Te is Trump vagy, csak más a neved

Donald Trumpot néhány nap leforgása alatt teljesen letarolták az online térből: ha bárki első kézből szeretne arról tájékozódni, hogy a világ legnagyobb demokráciájának törvényesen megválasztott elnöke mit gondol, egyszerűen nem tudja megtenni.

A világsajtó konzervatívabb térfelén egyszerre kongatják a vészharangokat és hozzák meg az ítéletet: bár a Capitoliumon történt zavargás elítélendő, de Trump letiltása mégiscsak sok, ez már a nagy techcégek diktatúrájának eljövetelét jelenti.

Bár a fenti sorok érthetők, a valóság persze az, hogy ezeket a cikkeket nem most, hanem évekkel ezelőtt kellett volna megírni.

Palo Alto és a San Francisco-i Market Street most már fontosabbak, mint Washington DC; és Mark Zuckerberg, illetve Jack Dorsey, két soha, senki által meg nem választott cégvezető hatalmasabbnak bizonyult, mint az amerikai elnök.

Ha Trumpot „eltüntették”, akkor bármelyik egyszeri magyar konzervatív bloggert el fogják tüntetni, ne legyen kételyünk ezzel kapcsolatban. Megadja Gábor, Jeszenszky Zsolt, Ambrózy Áron és társaik már egy ideje tudnának mesélni róla, hogyan kaptak tiltásokat pusztán azért, mert léteznek. Ilyen értelemben nem rossz, hogy Trumpon példát statuálnak, mert legalább mindenkinek eloszlatja az illúzióit, arról hogy majd pont őt megkímélik. (Lásd még a hazai ballib média egyértelmű coming outját, mit is gondolnak a szólásszabadságról: ha majd kiposztolod, hogy teszem azt nem tetszik az abortusz, és letiltanak, várhatod, hogy a 444 megvédjen).

Mielőtt valaki felhördülne, hogy „az ő cégük, azt tesznek, amit akarnak”,

A monopóliumokról Milton Friedmannak is igen rossz véleménye volt, Kapitalizmus és szabadságában úgy írta le őket, mint az egyik fő tényezőt, amely akadályozni tudja a javak önkéntes cseréjét (vagyis a szabad piac alapját). „A csereüzlet igazán akkor önkéntes, ha körülbelül azonos alternatívák léteznek. A monopólium az alternatívák hiányát feltételezi, és így korlátozza a csereüzlet gyakorlati szabadságát.” Friedman ugyan különbséget tett az állam és a magáncégek által gyakorolt monopóliumok között (nyilván az utóbbit nevezve „kisebb rossznak”), de nem sok félreérteni való van soraiban: „Ha a (...) monopólium olyan szolgáltatást érint (...) amely alapvető, és ha a monopólium erős, akkor még a magáncég monopóliumának rövid távú hatásai sem elviselhetők, és még a közszabályozás vagy közös tulajdonlás (!) is kisebb rossznak számít”.

A szabadpiac egyik fő szószólója szerint tehát ha „alapvető” a szolgáltatás, akkor még a közös tulajdonlás is jobb (kevésbé rossz), mint egy privátcég monopóliuma. Hát, ha még nem is monopóliumról, hanem kartellesedésről, ráadásul politikai alapú kartellesedésről beszélhetünk – nagy, sőt gigatőkések összefogásáról demokratikusan választott politikusok teljes elhallgatására?

A kartellek feldarabolása az amerikai tradíció szerves része, számos korábbi példa és törvény mellett tavaly decemberi hír, hogy a Facebook feldarabolását célozza több mint 45 amerikai szövetségi tagállam. Láthatóan nem csak néhány őrjöngő fideszes influencer látja veszélyesnek a helyzetet.

A „nyugatos” konzervatívok számára talán nehéz ennek megértése, mert a rendszerváltás utáni fellélegzés mantrája, miszerint minden esetben az állam a gonosz, és az egyéni kezdeményezés a helyes, kapós szlogen. Végül is csak a nem túl régen történt múlt századbeli eseményekre kell mutogatni, amikor is tényleg az egyének hozták létre a szabadság kis köreit, melyeket a szörnyállam eltaposott. 

Hogy manapság a szabadság kis körei – álcivil szféra és a big tech – nőttek szörnyméretűre? Ez már igazán a 21. század konfliktusa.