A magyar nemzet újra mer nagyobb lenni!

„A focicsoda és az elmúlt évek kiemelkedő magyar sportsikerei bebizonyították: minden egyes stadion, műfüves focipálya, sportcsarnok, uszoda, atlétikai pálya, öltöző, konditerem, kiszolgáló létesítmény, gyerekeknek vett labda, cipő, mez megérte az árát. Az utolsó fillérig! S végleg dugába dőlt az ellenzék tíz éve tolt stadionozós hablatya: megy a kukába azokkal együtt, akik minden kákán csomót, minden örömben ürömöt keresnek. Az elmúlt tíz év fizikai és lelki építkezése kezdi megváltoztatni a magyarok gondolkodását. Megint merünk nagyok lenni – minden értelemben. Ezt a csodát láthattuk tegnap a Puskás Arénában.

Katartikus körülmények között, a mérkőzés utolsó pillanataiban megfordítani az eredményt, legyőzni Izlandot és ezzel 2016 után ismét kijutni az Európa-bajnokságra. Majd simán megverni Törökországot, megnyerni a csoportunkat a nálunk előrébb rangsorolt válogatottak előtt és ezzel följutni a Nemzetek Ligája legjobbjai közé. Ez az elmúlt szűk egy hét magyar focimérlege. S akkor még nem beszéltünk a Ferencváros remek Bajnokok Ligája-meneteléséről. Csodálatos kimondani, leírni: újra van jó magyar foci! Újra van erős, bárkit legyőzni képes magyar labdarúgó-válogatottunk! Évtizedeket böjtöltünk, kijárt már ez mindannyiunknak!

Lélekben erős, magabízó, tehetséges, okos, utolsó leheletükig küzdő focisták öltik magukra a címeres mezt, és képviselik a tizenötmilliós magyar nemzetet. Olyanok, akiknek a lehető legtermészetesebb, hogy gólörömnél megcsókolják a magyar címert. A szent koronás címert! Az Izland elleni egyenlítő gólunkat szerző Nego Loic, a mi csupaszív Lajosunk is így tett, s ezzel újfent bizonyította az örök igazságot: magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás kérdése.

Aki szeret minket, azt mi is szeretjük és a testvérünkké fogadjuk. Aki pedig ráadásul olyan gólokat is lő, mint a mi Nego Lajosunk, annak nevét a magyar futball aranykönyvébe is bevéssük. A foci nem élet-halál kérdése. Több annál. Ha jó a focink, ha győz a válogatott, akkor minden magyar jobban érzi magát a bőrében, nő a gyárakban a termelés, nagyobb lesz a munkakedv. Nem lehajtott fejjel, a küszöb alatt közlekedünk, ahogy szoktunk, hanem vidáman, a föld fölött lebegve. Ha győznek a magyarok, az olyan, mintha szerelmes lennél. Ha szereted a hazádat, szintúgy.

Egyedül néhány ellenzéki honfitársunk nem bír ilyenkor (sem) magával.”