Pest-budai hidak és hídemberek

II. évfolyam 48. szám | Meta - Budapesti történetek
2020. november 26.
A Duna jön, a Duna, az mindig jön. De minden korban meg kellett találni a módját annak, hogy folyamunkon átkelhessenek az emberek. Hol jobban, hol rosszabbul sikeredett a feladat megoldása. Hídjaink ma is összekötnek minket egymással – és a történelmünkkel.

Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.

„Művem ateista, materialista és kommunista. Ateista, mert nincs transzcendens formája, spirituális vagy szellemi tartalma, materialista, mert saját anyagán kívül nem utal más anyagra, és kommunista olyan értelemben, hogy a forma mindenki számára egyformán hozzáférhető.” Bármily meglepő, az idézet nem egy lánglelkű középiskolai történelemtanár szokásos reggeli székletvizsgálati jelentéséből való, mielőtt tüntetni tanítani indul, hanem Carl Andre, a neves amerikai minimalista művész úgynevezett hitvallásából. Andre volt az, aki rozsdás vaslemezeket dobált a fűre, mondván, hogy az akkor ott egy szobor.

Budapest új hídjairól ugyanez a filozófia ugrik be elsőre. Az 1992 és 1995 között Sigrai Tibor tervei alapján épült Rákóczi (eredetileg Lágymányosi) híd már a kivitelezésekor kiverte a biztosítékot, mert felfelé lőtt fénysugarakkal kívánta gyéríteni a városi légi forgalmat és galambállományt. A terv a tiltakozások miatt sajnos bedőlt. Bosszúból (?) viszont olyan festékkel vonták be a hidat, amely hamarosan peregni kezdett, így ez lett az első magyar sztriptízépítmény, nem számítva Cicciolinát. Érdekes apróság volt a villamosnak kialakított helyecske is, ahová síneket csak húsz év múlva, 2015-ben fektettek. Ha világkiállításra nem telik – merjünk szegények lenni! –, akkor kész hídra sem. Amúgy a világítás sem tartott sokáig az ugyancsak pergő foncsorozás miatt, azt 2014-ben pofozták helyre. A támfalai azonban most is rogyadoznak, s a középkori vízimalmokra hajazó fakonstrukcióval erősítették meg őket mindkét parton. A műtárgy így egyfajta emlékmű, hogy a szocializmus az átmenetben megtalálta a maga helyét a kapitalizmusban.

Nem sokkal jobb a helyzete az északon épült Megyeri hídnak. Ezt 2006 és 2008 között emelték, bár a tervezése már 1993-ban megkezdődött. Annak ellenére, hogy a kezdetektől a haját tépte a fél ország a vízbázist és az erdőket érintő környezetvédelmi gondok miatt, sikerült hangszigetelő falakat felhúzni a szélein. Közös térbe terelték így a kirándulókat és a hatsávos utat, elzárva előlük a pipacsos-folyós kilátást a karcos plexivel. És miért húzódott a tervezés? Azon experimentáltak a tudósemberek, hogy miként tegyék hallhatóvá a dilatációs szerkezeten áthajtó magányos hajnali autó döngését akár kilométerre is, mondjuk a Rómainál. Ami nem baj, mert a kivitelező kárpótlásul „nagy hangsúlyt fektetett” a lakatlan területen fekvő híd díszkivilágítására.

Címlapfotó: Fortepan, adományozó: Iharos Sándor

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés