Milyen hatással lehet egy adott piaci szegmensre, iparágra, államszervezetre egy innováció-vezérelt fordulat, amelynek során egy adott cég, iparág, ország a többiekhez képest versenyelőnybe kerül?
Erre számos példa kínálkozik a történelemből, elég csupán az ipari forradalmak időszakára gondolni, vagy egyes gyártók, szolgáltatók kiemelkedését felidézni, ezek nagy részéről még filmek is készülnek. A legtöbb esetben az innovátornak rengeteg munka befektetése árán születik versenyelőnye a többiekhez képest, ami ezen felül egy tőkeigényes folyamat is. Ezért mindenképpen szükséges ennek visszatermelése, és a jogos haszon realizálása,
az nem fordulhat elő, hogy amin egy adott vállalat évekig dolgozik, azt a versenytársa lemásolva, kissé megváltoztatva ugyanazon haszon mellett néhány hónap leforgás alatt elérje.
Emiatt is jött létre a szabadalmi jog, ami ilyen esetben védi az innovátort és ösztönzi a mindenkori piacot a fejlesztésre. Ha az adott találmány, technológia, szolgáltatás annyira újszerű, hogy az adott piaci szereplő akár egyeduralkodóvá is válhat a piacon, akkor ebben az esetben felhasználhatja piaci hatalmát arra is, hogy a versenytársakat még inkább ellehetetlenítse. Ennek megakadályozása, de legalábbis gátlása szinte minden esetben érdek. Vannak olyan helyzetek azonban, amikor az innovációs hullám annyira erős, hogy teljes fordulatot hoz az adott piacon (lásd gépjárműgyártás a lovaskocsik után, vagy a nyomógombos telefonok felváltása érintőképernyős készülékekkel). Ilyen esetben az innováció általában a teljes piac szintjén, nem egyik napról a másikra zajlik le, így a versenytársaknak van idejük felkészülni, megtenniük a saját fejlesztéseiket. Ez a fajta követő-attitűd is hasznos, számos kiegészítő funkció így kerül be egy kiforrott termékbe, szolgáltatásba.
Hova futhat ki ez a típusú technikai megújulás és milyen változásokra kell az egyes államoknak és vállalkozásoknak felkészülnie a jövőben?