Így lett Amerika banánköztársaság a texasi professzor szerint

2021. január 13. 13:25
Egyszerre sújtja az Egyesült Államokat egy politikai, egy társadalmi, egy demográfiai, egy gazdasági és egy identitáskrízis – ezekből pedig logikusan következnek azok a banánköztársaságba illő jelenetek, amelyeket tavaly óta folyamatosan látunk a szabad világ vezető hatalmában. Így látja a helyzetet Michael Lind, a Texasi Egyetem professzora. Szemlénk!

Michael Lind (*1962, Austin) amerikai közíró, a Texasi Egyetem Lyndon B. Johnson Közpolitikai Iskolájának gyakorlati professzora. Jogászként a Texasi Egyetemen, nemzetközi kapcsolatokból a Yale Egyetemen diplomázott, tanított a Harvardon és a Johns Hopkins Egyetemen, az USA Külügyminisztériuma Külpolitikai Kutatóközpontjának helyettes vezetője volt, cikkei jelentek meg a The New Yorker, a The National Interest, a The New York Times, a The Wall Street Journal, a The Atlantic, a Foreign Affairs és a Foreign Policy hasábjain. Öt könyve közül a legutóbbit az új osztályharcról írta.

Five Crises of the American Regime című írás a Tableten jelent meg 2021. január 7-én.

***

Michael Lind

„Két Capitolium-domb esett el az elmúlt nyolc hónapban. Két sokkoló esemény jelképezi azt, ahogy Amerika kormányzó osztálya lemondott a tekintélyéről – amely lemondás némi túlzással a ma ismert Egyesült Államok lassú széteséseként is leírható” – indítja esszéjét Lind, aki a „két Capitolium-domb” alatt egyrészt Seattle tavaly júniusban baloldali lázongók által 24 napra elfoglalt Capitol Hill városrészét, másrészt a washingtoni Capitolium január 6-i, több, máig tisztázatlan sorsú halálos áldozattal járó ostromát érti.

„Sok demokrata úgy látja, hogy a republikánusok tönkreteszik a köztársaságot. Sok republikánus állítja ennek fordítottját”, állítja a szerző, aki úgy véli:

„Mindkettejüknek igaza van: mindkét párt vezetői használtak már riválisuk ellen fegyverként anarchista csőcselékeket”

– fogalmazza meg tézisét Lind, aki a helyzet gyökerét „öt krízis összefolyásában” látja: egy politikai, egy identitásbeli, egy társadalmi, egy demográfiai és egy gazdasági krízisében.

A politikai krízis

Lind a politikai krízist a következőképpen írja le: „a politikai válság a hatalom centralizációja csekély számú, ambiciózus elitcsoport és klikk körében”. Emlékeztet: a két nagy amerikai párt az 1830-as évektől az 1970-es évekig kisebb „kvázipártok” koalíciója volt, amelyek maguk is helyi és tagállami szervezetekből álltak össze.

A hatalom ilyen jellegű széttagoltsága határt szabott az elnökök, kongresszusi képviselők hatáskörének.

Amikor azonban az 1970-es években bevezetésre kerültek a párton belüli előválasztások, ez a korlát eltűnt: „Amerika politikusait ma az a maroknyi zélóta választja ki, akik elmennek szavazni a párton belüli előválasztásokra”, következésképpen a pártok már nem működő szervezetek, hanem bárki által bármire felhasználható márkanevek, melyeknek az országos vezetők, az adományozók, a spin doctorok és a „háztáji újságírók” szabnak irányvonalat.

„A helyi újságírás összeomlása azt jelenti, hogy a legtöbb amerikai már nem kap híreket a városi és állami önkormányzásról. Ehelyett a városi tanácsi vagy tagállami képviselőházi választásokon egyre inkább országos pártidentitás alapján választanak oldalt” – figyelmeztet Lind.

Az ebből a központosodásból következő polarizációt a szerző szerint Newt Gingrich, a republikánusok 1995 és 1999 között regnáló képviselőházi elnöke kapcsolta magasabb fokozatra, ő kezdett „nyelvi háborúba”, amikor kommunikációja során

a „liberális jóléti állammal” állította szembe a „lehetőségek konzervatív társadalmát”.

Lind azonban nem látja kevésbé súlyosnak a jelenlegi demokrata kongresszusi vezetők, Nancy Pelosi és Chuck Schumer bűneit sem: Ők „Trump ciklusának javában arra biztatták a demokratákat, hogy higgyék el azt az összeesküvés-elméletet, mely szerint Trumpot Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a 2016-os választásba való beavatkozása helyezte a Fehér Házba. Maradandó szégyene Pelosinak, hogy az oroszozó demokraták neo-mccarthyista retorikáját kiterjesztette Trumpon Túlra is azáltal, hogy Moscow Mitch-nek hívta a szenátusi republikánus többség vezetőjét, Mitch McConnellt, egy ellenséges külföldi kormány ügynökeként beállítva őt.”

Ebből a polarizációból következnek a Lind szerint felesleges, túlreagált impeachmentek: ahogy Bill Clinton szexbotránya, úgy Trump Ukrajnára való nyomásgyakorlási kísérlete is legfeljebb egy kongresszusi elhatárolódást (censure) ért volna meg. Az, hogy az amerikai történelemben összesen három elnököt impeacheltek meg, a négy legutóbbi elnökből (Clinton, Bush, Obama, Trump) pedig kettőt impeachelt az aktuális ellenzék,

Lind számára bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államok banánköztársasággá változott.

Az identitáskrízis

„Sem Amerika pártvezetőit, sem militáns követőiket nem fűzi össze a pártokon átívelő szolidaritás és az amerikai hazafiasság közös érzülete”, írja az identitáskrízisről Lind. Úgy látja, ez is a republikánusok radikális figuráitól, Rush Limbaugh rádiós műsorvezetőtől, Pat Buchanan újságíró-kommentátortól és Karl Rove stratégától indult, akik már azelőtt szocialistázták a feminácizták a demokratákat, hogy azok azzá váltak volna.

Erre válaszul pedig a média szinte száz százalékban demokrata újságírói, valamint a szintén ide húzó professzorok fehér nacionalistáknak, reszegregáció- és diktatúra-pártiaknak állítják be az ország felét.

Az amerikai társadalomnak Lind szerint nincs többé közös történelme,

mert a polgárjogi mozgalom óta a feketéktől, spanyolajkúaktól, indiánoktól és ázsiaiaktól megtisztított, „fehérre mosott” amerikai történelem már nem az egész ország sztorija, másik történelem pedig nem íródott. Külön kitér a New York Times 1619 Projectjére, amely „a woke baloldal legújabb megnyilvánulása, ami Amerika történelmét a kisebbségek és fehér nők fehér férfiak patriarchátusa általi elnyomatásának soha véget nem érő rémálmaként állítja be”.

A különböző mondvacsinált kisebbségi „közösségeket” Lind fiktív nacionalizmusoknak látja, amiket az értelmiség teremt, és a gazdag, jól képzett elit manipulál cinikus módon.

A társadalmi krízis

„A valós közösségekben meggyökeredzett emberek […] nem jó talpas katonái a párthadseregeknek, melyeket kormányzati tisztségekért küzdő, távoli elitek állítanak csatarendbe” – figyelmeztet Lind. „Az elszigetelt egyének a politikai hadseregek természetes forrásai”, így a szerző, aki szerint

a társadalmi meggyökeredzettség hiánya közös vonás a BLM-tüntetőkben és a trumpistákban.

„A demokrata utcai hadseregek, melyek országos óvadékalap-hálózata lehetővé teszi a partvidékek gazdagjai számára, hogy kihozzák a börtönből a szervezett tüntetéseken résztvevő balos lázadókat és fosztogatókat, jóval kifinomultabbak, és sokkal nagyobb támogatásnak örvendenek a vállalati és pénzügyi szektor részéről, mint a kevésbé fejlett, azonban egyre militánsabb jobboldali alternatívák”, véli Lind.

A demográfiai krízis

Amerikában hírértéke van annak, hogy valaki egyáltalán említést tesz egy számunkra nagyonis ismerős mutatóról, a természetes népességnövekedést vagy -fogyást előrejelző termékenységi rátáról, amely a 2007-es, nőnként

2,12-ről 2017-re 1,77-re romlott,

miközben a tervezett gyermekszám 2,7.

„Ha az országos születési adatok extrém módon alacsonyak, akkor a friss bevándorlók lakosságaránya hirtelen tud megugrani, születéspárti ellenkezést, valamint teljes asszimilációt és gazdasági integrációt kiprovokálva. Paradox módon a magasabb természetes születésszám – azáltal, hogy csökkenti a bevándorlás általános etnokulturális mixre való hatását – a bevándorlásra való nagyobb nyitottsághoz vezethet, így bőkezű bevándorláspolitikát tesz lehetővé” – érvel a gyerekek mellett Lind.

A gazdasági krízis

A texasi professzor kimondja a kimondhatatlant az amerikai munkahelyek családbarátságáról is: „Amerika üzleti közössége sajnálatos módon mindent megtesz, hogy a korai házasságot, családalapítást, és az ebből következő társadalmi stabilitást minél nehezebbé tegye”.

Mindennapos gyakorlatnak látja, hogy az amerikai munkásokat bevándorlókra vagy külsős alkalmi munkavállalókra cserélik le (éppen a capitoliumi ostrom napján rúgta ki az Albertsons nevű szupermarket-üzemeltető a teljes állású teherautó-sofőrjeit, hogy közvetített munkaerőre cserélje őket), a legtöbb új állás pedig eddig is a legrosszabbul, az Amerikában az éhhalálhoz is alig elegendő, évi harmincezer dollár alatt fizető szakmákban (idősgondozás, éttermek és gyorséttermek) jött létre, ez pedig hosszútávú trendnek tűnik.

Dolgozata végén Lind világossá teszi: a munkaerőpiac kritikáját a „patriarchátusra”, a férfiak előnyben részesítésére korlátozni már csak azért is őrültség, mert

a LinkedIn adatai szerint a nők ma Amerikában 16 százalékkal nagyobb eséllyel találnak munkát, mint a férfiak,

magasabb pozícióba 18 százalékkal nagyobb eséllyel jutnak a férfiaknál, az egyetemeken pedig 57-43 arányban a hölgyek adják a diáksereg többségét.
 

Összesen 86 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mondjuk, ha gazdag amerikaiként alapítványom lenne, rögvest megbízást adnék, vállalná el valaki, valakik, hogy a provokátor (van az a pénz!) tülkösszarvasagancsos faszit kimiskárolják.
Csak, hogy a maszkulinitása nulla alá essen... és ha ez nem elég, az agyából is parkolópályára egy adrenalintúltengő darabocskát...

Pláne, ha a bírókat, ügyészeket is ő segítette a pozíciójához, és a felkért szakértő is valamelyik NGO alkalmazottja.

Gyurcsányra sem vallott soha, senki, (Kulcsárt kivéve).
Mind úgy van vele, hogy inkább max öt év börtön (ha egyáltalán), minthogy elássák valahol. (szó szerint)

A vicces az, hogy a Telegram orosz eredetű - ott éppen egy olyan rendszert akartak, ami nincs az FSZB-hez bekötve.
Nagyon ironikus, ha az amerikaiak szólásszabadsága egy orosz platformon tud érvényesülni...

Szerintem nyílt elnyomás lesz, igyekeznek a földbe döngölni a jobboldalt. Persze a lakosság közel felének ez nem fog tetszeni, és van is fegyverük - szerintem a baloldal bekalkulálta a polgárháborút is.
(az alkotmányuk második kiegészítése pont a zsarnokság lehetőségével indokolta meg a szabad fegyverviselést)

Régi hatalomfenntartási módszer az "oszd meg és uralkodj" - és ugye az Államok a kezdetektől fogva a minél kisebb állami beavatkozásról szólt.
Természetesen ez sem most kezdődött, a feminizmus sokadik hulláma, a PC erőltetése, az antirasszista és transzmozgalmak felkarolása is mind a társadalom megosztásáról szólt. Egyébként ugyanez megy nálunk is, egyszerűen nincs semmilyen nemzeti minimum, nem mondhat semmit olyasmit a jobboldal, amit fontosnak tart, hogy azzal egyetértsen a bal - jellemzően fordítva van rá példa.

Mondjuk a bíróság itt is tele van nagy csomó pártállamból megörökölt, illetve általuk kinevelt bíróval, nem véletlen, hogy bármilyen, bíróságot érintő változtatásra hogyan reagáltak. Úgy meg nehéz bármilyen persorozatba kezdeni, ha végül a barátaikhoz kerül az ügy.
(mi lett a Szeviép ügyből? Tisztán látható, hogy olyan bírókhoz került az ügy, akiket korábban pénzelt az vádlott, ráadásul mindez politikai vonalon. Egyik legnagyobb botrány kellene, hogy legyen a rendszerváltás óta. Pont azok korrumpálták a bírókat, ráadásul már huzamos ideje, akik folyamatosan a bírói függetlenségre hivatkoznak!)

Nancy Pelosi és bandája bűnei:
Ők "Trump ciklusának javában arra biztatták a demokratákat, hogy higgyék el azt az összeesküvés-elméletet, mely szerint Trumpot Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a 2016-os választásba való beavatkozása helyezte a Fehér Házba. Maradandó szégyene Pelosinak, hogy az oroszozó demokraták neo-mccarthyista retorikáját kiterjesztette Trumpon Túlra is azáltal, hogy Moscow Mitch-nek hívta a szenátusi republikánus többség vezetőjét, Mitch McConnellt, egy ellenséges külföldi kormány ügynökeként beállítva őt."

Pelosi és társai annyira előítéletekkel terheltek, mint a Salemi Boszorkányok történetének hisztériázó lánycsapata, akik látták a Sátánt és megnevezték polgártársaikat, akiket láttak a Sátánnal cimborálni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés