Bezár az ország, lóhalálában oltanak – heti vakcinaösszefoglaló

2021. március 5. 16:00
Az aktív fertőzöttek száma napok alatt 80 ezerről 100 ezer fölé emelkedett, az üzletek két hétre, az óvodák és iskolák húsvétig zárnak be. 400 ezer embert oltanak be a hétvégén. Vakcinaösszefoglaló.

Tovább tombol a járvány, újabb 6369 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, ezzel pedig 452 547-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 15 619-re emelkedett, pénteki adatok szerint 143-an haltak meg. Az elhunytak 15 százaléka 65 év alatti – nyilatkozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Mandinernek. Müller Cecília országos tiszti főorvos a napokban azt mondta, hogy az aktív fertőzöttek száma napok alatt 80 ezerről 100 ezer fölé emelkedett.

A számok sötét képet festenek, a kormány pedig csütörtökön döntött:

egy időre bezár az ország.

Mint ismert Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, hogy március 8-tól március 22-ig bezárnak az üzletek – kivéve az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak és az élelmiszerboltok –, április 7-ig pedig az általános iskolák és óvodák, az oktatás ez idő alatt digitális lesz. Két hétig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével, egyedül a virágboltok tarthatnak nyitva március 8-án a nőnap miatt, de azt követően azokat is zárni kell. A maszkhasználat szabadtéren is kötelező, mindenhol.

„A járványügyi szakemberek nagyon egyértelműen fogalmaztak. Azt mondták, tragédia lesz, ha nem lépünk” – indokolta a kormány zárással kapcsolatos döntését Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. Azt is hozzátette, hogy most

„zárnunk kell ahhoz, hogy húsvét környékén nyithassunk”.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a húsvétig tartó zárást a „rendkívül magas a járványadatokkal” indokolta, de azt is mondta, hogy a vakcinák védettsége csak 2-3 hét után alakul ki, és hogy „még sem számban, sem időben nem tartunk ott, hogy a hatásukat jelentősen éreztessék, most pedig helyzet van”. A szigorítást bejelentő Gulyás Gergely pedig azzal érvelt, hogy „ha most nem zárnánk, akkor nemcsak a megbetegedések és a halálozások száma nőne meg radikálisan, de a nyitás is, az újraindítás is későbbre tolódna”.

Az örök kérdés: bírja-e az egészségügy?

Jelenleg a kórházakban 6877 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 677-en vannak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor úgy számol, hogy

a kórházban ápoltak száma felmehet akár 20 ezerre is,

így szerinte minden erőforrást mozgósítani kell, de azt mondta, „lesz elég ágy, lesz elég lélegeztetőkészülék és lesz elég ember is”.

Hogyan állunk az oltásokkal?

Az elmúlt napok egyik legfontosabb eseménye, hogy március elsejétől megváltozott az oltási rend, mégpedig úgy, hogy a második oltásra félretett vakcinákkal azokat oltják, akik még egy oltást sem kaptak. Ennek alapján a Pfizer-vakcinánál a 21. napról a 35. napra halasztják a második oltást, míg az AstraZeneca-vakcinánál a 12. héten adják be a második dózist. Müller Cecília országos tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy a második adag későbbre halasztása azokat érinti, akik csak most fogják megkapni az első oltást. Tehát, aki már megkapta az első adagot, annak az oltási lapon szereplő dátum az irányadó, akkor kell megjelennie a második dózisért. Müller azt ígérte, hogy mindenki meg fogja kapni a második oltást is. 

Fotó: Bakos Attila háziorvos beolt egy idős nőt a Pfizer-BioNtech koronavírus elleni vakcina második adagjával a székkutasi egészségházban 2021. március 4-én. MTI/Rosta Tibor

Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina kifejlesztésében kulcsszerepet játszó biokémikus közösségi oldalán írt megjegyzését szemlézte az Index. Ebből az derül ki, hogy a szakértő szerint az is megfelelő, ha három hét helyett 35 nap telik el az első oltás után a második adag beadásáig. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is egyetért az oltási rend változtatásával: mint lapunknak elmondta, a vizsgálatok is azt mutatták, hogy két-három héttel a beadása után az első adag Pfizer-vakcina akár a 70 százalékos hatékonyságot is elérhet, sőt, ez a szám akár 80-ra is megemelkedhet még akkor is, ha a második oltást később kapja meg az illető. És hasonló a helyzet a Moderna- és az AstraZeneca-vakcina esetében is.

Müller Cecília országos tiszti főorvos pénteken, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy

a hétvégére tervezett tömeges oltás keretében 400 ezer ember kapja meg az oltást.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője ugyanitt azt mondta, hogy csütörtökön 77 ezer 513 oltást adtak be, egész héten várhatóan több mint 400 ezret fognak. Ebből 114 ezer 660 Pfizer-vakcinát a kórházi oltópontokon, több mint 40 ezer Modernát a szociális intézményekben, 250 ezer Sinopharmot pedig a háziorvosok adnak be a hét folyamán. 

A hétvégén a 18 és 59 év közötti korosztály krónikus megbetegedésben szenvedő tagjait is fogják immunizálni. A 101 kórházban kialakított 433 oltópont reggel nyolc órától este hét óráig tart nyitva, egy-egy helyen óránként tizenkét embert fogadására készülnek. Az oltási kampányban hatszáz orvos és ezerkétszáz ápoló vesz majd részt.

Eddig összesen 862 953 embert oltottak be, közülük 279 727-en már a második dózist is megkapták. Orbán Viktor azt mondta, már több mint 2,8 millióan regisztráltak oltásra, és április elejére már 2,5 millió beoltott ember lesz, július elejére pedig ez a szám 8 millióra ugorhat. 

Mit vigyen, aki oltani megy?

Az oltás helyét és idejét a telefonjukra küldött rövid szöveges üzenetben közlik majd az érintettekkel. A személyes iratokon kívül célszerű a hozzájáruló nyilatkozatot (itt letölthető) is magukkal vinniük, lehetőleg kitöltve, de ezt a helyszínen is megtehetik. Müller Cecília arra kérte az érintetteket, hogy praktikusan öltözködjenek, legyen náluk víz, a cukorbetegeknél ennivaló. Nagyon fontos, hogy a zsúfoltság elkerülése érdekében

mindenki a megadott időpontban érkezzen.

Az SMS-ben felhívják a figyelmet arra, hogy ha valaki a megjelölt időpontban nem tud megjelenni, az oltásra csak a későbbiekben lesz lehetősége.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Lapértesülések szerint több probléma is adódott ezekkel a behívó üzenetekkel, a 444 arról írt, hogy olyanokat hívtak be oltani, akik nemrég megkapták már az első vakcinaadagjukat, sokaknak pedig a lakóhelyüktől irreálisan távoli oltópontokra kellene utazniuk ezért. Erre reagálva Orbán Viktor azt mondta, ez azért fordulhatott elő mert nagyon sok ember nem ott lakik, ahol be van jegyezve. Azt is közölte, hogy az egész folyamatot leállították, és egy külön operatív csoportot állítottak fel azért, hogy kijavítsák ezeket a problémákat. Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján elhangzott, technikai és adategyeztetési probléma csak az AstraZeneca esetében történt, ez 74 ezer embert érint, ők új értesítést kapnak majd sms-ben. 

Lássuk, miből főzünk? 

Magyarország az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növelte a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét, ezzel együtt összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le hazánk. Ebből

24 millió adag oltóanyag várható az uniós beszerzésből,

ennek eddig 5 százaléka érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca).

Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött. Ezekből további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával az elmúlt időszakban a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, illetve 100 ezer már múlt héten beérkezett oltóanyag a Nemzeti Népegészségügyi Központ „felszabadítására” vár. Már Magyarország felé tart az újabb orosz vakcinaszállítmány, 180 ezer adag első oltáshoz és 100 ezer adag második oltáshoz elég vakcina érkezik hamarosan az országba.

A kínai vakcinával is már második hete zajlik az oltás. A regisztrált idősek oltásához múlt héten 275 ezer Sinopharm-vakcinát kaptak a háziorvosok, ezen a héten pedig újabb 250 ezer adagot kapnak. A következő kínai vakcinaszállítmány március közepén várható.

Fotó: Kaizler Sándor közegészségügyi-járványügyi szakügyintéző pakolja az újonnan érkezett kínai Sinopharm (Vero-Cell) koronavírus elleni vakcinákat Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályán 2021. március 3-án. MTI/Vajda János

Újabb, csaknem 115 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra kedden, így eddig a gyártó által Magyarországra szállított dózisok mennyisége meghaladja a 850 ezret. Ezt – az oltási protokoll szerint – kiszállították a kórházi oltópontokra, ahol a regisztrált idősek oltását folytatják vele.

Csütörtökön újabb 280 ezer adag Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra, ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán. Ezt a szállítmányt a Nemzeti Népegészségügyi Központ felülvizsgálja, és ha mindent rendben talált, hagyja jóvá. Egyébként már elindult a Szputnyik V-vakcina felülvizsgálati eljárás az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA).
AstraZeneca-vakcinából 105 600 adag érkezett csütörtökön.

A Janssen és a CureVac még nem rendelkezik uniós engedéllyel, így még nem is szállított oltóanyagot Magyarországra. A Janssen március közepén kaphatja meg az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) engedélyét, ebből a vakcinából egy oltásra lesz csak szükség, így a lekötött 4,36 millió adag ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé.

Az uniós vakcinabeszerzés nehézségei

A vakcinaszállítmányok kapcsán Orbán Viktor elmondta, hogy a kínaiak a szállításaikkal hibátlanul teljesítenek, az oroszok lényegében tartják az ütemet,

az uniós szállítások azonban „tragikusak”,

teljesen megbízhatatlanok. A vakcinaszállítási problémákat több brüsszeli döntéshozó is elismerte az elmúlt hetek során, az viszont eheti hír, hogy az Európai Bizottság fontolóra veszi a koronavírus elleni lehetséges vakcinák esetében az eddig alkalmazott szigorú forgalomba hozatali engedély megadásánál gyorsabb, rendkívüli jóváhagyási eljárás kidolgozásának lehetőségét. Az Európai Bizottság illetékes szóvivője azt közölte, hogy sor kerülhetne az uniós szintű sürgősségi engedély megadására a tagállamok közötti felelősség megosztásával. Amennyiben ez az alternatíva kiváltja a tagállamok érdeklődését, a testület azonnal elkezdi kidolgozni a javaslatot.

Háromszor annyian akarnak oltatni, mint novemberben

„Február utolsó hetében az előző hetihez képest nőtt az oltási hajlandóság. A mérés kezdetéhez (2020. november 30.–december 6.) képest közel háromszor többen gondolják úgy, beoltatnák magukat, vagy már be is oltották őket” – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal honlapján. Mint írják, míg a felmérés első hetében a válaszadók kevesebb, mint 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés tizenharmadik hetében (a 2021. február 22-ével kezdődő héten) már a megkérdezettek több mint 42 százaléka (beleszámítva azokat is, akik már meg is kapták legalább az első oltást). Ez utóbbi héten a válaszadók 27 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért 36 százalékkal. Az oltási hajlandóság javulásában minden bizonnyal szerepet játszik a tájékoztatás erősödése, valamint az oltási program előrehaladása.

A megkérdezettek mintegy 80 százaléka gondolja, hogy a vakcina a megoldás a koronavírus-járvány elleni küzdelem lezárására – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felméréséből. A felmérés szerint a megkérdezettek 78 százaléka inkább tart a vírustól, mint a vakcina esetleges mellékhatásaitól. 

Nyitókép: MTI

Összesen 154 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem ennyire egyszerű a dolog. Sok főbérlő nem engedi a bejelentkezést, mert így könnyű a bérlőt kirakni, meg persze az adó... Kellett volna egy kör annak ellenőrzésére, hogy a bejelentett lakcím megegyezik-e a tényleges tartózkodási hellyel. ( Csak azok válaszolhattak volna, akinél nem, azok feltüntették volna a helyet.)

Úgy tudom, hogy sms-ben ment az értesítés, 60 alattiaknak meg mind van telefonja és még egy régi, buta Nokia is képes sms-t kezelni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés