Trumpot bedobták az emlékezetlyukba

Donald Trump Twitter-csatornáját, az első számú világhatalom eddigi vezetőjének kommunikációs felületét,

„Miután Winston az első három üzenettel végzett, a beszélírral készült javításokat hozzáfűzte a Times megfelelő példányaihoz, s az újságokat belökte a csőpostába. Aztán, csaknem öntudatlan mozdulattal, összegyűrte az eredeti üzeneteket s a néhány jegyzetet, amelyet munka közben készített, és beejtette őket az emlékezetlyukba, hogy megsemmisüljenek a lángokban. Azt, hogy mi történik a láthatatlan labirintusban, ahová a csőposták vezetnek, pontosan nem tudta, de általánosságban volt róla fogalma.”

Az 1984 Winstonja 2021-ben a Twitter és a Facebook bábeli, rejtélyes, homályos moderátorközpontjaiban üldögél sok száz sorstársa között, monoton munkaidejében bosszúpornókat, állatkínzásokat, QAnon Sámánokat, ufóhívőket, gyilkosságokat, szado-mazo jeleneteket, terroristaüzeneteket, más emberek, embercsoportok, vallási, etnikai, nemi és satöbbi közösségek elleni uszításokat, fél- és egészen őrültek végtelen threadjeit, anyázásait, mocskolódásait nézeget és olvasgat; hogy aztán rejtélyes szabálykódexek alapján az egyértelmű esetektől kezdve a határesetek végtelen tárházában böngészve meghozza a döntést, hogy mi maradjon továbbra is elérhető a Háló felületein, és ki és mi kerüljön egy időre vagy örökre az emlékezetlyukba. 

E munkájáért cserébe nem fizetik meg, az élete csupa stressz, pánikroham és depresszió, esetleg bele is csavarodik az egészbe, és elkezd hinni a nap mint nap olvasottakban, becsatlakozik valami virtuális közösségbe,

A Moderációs Minisztérium élén, mindenkitől elzárt felhőkakukkvárjaikban, napfényes irodáikban, a kaliforniai langymeleget élvezve pedig ott vannak a mai O'Brienek, az új kor kommunikációs csatornáinak urai, a Legbelsőbb Párt tagjai, akik lassan, tépelődve, de mégis csak elkezdték maguknak vindikálni a jogot, hogy eldöntsék, milliárdnyi világ körüli felhasználójuk sok százmilliárd kontentjéből mi számít a nagybetűs igazságnak és mi nem, s mi maradhat fenn önmaguk és az utókor számára és mi nem. Nincs szükség már arcon taposó csizmákra, fizikai megsemmisítésekre és végleges lelki megtörésekre sem. Csak egyszerű, virtuális törlésekre, problem solved.

Régóta gondolom, hogy mai világunk nagyjából az 1984 és a Szép új világ univerzumának keveréke, és – szerencsére, a mi nyugati civilizációnkban legalábbis – több benne az elhülyítő szórakoztatáson, kellemes jóléti leszedáltságon alapuló rendszer-elem, mint a pőre elnyomás. Azt a világ más részeinek tartják fenn.

De e két alapműhöz egyre inkább csatlakozik a Black Mirror is, ha a mai világ jelenségeire akarunk magyarázatokat találni: a brit alkotók filmes antológiasorozata ugyan kultusznak örvend szűkebb körökben, de megérdemelné a meg nagyobb ismertséget. A 2011-ben, immár tíz éve indult filmes sorozat arról szól, hogy az elmúlt egy-két évtizedben megszülető, életünkhöz hozzá tapadó technológiák, kommunikációs eszközök és minden egyéb kütyük a közeli jövőben hogyan formálhatják tovább az életünket, egyénekét, közösségekét, nemzetekét – a rossz irányba. Aki még nem látott Black Mirror-epizódokat, hajrá, kezdjen bele.

A legfrissebb sztori, hogy a Twitter fogja magát, és eltünteti, törli az eddig regnáló amerikai elnök fő kommunikációs csatornáját, tökéletes Black Mirror-epizódtéma lehetne.

Itt nagyon nem számít, hogy ki mit gondol Trumpról. E sorok írója épp egy másik cikken is dolgozik, ahol Trump bonyolult politikai örökségéről és teljesen kudarcos utolsó heteiről ír majd; de a Twitter-törlés most fontosabb téma.

Teljesen mindegy, mit gondolunk Trumpról, itt az történt, hogy a Twitter nevű, milliók és milliók által használt kommunikációs csatornát működtető magáncég eldöntötte, hogy az ezt a csatornát használó eddigi amerikai elnök ott megjelent közléseit bedobja az emlékezetlyukba.

Ez messze túlmutat az egyszerű magyarázaton, hogy egy magáncég azt csinálhat, amit akar. A világ első számú hatalmát vezető személy egész elnöksége alatt használt, óriási mennyiségű kijelentését tartalmazó, világpolitikai és belpolitikai jelentőségű, közéletet és közvéleményt formáló posztjait – közleményeit – eltüntették a nyilvánosság szeme elől.

Amíg Trump elnök volt, az egyszeri amerikai polgárok, külföldi érdeklődők, politikai, gazdasági döntéshozók, más országok irányítói, újságírók, elemzők és mindenki más olvashatta, hozzáférhetett Trump – különös – kommunikációjához, első kézből tájékoztatva a nyilvánosságot arról, mi van épp abban a pillanatban a fejében. Most, hogy Trump távozik, ezek a tartalmak a világtörténelem, a politikatörténet, az USA történetének részévé válnak. Történészek, elemzők, firkászok, levéltárosok, oknyomozók és még sok mindenki más – minden ember! – számára ezeknek a tartalmaknak ma, holnap, tíz meg száz év múlva is elérhetőknek kellene maradniuk.

Azzal, hogy a Twitter eltüntette ezt a fiókot – rövidebb vagy hosszabb időre, vagy örökre?! –, eltüntette a jelenünk és közelmúltunk egy szeletét, rontott a nagy egész megismerhetőségének a lehetőségén.

Brutális tett. Brutálisabb, mint sok meghökkentő vagy épp agyzsibbasztó Trump-komment.

Jelen pillanatban és beláthatatlan ideig Trump kommunikációja olyan formában marad meg, ahogy arról a világ médiumai – köztük a mi lapunk, a Mandiner – beszámoltak róla. Töredékesen, részleteiben – szövegkörnyezetükből kiragadva őket, hogy mást ne mondjak. És persze a Trump-tweetekre érkező sok millió twitteres reakció is ment az emlékezetlyukba.

A jövő elkezdődött: az 1984 modernizált változata, a Black Mirror disztópikus világa itt van velünk: most egy különc amerikai elnök kommunikációja tűnt el a semmibe.

Ki és mi lesz a következő?