiatalember. Tudni kell, hogy a helységből két rektorhelyettes szobája nyílt, és ez a fiatalember a másikhoz tartozott. Ma az egyik legagresszívabb ember az Országgyűlésben, de Németh őt is béketűréssel viselte. Ide tartozik sorsának még egy hangsúlyos vonása. Az 1956 utáni nemzedékhez tartozott, ahhoz a szerencsétlen generációhoz, melynek oly sok tagját győzte le az alkohol vagy a korrupció. Németh azonban nem hasonlott meg és nem tört meg, végigjárta a maga választotta utat.

Hamarosan megjelennek a róla szóló, értő kritikák. Amiről itt most szólni kell még az az, hogy két fontos körülmény kimaradt az újabb életrajzaiból. Azt írják, épp a forradalom évében végzett az ELTE jogi karán summa cum laude fokozattal, majd a kar oktatója lett. Tényszerűen ez igaz, ám férfiasan büszke volt rá, hogy már hallgató korában oktathatott, sőt valamiféle fizetséget is kapott ezért, amiből aztán modern rádiót vásárolt magának. Nem sok tanuló jutott el idáig. A másik körülmény, hogy még a róla szóló Wikipédia cikkből is kifelejtették a jogi informatikával kapcsolatos munkáját. Pedig nem kis dolog ez, hiszen németországi tanulmányok alapján

már a hetvenes években foglalkozott jogszabály-nyilvántartással és ügyintést segítő számítógép-programokkal.

Két évtizeddel az előtt, hogy jogász kollégái egyáltalán számítógépet láttak volna!

Németh Jánosnak, az embernek befejeződött a földi élete. Azt szokták ilyenkor mondani, hogy a távozó nagy űrt hagyott maga után. Meglehet, de rá emlékezve és örök nyugalmat kívánva neki talán helyesebb, ha másképp fogalmazunk. Magasra, magasabbra a tetőt, ti ácsok!

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés