Szintet lép a NATO: átveszi Ukrajna katonai támogatásának koordinálását!
A közelgő Trump-korszakra reagálva veszi át az Ukrajnának szánt katonai támogatások irányítását.
Rákérdezett a diáknál, hogy a „néger” szót használta-e egy videóban, rasszizmusért kirúgták a New York Times-tól 45 év után.
Negyvenöt év után rúgtak ki a New York Timestól egy riportert, amiért kiderült, hogy 2019-ben egy szakmai úton kiejtette száján az „N-szót”, azaz azt, hogy „néger”.
A New York Times menedzsmentje február 5-án mentette fel munkaviszonya alól a lap veterán munkatársát, a 45 éve ott dolgozó Donald McNeil Jr.-t, engedve 150 NYT-dolgozó követelésének.
„A rasszista nyelvezetet tartalomtól függetlenül nem toleráljuk” – írta egy emlékeztetőben az eset kapcsán Dean Baquet és Joe Kahn lapvezető.
A 67 éves riporter 2019-ben amerikai középiskolásokat kísért egy perui útra, ahol egy diák azt kérdezte, hogy vajon fel kellene-e függeszteni egy másik diákot, amiért az 12 éves korában készített egy videót, amiben rasszista és sértegető kifejezést használt. McNeil egyszerűen a „néger” szó használatával kérdezett rá arra, hogy az illető diák használta-e a „néger” szót.
Emiatt viszont legalább hat diák és szüleik jelentették fel a riportert a lapjánál, mondván, rasszista kifejezést használt, a New York Times pedig figyelmeztetésben részesítette munkatársát.
Eleinte a menedzsment még nem akarta kirúgni, de aztán McNeil 150 kollégájának követelésére mégis kirúgták őt – pusztán egy tisztázó kérdésért, mintha egy nap mint nap nyelvvel foglalkozó szerkesztőségben nem tudnák, hogy különbség van egy kifejezés használata és puszta említése között.