Fizetős oltások: több tízezret spórolhatnak a szülők, eláruljuk, hogyan

Eléggé a zsebbe kell nyúlniuk a szülőknek, ami a fizetős oltásokat illeti. Érdemes résen lenni, van segítség. Gyermekorvost kérdeztünk.

Várnak az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálatára.

A dán egészségügyi tanács honlapján olvasható információ szerint felfüggesztik az oltásokat az AstraZeneca készítményével, miután néhány esetben vérrögképződést figyeltek meg azoknál, akik ezt a vakcinát kapták. A szüneteltetés időtartama 14 nap.
A dán történelem legnagyobb és legfontosabb vakcinázási folyamatának közepén vagyunk. Minden vakcinára szükségünk van, ezért nem volt könnyű arról dönteni, hogy az egyik oltóanyagot szüneteltessük”
– mondta a tanács igazgatója, Søren Brostrøm
A dán hatóságok az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálatára várnak, ami azt jelenti, hogy mindazok, akik már megkapták az AstraZeneca első oltását, várniuk kell a második dózisra.
Nyitókép: Andrew Matthews / POOL / AFP