Deák Dániel: Dobrev Klára személye taszítólag hat

2021. február 26. 11:45
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Dobrev Klárával egy, a többség által elutasított politikus lehet majd a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Komoly kihívásokkal szembesül a hatpárti baloldali szivárványkoalíció, amely jelenleg nemhogy a bizonytalanok megszólításával küzd, de még az ellenzéki szavazótábor egyben tartása és mozgósítása is nehéz feladat számukra – hívja fel a figyelmet Deák Dániel a Magyar Nemzetnek készített elemzésében.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint Dobrev Klárával egy, a többség által elutasított politikus lehet majd a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Deák szerint a baloldalon belharc van kibontakozóban, az utóbbi hetekben sok konfliktus robbant ki,

vagy került a felszínre: példának a zuglói MSZP-Momentum vitát, valamint az előválasztás körüli nézeteltérést hozta: miközben Gyurcsány Ferenc azt állítja, hogy mind a 106 egyéni körzetben lesz előválasztás, Karácsony Gergely szerint még a miniszterelnök-jelöltek közötti előválasztásról sincsen megállapodás, hiszen vannak olyan ellenzéki pártok, amelyek továbbra is vonakodnak ebben a kérdésben.

Szerinte a fentiek jól mutatják a szivárványkoalíció kormányzásképtelenségét, amelyet csak tovább tetéznek a potenciális miniszterelnök-jelöltek személyei.

Az elemző szerint ugyanis egyikük sem képes megszólítani széles társadalmi csoportokat: míg Jakab Péter főként vidéken rendelkezik támogatókkal, Fekete-Győr András a nagyvárosi fiatalok körében emelkedik ki, Dobrev Klára pedig főként a Demokratikus Koalíció (DK) nyugdíjasokból álló szavazótáborában népszerű. Hasonló problémákkal küzd Karácsony Gergely is: ő Budapesten kívül kevésbé tudja megszólítani a szavazókat.

Ez azt eredményezi, hogy bárki is lesz közülük a baloldal miniszterelnök-jelöltje, egyikük sem fog olyan össztársadalmi támogatottsággal rendelkezni, mint a jelenlegi kormányfő,

Orbán Viktor, márpedig így nehéz lesz az Orbán-ellenes hangulatkeltést meglovagolva választási győzelmet aratni – mutat rá az elemző, aki Dobrevre – Gyurcsány Ferenc felesége ugyan még nem jelentette be indulását, de várhatóan ő lesz a DK miniszterelnök-jelöltje – külön is kitér: Számára előnyt jelent, hogy a legerősebb ellenzéki párt áll majd mögötte, így az előválasztás során ő szerezheti meg a relatív többséget. Kérdés, hogy lesz-e második forduló – amelyet sokan szorgalmaznak a baloldalon –, hiszen abban az esetben, ha már csak két jelölt közül lehet választani, Dobrev Klára esélyei rendkívül alacsonyak. Férje mellett ugyanis ő az egyik legelutasítottabb magyarországi politikus.

Deák szerint a Gyurcsány-párt emiatt várhatóan nem fogja támogatni a második forduló megrendezését, így lehet esélye Dobrev Klárának a győzelemre. Ezzel viszont az az abszurd helyzet állhat elő, hogy egy, a többség által elutasított politikus lehet majd a baloldal miniszterelnök-jelöltje.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nekem most úgy tűnik, hogy végül Karácsonyt vagy Márky-Zay-t akarják majd. Kiderül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés