Jobb ma egy kilépés, mint egy holnapi néppárt

2021. március 14. 11:30

Szánthó Miklós
Mandiner hetilap
Nem a Fidesz hagyta ott az Európai Néppártot – az Európai Néppárt hagyta el eredeti önmagát.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója.

A cikk eredetileg a Mandiner hetilapban jelent meg

 

A Fidesz és az EPP útjainak elválása – mint csepp a tengerben – jól mutatja Európa talajvesztését. Mutatja, hogy amit valaha Európának gondoltunk, az már nem az, és kérdés, hogy volt-e valaha olyan, vagy csak a vasfüggönyön innen nézve tűnt minden olyan tökéletesen nyugatiasnak. Ahogy egész Európa lassan behódol a „világnézetileg semleges” liberalizmus disztópikus lidércnyomásának, úgy veszítette el a kapcsolatot egykori keresztyén-konzervatív önmagával az Európai Néppárt is. És nemcsak hogy nem az, ami volt, de nagyon nem az, aminek lennie kellene egy olyan korszellem hódításának idején, amely mindent elpusztít, amire az „alapító atyák” – Adenauer, Schuman vagy De Gasperi – feltették életüket.

„Tudományosan” bizonyítani persze nem tudom, de van egy sejtésem, hogy amikor sok évtizeddel ezelőtt például Adenauer arról beszélt, hogy „azért kell az integráció útjára lépnünk, hogy megmentsük a nyugati kultúrát és a keresztyén Európát”, nem kifejezetten arra gondolt, Nyugat-Európa jobbközép pártjai boruljanak szivárványszínekbe, az élet értelmeként ünnepeljék az abortuszt, és az iszlámot a közös politikai talapzat részének tekintsék. Pedig sajnos az EPP mára ide jutott, és hivatalosan ő „a” jobboldali szövetség a kontinensen – gondoljunk bele, akkor milyen lehet a többi…

Sajnos az történt a pártcsaláddal, mint az európai nyilvánosság, közélet jó részével. Ezért ez a történet nem a Fideszről szól. Nagyon nem. Ez a történet bizony az Európai Néppártról szól: süllyedéséről, bele a nagy liberális semmi kapaszkodást nem engedő mocsarába. Az egykoron szebb napokat megélő keresztyéndemokrata európai alakulatot egyszerűen felzabálta a mocsári szörny, a trendszetter Nyugatra olyannyira jellemző politikai korrektség és annak egyik pszichoszomatikus szövődménye, a totális elmebaj. Az a néppárt, mely alapításakor arról beszélt, hogy „az új Európa dinamikusan fogja megvalósítani a keresztyén eszmei­séget”, fellépést sürgetett „az uniformitás, a növekvő materializmus és a marxista ideológia terjedése ellen”, kárhoztatta a neoliberalizmust, és meg akarta erősíteni a „férfi és nő közötti köteléken alapuló családot mint társadalmunk alapját”, ma politikailag inkorrektnek érzi Európa keresztyén kulturális örökségének felvállalását, egy gyékényen árul a baloldallal, frigyre lép a liberálisokkal, és bőszen támogatja az uniós úgynevezett lmbtqi- (ez alatt Brüsszelben a homoszexuálisokat értik) és genderstratégiákat.

„A szociálliberális flört nem holmi zsiványkaland volt”

Metamorfózis ez, nagyon groteszk átalakulás, amelyen a „hivatalos” nyugat-európai nyilvánosság, fősodor már átment, és amely már térségünkbe is bekukucskál. A marxizá­lódott liberalizmus szépen, lassan, kerülő utas eszközökkel először „csak” a politikán kívüli világot megcélozva kezdi el érzékenyítő agymosását éppen aktuálisan felkapott témái kapcsán, a közvélemény pedig szintén szépen, lassan, lépésről lépésre mindig enged egy picit, feladja a normalitásnak egy-egy kis zátonyát. Olyan ez, mint a sokáig tartó csendes eső, amely észrevétlenül puhítja fel a talajt, és szivárog be mindenhova, míg végül minden házat, építményt, talapzatot alámos. A nőket a „női szerepek” és a gyermekvállalás igája alól felszabadítani szándékozó radikális feminizmus, a politikai korrektség, az ingyensört és örök életet hirdető emberi jogi doktrína, az állatok humanizálása, a multikulturalizmus, a szexuális kisebbségek iránti szenzualizáció vagy legújabban a genderideológia nyilvánvalóan nem úgy kezdték „karrierjüket”, hogy berúgták az ajtót öt-hat évtizeddel ezelőtt, azt mondván, hogy „na, mától fogva minden másképp volt”. Nem. Először csak szót kértek maguknak, hogy ezekről a dolgokról is lehessen „beszélgetni, mindenki mondhassa el a véleményét” – ahogy ma Magyarországon azok jönnek ezzel, akik a genderérzékenyítő meséket be, a Jókai-regényeket meg ki akarják vezetni –, majd elkezdték a velük szemben lévő álláspontot relativizálni, erre építve a magukét a normálissal egyenértékűnek beállítani, majd elvitatni azt, hogy van olyan, hogy normális, végül pedig – napjainkban – el is hallgattatják azokat, akik szerint van.

Ahogy egy idő után általánosságban sem az egyes ügyekről, hanem a mögéjük-melléjük társított, a tolerancia nevében folytatott totalitárius propagandáról volt-van szó, úgy az Európai Néppárt sem konkrétan amiatt puhult el, hogy fokozatosan adta fel hadállásait a család, a migráció vagy a szuverenitás ügyében, hanem leginkább amiatt, hogy maga is részese lett a balliberális propagandakórusnak. Nemcsak hogy elkezdte tolerálni a progresszív „értékeket”, de kifejezett elvárásként fogalmazta meg ezen „értékek” hirdetését – és egykori értékeik megtagadását – önnön politikai környezetük felé.

Thomas Jansen, az Európai Néppárt egykori főtitkára így ír erről a pártcsalád története kapcsán: „A hangulatváltozás az európai értékek átalakulását hozta magával. A hatvanas évek ifjúsági és diákmozgalmai, az egyházak befolyásának szertefoszlása, a nyugati politikai rend széles körű megkérdőjelezése mind hozzájárult a hagyományok eróziójához: a keresztyéndemokrácia nagyrészt elvesztette eredeti »vonzerejét«. A hatalom megszerzésének és megtartásának kényszere háttérbe szorított alapvető kérdéseket, ami a magabiztosság elvesztéséhez vezetett. Az attól való örökös félelem miatt, hogy intoleránsnak, kőkonzervatívnak vagy reakciósnak skatulyázzák be, a keresztyéndemokrata mozgalom nem merte megvédeni értékeit, és ez a folyamatos hátrálás kifejezetten érzékelhető volt a hetvenes évektől, mikor a szociáldemokrata »doktrína« egyre inkább dominánssá vált.”

És sajnos a néppárt számára a szociálliberális flört nem holmi zsiványkaland volt, ez lett a végzete. Konrad Adenauer még arról beszélt, hogy „a németek németek, a franciák franciák, a hollandok hollandok. Mindenki meg akarja tartani a hazáját a kultúrájával, történelmével és nyelvével együtt. Senki sem várhatja el, hogy a nemzeti sajátosságaikat feladják”, Mandfred Weber viszont már arról, hogy „nincs nemzeti szuverenitás, még Európa nagy országai számára sem”. A patriotizmust a brüsszeli olvasztótégelyben feloldódó eurokrata elit már nem tekinti természetesnek, annál inkább a cseppfolyós „uniós identitást” – ahogy csepp­folyóssá válik a modern lét a migráció, a kevert népesség, a nemi eltévelyedések végtelen tárháza révén, és ahogy az élet értelme is relativizálódik az abortusz-, drog- és eutanázia­propaganda hatására.

A Fidesz azért lép ki a EPP-ből, mert annak több pártja olyan útra lépett harminc-negyven évvel ezelőtt, ami miatt mára vállalhatatlan különbségek alakultak ki. Józan keresztyén­-konzervatív erő az ő játékszabályaikat nem fogadhatja el – bármekkora legyen külső erők nyomása vagy egy aktuális politikai érdek csábítása. Saját pályájukon a liberálisokat ugyanis nem lehet megverni, mert mindig tudnak majd nagyobbat, szebbet, liberálisabbat mondani.

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Konkrétan te egyetértést a szervezett migrációval, a gender nyomulással?
Csak azért kérdezem, mert az ellenzék ezeket támogatja.

Értem. Tehát neked megfelelne ellenzéki győzelem esetén a migránsok nagy számú betelepítése és a gender hulyites. Van neked gyereked, vagy unokád?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés