Az amerikai sportlövészek országos alapítványának igazgatója ismertette a lappal a tavalyi felmérésüket, amely szerint a 2020-ban vásárolt fegyverek nagyjából 40 százalékát olyanok vették meg, akik korábban nem rendelkeztek fegyverrel. Mark Oliva hozzátette: a vásárlók 40 százaléka nő volt és a demográfiai csoportok szerint a fekete-amerikaiak vették a legtöbb lőfegyvert.
Tartanak a fegyvertartók a demokratáktól
A Nyugat-Michigani Egyetem ügyvédi karának egyik oktatója, a fegyvertartás és fegyverhasználat jogi szakértője a lapnak azt mondta:
ma már előfordul, hogy az új fegyvertulajdonosok befektetésként vásárolnak lőfegyvereket,
mintha nemesfémet vennének. Steven Dulan szerint a vásárlók egy része nem bízik a hatóságokban. „Azok az emberek, akik korábban azt mondták, hogy soha nem lesznek fegyvertulajdonosok, bíztak a rendőrségben, hogy megvédi őket, de ez a téveszme mostanra eloszlott” – mondta a szakember. A The Washington Post állítása szerint korábban is megfigyelhető volt az a tendencia, hogy megugrik a fegyvereladások száma, amikor egy „demokrata elnök átveszi a Fehér Házat”.