XXI. századi világháború – a globális járvány tanulságairól

Az írás célja, hogy a világjárványról és közvetlen következményeiről kezdeményezze egy olyan fogalmi keret kialakítását, amely jórészt eltér az eddig használtaktól. A más fogalomhasználat segítheti egy új elbeszélésmód, azaz narratíva kialakulását. Személy szerint én ezt intellektuális értelmezési kísérletnek szánom, amely – mint egy Lego-alaplap – bővíthető, variálható, de természetesen megkérdőjelezhető és tagadható is.

A nyelv

Az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO által világjárványnak nyilvánított COVID-19 vírus okozta fertőzéshullámról beszélve alapvetően kétféle nyelvhasználattal lehet találkozni, amelyeknek lehetnek alvariánsai is.

Egyfelől létezik egy járványtani, illetve virológiai nyelv. Ennek kulcsszavai: fertőzés, átfertőzöttség, fertőzöttségi ráta, vírusmutációk, oltási terv és hasonlók. A szakemberek eseteket „detektálnak”, kontaktkutatásokat végeznek, és megállapítják, hogy tömeges-e, avagy nem a fertőzöttség. Ez a nyelv egy vírus okozta világjárvány esetében indokolt. A semlegesítő, precizitásra törekvő szóhasználat példája az is, amit a magántulajdonban lévő, de az Európai Unióval szorosan együttműködő nemzetközi televíziós csatorna (Euronews) használ: „nemzetközileg aggodalomra okot adó járványügyi vészhelyzet”.

Aztán természetesen létezik egy átpolitizált, a vírushelyzetet értelmező politikai pozícionáltságból adódó nyelv is. A kormányok – éppen azért, mert övék a végrehajtó hatalom – aktív résztvevői a történetnek, hiszen ők hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek befolyásolják a társadalom és a gazdaság életét; abban érdekeltek, hogy mint kormányzat sikeresek legyenek,

Az ellenzék vagy ellenzékek – éppen azért, mert nem az övé vagy övék a végrehajtó hatalom – abban érdekelt, illetve érdekeltek, hogy a kormányt sikertelennek láttassa, láttassák, és elfogadtassa, elfogadtassák az emberekkel, hogy a végrehajtó hatalom nem tudja őket megvédeni, impotens, tehát méltó arra, hogy leváltsák.

A politikai nyelv is indokolt, hiszen ebben az esetben is – méltányosan vagy méltánytalanul – mindegyik fél azt teszi, amit politikai pozícionáltsága diktál.

Mindazonáltal számomra ezek az indokolható és indokolt szóhasználatok nem kielégítőek, mert csak részleteiben teszik értelmezhetővé a járványt a maga közvetlen következményeivel együtt. Megítélésem szerint más fogalmi keretbe is lehetne helyezni a pandémiát. A fogalmi keret szókészlete sporadikusan fel-feltűnik, de egyelőre nem áll össze egységes szóhasználattá és narratívává.

A helyzet

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem naponta ad ki friss kimutatást a COVID-19 pandémia állásáról. A számok minden nap változnak – rendszerint nőnek –, ezért csak a nagyságrendet kívánom érzékeltetni. Világszerte több tízmillió a regisztrált fertőzöttek száma. (Mint tudjuk, a regisztrált fertőzött nem egyenlő a tényleges fertőzöttek számával – sokak szerint legalább tízszeres, illetve húszszoros a szorzó a tényleges fertőzöttek számát tekintve.) A halálos áldozatok száma is milliós nagyságrendű.

A fertőzöttség a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint a világ 191 országában van jelen – még az állandó lakossággal nem rendelkező Antarktiszon (Déli-sarkvidéken) is feltűnt. Az államokat sem a fertőzöttség, sem a halálesetek száma nem egyenlő módon érinti, de mindannyian küzdenek a járvány jelenlétével és következményeivel.

Hogy érzékeljük a járvány méretét, vegyük alapul az Egyesült Nemzetek Szervezetének taglétszámát. Az ENSZ-nek 193 állam tagja. Van olyan ország, amelyik nem tag, de létező állam (pl. Vatikán), és van olyan, amelyik államnak tartja magát, de ezt bizonyos okok miatt mások nem ismerik el. 

Mindenesetre az tény, ha a globalizáció miatt a pandémia hivatalosan 191 országban van jelen, akkor ez érinti az egész világot.

amelyek befolyásolják életformánkat, családi-társadalmi érintkezési viszonyainkat, gazdasági életünket.

Minősítés

Úgy vélem, hogy a következményekkel együtt értelmezett világjárványt indokoltan világháborúnak is lehet hívni. (Bill Gates, a Microsoft alapítója nevezte így a pandémiát 2020. április 23-i blogbejegyzésében.)

Mint ahogy a hagyományos háborúnak, ennek is vannak halálos áldozatai. Mint ahogy a hagyományos háborúnak, ennek is vannak sérültjei, akiket – nem egy esetben ideiglenesen felállított, katonai nyelvezetben tábori – kórházban kell ápolni. Mint ahogy a hagyományos háborúnak, ennek is vannak olyan tartós egészségkárosodást szenvedő alanyai, akik lehet, hogy egy életen át fogják hordozni fertőzésük-sérülésük következményeit. Ők a háború rokkantjai.

Korlátozzák az emberek mozgását, időnként – országtól és helyzettől függően – kijárási tilalmat rendelnek el. A nemzetközi forgalmat is limitálják – van, ahol lezárják az országhatárokat. Nem jegyrendszerrel, de a nem alapvető élelmiszereket árusító boltok bezárásával korlátozzák a fogyasztási javakhoz való hozzájutást. Szűkítik a társadalmi kontaktusok lehetőségét, előírják hogy hányan lehetnek egy templomban, egy rendezvényen, egy esküvőn, egy temetésen, egy futballmeccsen vagy bármely sporteseményen. Az olimpiát is elhalasztották, ami igazi jele annak, hogy világháború van. Korlátozzák a gyülekezési szabadságot. Pont úgy, mint egy háborúban.

Természetesen ez nyomot hagy a gazdasági életen is; a békeidők gazdasági élete „hadigazdasági” üzemmódba váltott. A turizmus gyakorlatilag megszűnt, a nyaraló- és telelőhelyek üresek, a szállodákban nincs vendég, és sok esetben az éttermeket, illetve kávézókat is zárva tartják. Elterjedt a home office intézménye, ami annyit tesz, hogy a munkahelyek egy része is kiüresedett. Az iskolák részben vagy egészben átálltak online oktatásra.

Mindennek az a lényege, hogy az emberek maradjanak otthon. Az otthon bizonyul egyfajta óvóhelynek.

A korlátozások egy elrendelt vészhelyzet esetén bizonyos politikai szabadságjogokat is érintenek. Ahol vészhelyzet van, ott elvileg nem lehet sem népszavazást, sem választást tartani. Ha mégis rászánja magát erre valamelyik állam, az mindig eseti döntés kérdése és nem az üzemszerű működés része.

A háború frontjai

Ha van háború, illetve világháború, akkor ennek kell, hogy legyenek frontjai, csataterei.

Az elsődleges front minden országban az egészségügy, és az elsődleges csatatér a kórházakban található. Itt történik a legtöbb halál, ide kerülnek a sérültek és a súlyos sérültek. Mindegyik ország azt figyeli, hogy az elsődleges front működőképes maradjon. Ezért korlátozzák a gazdaságot és a társadalmi életet, mert ha az egészségügy összeomlik, akkor mindegyik társadalom totálisan védtelenné válik a vírus támadásával szemben.

A másodlagos front a társadalmi érintkezés korlátozása, az óvóhelyrendszer működtetése.

ami jelen esetben nemcsak annyit tesz, hogy a védekezéshez szükséges eszközöket be kell szerezni vagy elő kell állítani, hanem azt is megköveteli, hogy másként szervezzék meg és regulálják a békeidők működését. Ez sok esetben adóelengedést, hitelmoratóriumot, közvetlen állami gazdaságélénkítést jelent és olyan intézkedéseket, amelyek szokatlanok, konszolidált időkben nem elfogadottak.

A világháború megköveteli a védekezéshez szükséges tárgyi és adminisztratív-rendeleti-kormányzati eszközöket. A különféle országok nem egyidőben, de hasonló módszerekkel védekeznek. Mert 2020 azzal telt, hogy védekezni kellett. 2021 vélhetően már azzal telik, hogy támadni is lehet. Úgy, mint egy igazi védekező háborúban, ahol is a defenzív szakaszt felváltja az offenzív időszak; az, amikor az ellenséget már hatékonyan ki lehet iktatni. A világ több országában kifejlesztettek olyan fegyvereket, vakcinákat, amelyek sikeresen tudják semlegesíteni a tüskés vírust, az aljas, kisméretű, de nagy létszámú támadót.

Mindez annyit tesz, hogy a háború az élet minden területét militarizálta, militarizálja. Megítélésem szerint – bármennyire is idegen ez alkatomtól – a militáris fogalmi keret és elbeszélésmód kifejezi a háború totális jellegét. Így válik egységesen értelmezhetővé az, ami velünk történik.

nem hagyományos XX., hanem új típusú XXI. századi világháború.

Önvédelmi háború

Az országok egymást figyelik: ki milyen intézkedéseket hoz, ki hogyan küzd a fenyegető veszély ellen. Ugyan sokat segítenek a nemzetközi tapasztalatok, de mégis mindegyik országnak és nemzetnek magának kell megküzdenie a vírussal. Mindegyik nemzet, állam az adott helyzet figyelembevételével saját határai között veszi fel a harcot a támadóval.

Magyarország is így van ezzel. Ha kell, számíthatunk együttműködésre, de mégis alapvetően a mi dolgunk a védekezés. Nem mi támadtunk, hanem megtámadtak minket, tehát a többi nemzethez hasonlóan önvédelmi háborút folytatunk. A világháború globális, de a védekezés és a győzelem kivívása lokális. Éppen ezért indokolt az önvédelmi háború megnevezés, hiszen semelyik nemzet sem számíthat arra, hogy helyette valaki más fog védekezni és győzni. (Nem véletlen, hogy a születése óta hadiállapotban lévő Izrael élen jár az önvédelmi háború támadó fázisában.)

A mi dolgunk az, hogy a másodlagos csatatereken betartsuk a védekezéshez szükséges szabályokat, azaz nemcsak egy foglalkozási csoport, hanem egy egész társadalom zökkenőmentes együttműködése kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

A mi dolgunk az, hogy a harmadlagos csatatéren gazdaságunk teljesítményét és működőképességét megőrizzük.

Szabadságharc

Ha vissza akarjuk nyerni személyes szabadságunk teljességét, akkor meg kell vívnunk ezt az önvédelmi háborút. Ha vissza akarjuk nyerni szabadságunk teljességét, akkor el kell fogadnunk szabadságunk ideiglenes korlátozását – pont úgy, mint egy hagyományos háború időszakában.

De a szabadságharc terminológia nagyon is része a magyar történelemnek – két nemzeti ünnepünk (március 15-e és október 23-a) is erről szól. Tehát kifejezetten indokolt a kifejezés magyar tradícióba illeszkedő használata.

Ha fogalmilag ezt önvédelmi háborúként és szabadságharcként interpretáljuk, akkor hivatkozhatunk arra, ami szinte minden magyar állampolgár számára életélmény. Életélmény, mert napi szinten szinte mindenki megélte a korlátozásokat, adott esetben egzisztenciája megroppanását, s még azt is, hogy indirekten privát szférája intim részét is korlátozták.

A világháborúban vívott önvédelmi háború szabadságharc is.

Az önvédelmi háború és szabadságharc aktorai

Nem mindegy, hogy az ellenségnek, a tüskés vírusnak, az aljas kis támadónak kik az elszánt ellenfelei.

Az elszánt ellenfelek között ott van a kormány, az egészségügy, az egészségügyet kiszolgáló infrastruktúra, az ott dolgozóknak segítséget nyújtó honvédség, a korlátozások betartását felügyelő rendőrség és a magyar társadalomnak azon óriási többsége, amelyik fegyelmezetten követi a védekezés államilag előírt szabályait. Nemcsak, hogy követi a szabályokat, de a szabadságkorlátozások miatt vállalja ennek a védekezésnek az érzelmi, egzisztenciális terheit is. 

A szövetségesek sorát gyarapítja mindenki, aki a nemzetközi színtéren együttműködéssel, példaadással, tapasztalattal segít a győzelem elérésében.

– mindenki, aki eszközökkel, vakcinával, kutatással pénzért vagy ingyen segíti a magyar védekezést.

Az önvédelmi háborúnak és szabadságharcnak tehát vannak vezetői, katonái és társadalmilag erős hátországa. Ők adják a védekezés gerincét, és ők adják az ellenség semlegesítésének hatalmi-szakmai-társadalmi fedezetét. És persze vannak szövetségesek is.

Ötödik hadoszlop

A vírusnak vannak szövetségesei is. Kétféle szövetségese van az ellenségnek. 

Az egyik az, aki tagadja a vírust, tagadja a járványt, tagadja a veszélyeket, tudatosan nem tartja be a védekezés szabályait. Ők az ellenség elsődleges szövetségesei.

Egy másfajta, másodlagos szövetségese az ellenségnek az, aki rombolja a honi egészségügy hitelét, azaz az elsődleges frontvonal reputációját, aki kétségbe vonja bármelyik engedélyezett vírus elleni fegyver (vakcina) érvényességét, aki híreket hamisít, aki nem szándékosan, de hányavetiségből nem tartja be a kötelező korlátozó intézkedéseket, aki mindig, mindenkor megkérdőjelezi annak hitelességét, hogy a kormányzat is érdekelt a vírus leküzdésében. A kritika mindig indokolt, a hiteltelenítés egy ilyen helyzetben nehezen igazolható. Kétségtelenül igaz, hogy a kettő között időnként nehéz különbséget tenni, de azért sikerrel meg lehet kísérelni.

Tehát az ellenség ötödik hadoszlopa Magyarországon is létezik. Folyamatosan meg kell őket nevezni, mert folyamatosan jelen vannak.

Akikre lehet számítani, azok partnerek abban, hogy az önvédelem sikeres legyen; hogy egzisztenciánk a legkevesebb sérüléssel túlélje ezt a világháborút; hogy szabadságunk helyreálljon.

Nemzeti siker

Magyarország a XX. században két hagyományos világháborút vesztett el.

Tisza István 1918. október 17-én, az első világháború végén azt mondta: „…ezt a háborút elvesztettük.”

1945-ben senki nem jelentette be, hogy a második világháborút elvesztettük, de ezt a tényt mindenki tudta, mert az ország és fővárosa hadszíntérré vált.

A társadalom jelentős többsége szövetséges, a vakcina, a támadó fegyver jelen van, az ellenséget semlegesítjük, szövetségesei pedig a siker nyomán velünk maradnak, de teljesen súlytalanná válnak. A győzelem igazol, de ez nem jelenti azt, hogy a győzelem után egy demokratikus nyilvánosságban ne lehetne a győzelemhez vezető utat kritikával illetni. Épp úgy, ahogy annakidején a világháborúkban győztes, demokratikus berendezkedéssel bíró államok politikusai, elemzői, értelmiségijei megtették ezt saját vezetőiket, tábornokaikat, társadalmi aktoraikat illetően.

Mindenesetre a siker, a győzelem nyomán utólag is visszaigazolódik az emberek áldozata; az, hogy feladták szabadságuk egy részét azért, hogy újra elnyerjék a teljes szabadságot; az, hogy saját szokásaikat időlegesen megváltoztatták.

Sajnos nem tudunk változtatni azon, hogy országunkban több ezren belehaltak a kórba; nem tudunk változtatni azon, hogy több százezren közvetlenül megszenvedték a járványt; nem tudunk változtatni azon, hogy jó néhányan talán élethosszig terjedő egészségügyi kárt szenvedtek.

A győzelem után az ország, a társadalom és a kormányzat legnagyobb kihívása a helyreállítás lesz. Helyreállítani a gazdaságot, a társadalom szakadozott szövetét, az életformánkat, személyes szabadságunkat. Ezt is joggal számon lehet kérni önmagunktól és az ország vezetőitől.

Önkritika

Az ellenség támadása váratlan volt, de bizonyos értelemben tehetünk róla. Úgy látom, nekünk is megvan a felelősségünk benne. A világ és Európa egyik kulturális eszmei öröksége az antikvitáshoz kötődik. Az antikvitás ókori görög világa – többek között – kialakított három olyan fogalmat, amelyeket némileg átértelmezve ma is használunk.

Az egyik a hübrisz, amely gőgöt, elbizakodottságot, önhittséget jelent.

A másik a nemezis, ami bosszút, megtorlást, büntetést, balsorsot jelent.

Úgy gondoltuk, mindenhatóak vagyunk, a természetet is gátlástalanul használhatjuk, kihasználjhatjuk, és egy ilyen kis aljas lény nem tud kifogni rajtunk. Egónk is az egekig ér – egy argentin mondás szerint „az ember úgy lesz öngyilkos, hogy felmászik az egójára, és leugrik onnan”.

Egyszóval a hübrisz bűnébe estünk. Ennek az árát most megfizettük, megfizetjük. Elért minket a nemezis.

De az antikvitás ránk hagyott egy harmadik fogalmat is, amit a katarzis szóval jelölünk. Ez magyarul annyit tesz: beteljesülés, érzelmi, erkölcsi megtisztulás, ami egy megrendítő esemény, tragédia hatására végbemegy bennünk, és ezáltal nemcsak értelmileg, hanem érzelmileg is az embert életének teljes vagy részleges megváltoztatására ösztönzi.

Lehet bízni abban, hogy tanulunk a nemezisből, és a jövőben önhittségünk nem homályosítja el éleslátásunkat, lankasztja el tettrekészségünket. Így aztán nagyobb alázattal viszonyulunk ahhoz, ami veszélyt jelenthet ránk. Talán jobban fogjuk tudni, hogy bármennyire indokolható is, nem az ideológiák, nem a politikai pozícionalitás, nem a technokrata nyelv és gondolkodás, hanem életünk, annak védelme és életformánk szabadsága a legfontosabb.

Győzelmünk után ennek felismerése lenne az igazi katarzis. Hogy aztán újra kezdődjön a hübrisz-nemezis-katarzis körforgása.