Valami Amerika

III. évfolyam 5. szám | Meta - Jegyzet
2021. február 4.

Nizalowski Attila

Emberöltőnyi idő múlt el a szocializmus óta, ám tízezrek panaszkodnak még most is, hogy nem elég, amit az állami újraelosztás juttat nekik. Pedig hiábavaló a gazdagodást fentről várni. Bizarr módon ennek az ellenkezője is ismeretes, amikor tapodás nélkül, vállalkozóként igyekeztek emberek értéket teremteni abban a régi lehetetlen világban. Sokan ábrándoznak ma – nyugaton is – a szocializmusról. Nem tudják, hogy hány ember hajszolta magát a halálba akkoriban. 1971-ben az átlagos várható élettartam 69 év volt, 2017-ben 76.

Bubaj bá és Irénke a hetvenes évek elején költöztek a szomszédunkba. A házban rögtön elterjedt, hogy „hét lakat kell az ajtókra”, mert különben visznek mindent a cigányok. Aztán mégis beilleszkedtek, és én gyakran ültem náluk, hogy vigyázzanak rám. Közben megtanultam, hogy a káromkodás, a hangoskodás nem mindig dühből fakad, és a leves tejföllel-ecettel az igazi. Bubaj bá börtönviselt, tetovált széntrógerhez illőn óriási pocakja fölött rendszerint neccpólót, az alatt pedig kék klottgatyát viselt. Komoly bizalmi hivatása volt szabályos ügyfélkörrel és fix kenőpénzzel, hogy a mérés jó legyen. Irénke néni fekete hajú, tenyérnyi fülkarikát viselő, terebélyes asszonyság volt, virágot árult. Hajnalban kelt, s ha nem volt szénidény, együtt dolgoztak.

A smukk gyorsan gyarapodott a kezükön és a nyakukban, akárcsak a zsebben hordott pénzkötegek. Pár év alatt eljutottak oda, hogy vásárolni tudtak egy szürke és rém ronda, de vadonatúj Volkswagen Typ 3 kombit, amit Kőbányán világcsodaként álltak körbe a népek, anyám pedig Wynns-matricát ajándékozott hozzá dísznek. Néhány év múlva a szövetkezeti lakás következett fürdőszobával Zuglóban. Párszor még tettünk látogatást náluk, de hamar vége lett ennek, mert a mezítlábas cigi, a hajnali kelések és az elhízás gyorsan a sírba tette őket.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés