A függetlenség napjai

2020. november 25. 7:57

Szánthó Miklós
Magyar Nemzet
Nap mint nap meg kell küzdenünk a szabadságunkért.

„Egy küzdelem történelmen átívelő lüktetése.

»Talán a végzet akarata, hogy ma ismét meg kell küzdenünk a szabadságunkért. Most nem zsarnokság vagy elnyomás fenyeget minket, hanem a megsemmisítés. Azért harcolunk, hogy élhessünk. A puszta létünk a tét« – mondja A függetlenség napja című sci-fiben az űrlények ellen harcba hívó spontán, de a maga nemében grandiózus beszédében a filmbeli amerikai elnök. És talán túlzásnak tűnhet azt mondani, hogy az európai politikai harcok közepette most a magyarság léte lenne a tét (bár nem is biztos, hogy olyan nagy túlzás), az viszont általános tapasztalat, hogy nap mint nap meg kell küzdenünk a szabadságunkért.

Ha van ennek a küzdelemnek oka, magyarázata, akkor az az, ami oly sokszor pulzált már ott a magyar történelem ütőerében: a függetlenség akarása. Ez azonban sosem volt egy magamagáért való öncél – és ma sem az. A függetlenség a magyar politikai straté­giában mindig azt jelentette, hogy ne kívülről ránk kényszerített mintákat kelljen szolgai módon elviselni, ne külső erők befolyása érvényesüljön nálunk, hanem hogy saját magunk dönthessünk saját magunkról. A hol jogi, hol politikai, hol kommunikációs formát öltő harcnak ma is ez áll a fókuszában, és a 2010 óta eltelt tíz évnek is ez a lényege: újra birtokba venni, visszaszerezni és belakni a magyar függetlenséget.

Mondhatjuk persze, hogy olyan európai államoknak, melyeknek történelme nem a folyamatos elnyomással telt, nehéz megérteniük, miről is szól a magyar szabadság és mitől olyan különleges a magyar virtus. Hogy a török hódoltság, a Habsburg-uralom, az igaz­ságtalan országcsonkítás vagy a német és a szovjet megszállás következményeként a függetlenségért való küzdelem más megvilágításba helyezi a politikai egzisztálást magát.”

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Paradox módon a szabadságot épp azokkal szemben kell megvédeni, akik magukat a szabadság hírvivőinek, szállásadójának tartják. Ők a liberálisok. Akik azonban mindent üldöznek és irtanak, ami az ő szabadságfelfogásukkal, az általuk felszabadítani óhajtott devianciákkal ellentétes. Ráadásul az ellenőrizetlen migrációval olyan tömegeket szabadítanak Európára, amely egyáltalán nem vallja az ő szabadságeszményeiket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés