„Global Britain” vagy elszigetelt, széteső középhatalom?

2021. február 19. 11:02

Havasi Eszter
Alapjogokért Központ
Kilátások egy Unió nélküli életre.

Négy és fél évnyi se veled, se nélküled kapcsolatot követően, amely néha sokkal inkább emlékeztetett egy remekül megkomponált Monty Python forgatókönyvre, semmint sorsfordító történelmi eseményre, pont került a britek kilépésére az Európai Unióból.

Az Egyesült Királyság 2021. január 1-jével visszavonhatatlanul beteljesítette Boris Johnson szuverenitásvágyát.

A Brexit-megállapodás nagy nehézségek árán, de megszületett, habár a folyamatnak még távolról sincs vége. Hogy a britek jó döntést hoztak-e a kilépéssel, az idővel elválik, de a körülmények finoman szólva sem kedvezőek. 

Noha a Westminsterben épp most zajlik az Egyesült Királyság külügyi, védelmi és fejlesztési politikájának teljeskörű felülvizsgálata - amelyet a hidegháború vége óta készült legátfogóbb áttekintésként harangoztak be-, felmerül a kérdés, hogy nem késtek-e már el ezzel? 2015-ben a kormány ugyan már elrendelt egy nemzetbiztonsági és védelemstratégiai felülvizsgálatot, akkor azonban még nem volt egyértelmű, hogy Londonnak egy Európai Unió utáni világra kell készülnie. A 2016 óta agyonhasznált „Global Britain” szlogen tartalommal megtöltése azonban még csak most vette kezdetét a kormányzatban és a szakértői körökben.

A deal, no deal, hard Brexit, soft Brexit lehetőségek közötti vívódás annyira lefoglalta a brit politikusokat az elmúlt négy évben, hogy közben elfelejtettek felkészülni arra, hogy mi lesz utána.

Ez idő alatt már kész koncepcióval kellett volna előállni, amelyet 2021. január 1-jén életbe léptethettek volna; a brit vezetés azonban még csak azon lamentál, hogy egyáltalán milyen lehetőségek közül választhat. Márpedig megtalálni az Egyesült Királyság szerepét a világpolitika egyre zsúfoltabb színpadán jelenleg felér egy Szent Grállal. 

Ahhoz kétség sem férhet, hogy Londonnak szüksége van küldetésre, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy ez mi lehet. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az Egyesült Királyság a Brexit következményeként pozíció és súly nélkül maradt a nemzetközi közösségben. Kissé katasztrofista világkép, de nem teljesen alaptalan. Vannak – beleértve Boris Johnson miniszterelnököt is-, akik a gyarmati múlton alapuló, erős, hegemón visszatérését vizionálják. Birodalmi terveket szőni birodalom nélkül azonban nem könnyű feladat (még Johnson számára sem). Végül vannak, akik a multilaterális világ élharcosa szerepet képzelik el országuk számára. De a szupranacionalitás patrónusának lenni úgy, hogy épp most hagytad ott annak egyik legfőbb szervezetét, valljuk be nem túl hiteles.  Az igazság valahol e nézetek metszetében rejlik. 

Mielőtt az Egyesült Királyság európai hűbérurától megszabadult szuverén államként „visszatérhet” a világpolitika színterére, nem árt, ha lenyugtatja az otthoni kedélyeket.

A skótok több mint 60 %-a a Brexit ellen szavazott 2016-ban, noha 2014-ben a függetlenségről tartott népszavazáson még 55%-uk elutasította a Nagy-Britanniától való elszakadást. Az, hogy a kormány a demokratikus népszavazáson egyértelműen kifejezett szándékuk ellenére, erővel kicibálta a skótokat az Európai Unióból, komoly feszültségeket keltett London és Edinburgh kapcsolatában; az elszakadás következményeinek tisztázatlan feltételei láttán pedig felerősödött a közvélemény egyre növekvő igénye a 2014-es függetlenségi népszavazás megismétlésére. 

Már önmagában ez is elég nagy fejfájás a kormánynak, de Észak-Írország teszi igazán pikánssá a helyzetet. Az 1998. évi Tony Blair által (az Egyesült Államok közvetítésével és az Európai Unió támogatása mellett) aláírt nagypénteki (belfasti) egyezmény a Brexit-megállapodás értelmében sértetlen maradt. Ennek fényében Írország és Észak-Írország között továbbra sem vezetnek be határellenőrzést, a teljes sziget az Unió azonos vámterülete marad. Az új közös piaci vámhatár így tulajdonképpen az Egyesült Királyságon belül húzódik majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy Brüsszelnek bizony beleszólása és döntési jogköre marad az Észak-Írországot érintő kereskedelmi ügyek tekintetében. 

Mindkettőjük előtt ott áll a lehetőség tehát, hogy azok után, hogy London figyelmen kívül hagyta maradáspárti véleményüket, elhagyják az Egyesült Királyságot.

Skócia saját függetlenedése révén térhet vissza az EU-ba, míg Belfast (a nagypénteki egyezmény által lehetővé téve) Írországgal való egyesüléséről dönthet és így válhat ismét az EU tagjává. A Brexit legsúlyosabb következménye éppen ezért nem az lesz, hogy lesz-e áru a polcokon és azt milyen áron adják majd. Az Egyesült Királyság 1921 óta (Írország függetlenedése) fennálló rendjének túlélése kerül a kilépés által igazán veszélybe. 

Azon túlmenően, hogy nehéz komoly erőként tekinteni egy államot, amely közigazgatásilag éppen szétesőben van, az elmúlt egy évben Johnson koronavírusjárvány kezelése terén hozott, néha megkérdőjelezhető döntései is megtépázták a britek renoméját. A kilépés kézzelfogható következménye az is, hogy a víruskezelés és a gazdaság helyreállítása során már nem lesz kéznél az Unió, akire hárítani lehet az esetleges hibákat. A kormány által hozott döntések csak és kizárólag a kormány döntései, amelyeket a választók, a befektetők és a vállalatok mind ennek fényében fognak értékelni. Ez az első igazi tesztje ennek az „újonnan függetlenedett” államnak.

Ebben az új korszakban a hibáknak pedig már súlyos ára van. 

Az elmúlt négy és fél évben a Konzervatívok arról győzködték a közvéleményt, hogy az Egyesült Királyságnak jobb lesz az Európai Unión kívül. Jelen körülmények között viszont nem kis kihívás lesz igazolni az embereknek, hogy a kilépés több haszonnal jár az ország gazdasága és presztízse szempontjából, mint a tagság fenntartása.

Egy idén januári közvéleménykutatás szerint, ha lenne még egy népszavazás arról, hogy az Egyesült Királyság elhagyja-e az EU-t, a megkérdezettek 49%-a támogatná a tagságot és mindössze 37% döntene újra a „függetlenedés” mellett.

2016-ban sajnálatos módon nem ez volt a felállás. Az Európai Unió nem pusztán egy egyszerű nagyhatalommal lett kevesebb, távozása révén egy olyan euro-realista partnert veszítettünk el, amely nagyságánál és erejénél fogva képes volt Brüsszel fékezhetetlen PC-elfogultságát mérsékelni. Döntésük éppen ezért érinti az Európai Unió konzervatív és józan tagállamait ilyen érzékenyen. 

A szabadkereskedelmi megállapodások, amelyeket az EU-n kívüli országokkal kötöttek, valóban fontosak az Unió utáni jövő szempontjából, de önmagukban még nem indokolják a Brexit helyességét. Johnsonnak a 2024-es választásokig van ideje (ha van), hogy megmutassa, valóban megérte-e az embereknek így dönteniük. Amennyiben ez nem sikerül neki, azzal nemcsak saját politikai karrierjét teszi tönkre, de a Tory-kat is évtizedes válságra, ellenzéki létre kárhoztathatja. Minden Brexit-okozta kudarc, nehézség a konzervatív politikusok hibája lesz (akár jogosan, akár nem), amelyet elfeledtetni a választókkal egyáltalán nem lesz könnyű feladat.  

Johnson illuzórikus szolipszista vágyálma („Let’s Take Back Control”, „Get Brexit Done”, „Unleash Britain's Potential”, „Britain Deserves Better”, „Global Britain”) vezet végső soron a Brexit betetőzéséhez, és az Egyesült Királyság birodalomi, hegemón, majd vezető nagyhatalmi státuszából önként vállalt középhatalommá süllyedéséhez.

London nem marad egyedül, de sokkal elszigeteltebb lesz, és „vérrel és verejtékkel” kell megküzdenie azért, hogy a jövőben is helyet kapjon a tárgyalóasztaloknál.

Ennek ékes példája, hogy európai ügyekben eddig Washington mindig a briteknél kopogtatott információért, a Brexit következtében viszont Berlin és Párizs kapcsolata az amerikai adminisztrációval az eddigieknél jóval nagyobb hangsúly kap. A britek elsődleges külpolitikai kapcsolatát (a brit-amerikai különleges kapcsolat ellenére is) továbbra is Európa jelenti, de itt sajnos már láthatóan kevesebb lapot osztanak nekik annál, ami járna. 

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az angoloknak egyetlen útjuk maradt: az amerikaiak csicskája lesznek. Ez valójában nem olyan rossz szerep, mert bárhogy nézzük, az USA minden baja ellenére továbbra is vitathatatlan nagyhatalom. Az angolok azonnal visszataláltak régi szerepükhöz, és már nagyobb lendülettel cseszegetik a félhülye uniót, mint Putyin.

Hámondjuk pont PC-ügyekben a britek még az EU-nál is hülyébbek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés