Egy amerikai főiskolán „nembinárisként” tanítják Jézust

2021. március 07. 18:47

A Swarthmore főiskola kurzusán emellett animistaként és politikai forradalmárként jellemzik Jézust.

2021. március 07. 18:47
null

Az amerikai Swarthmore főiskolán „Radikális Jézus” néven fut egy kurzus, amit a vallástudománnyal foglalkozó professzor a saját könyve alapján tanít, és a diákok többek között azt tudhatják meg, hogy Jézus nem bináris volt – számol be a V4NA hírügynökség.

A kurzus leírása szerint Jézust animistaként mutatja be a professzor, Mark Wallace – az animizmus az a hit, miszerint minden tárgy, dolog és természeti jelenség lélekkel bír. Mindemellett Jézust politikai forradalmárként, a nemiség szempontjából pedig nem binárisként jellemzi, azaz az oktató szerint Jézus nem azonosította magát se nőként, se férfiként.

Az ügyben a Campus Reform megkereste a professzort, aki elmondta, hogy szerinte a nemiség, azaz a gender, fluid vagy társadalmilag felállított. A Jézus nemi identitására vonatkozó állításait bibliai idézetekkel bizonyította, például felidézett egy történetet, Márk evangéliumából amikor egy vérző nő odamászott Jézushoz, megérintette a ruháját, és később meggyógyult.

Wallace szerint a Jézusból kiáramló erő egy belső áradat volt a nő érintésére reakcióképp, és így

Jézus nőies mert valami kiáramlott belőle.

Ebből a professzor szerint az következik, hogy Jézus nem akart megfelelni a nemi szerepeknek, valamint kettős nemi identitású vagy nem a hagyományos értelemben vett férfi volt.

Akinek van kedve további bibiliai példákat olvasni a címben foglalt állítás alátámasztására, itt teheti meg.

A Wikipédia egyébként különböző felmérésekre hivatkozva a harmadik legjobb bölcsészettudományi főiskolaként jellemzi a pennsylvaniai felsőoktatási intézményt.

Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2021. március 08. 08:09
"Jézus nőies mert valami kiáramlott belőle." Hát őőő.... az erő kiáradását még a nem vallásos, spiritualitással foglalkozó tanok is a férfi minőséghez kötik. A befogadás tartozik a nőiességhez.
Ninini
2021. március 08. 04:43
Akkor hogy is lesz ezeknél? Az Atya, az Izé, és a Szentlélek?
rovan
2021. március 08. 02:16
Azt hiszem, ez már az emberiség teljes elhülyülése előtti utolsó pillanatok.
Emery4919
2021. március 07. 23:35
Hát.... szerencse, hogy a gyerekem nem oda járt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!