Bidennek tetszett a kádári Magyarország

2020. november 12. 11:22
Míg idén totalitárius diktatúrának titulálta, 1978-ban, az általa jegyzett hivatalos jelentésben szenátorként méltatta Magyarországot Joe Biden, az Egyesült Államok elnöki székének várományosa.

Szenátusi elismerés Magyarországnak – ezzel a címmel számolt be az Amerikai Magyar Népszava a szenátus külügyi bizottságának jelentéséről 1978 áprilisában. Az Egyesült Államok elnöki székének jelenlegi várományosa, Joe Biden akkori demokrata delaware-i szenátor által jegyzett dokumentum szerint

a Kádár János vezette diktatúra a „Varsói-paktumhoz tartozó nemzetek között vezet az emberi jogok terén”.

A cikk beszámol arról is, hogy a jelentés szerint a „magyar rendszer nagyobb cenzúra nélkül működik, és ennek alapja az az általános állampolgári magatartás, hogy a magyarok helyesen ítélik meg a disszidenseket, és azt, hogy mit nem lehet megengedni az országban”. A külföldi rádió- és televízió-állomásoknak széleskörű hallgatottságuk volt a hetvenes években Magyarországon, és aránylag elég könnyű a nyugati irodalomhoz hozzájutni, legalábbis a jelentésből született cikk szerint.

Az Amerikai Magyar Népszava 1978. április 28-i beszámolója

Biden a jelentés közzé adását megelőző évben járt Magyarországon, vagyis

személyes tapasztalatai nyomán készítette a dokumentumot.

Ismeretes, a Népszabadság még 1977-ben számolt be Biden látogatásáról. Mint írták, fogadta őt a minisztertanács elnökhelyettese, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, a külügyminiszterhelyettes, külkereskedelmi miniszterhelyettes, és együtt ebédelt az országgyűlés külügyi bizottságának egyik tagjával.

Az útnak ugyanakkor kettős célja volt: a lap szerint a szenátor második feleségével, a leendő first ladyvel a Balatonnál töltötte a nászútjukat.

Bidennek amúgy ma már sokkal rosszabb véleménye van hazánkról, mint a kádári diktatúra kellős közepén, alig húsz évvel az 1956-os forradalom, illetve a véres megtorlások után volt. Október 16-án, az ABC News csatorna által Philadelphiában szervezett választási fórumon Lengyelországot és Magyarországot totalitárius rendszerekkel említette együtt, és Fehéroroszországhoz hasonlította őket.

 

Fotó: MTI/EPA/AP/Andrew Harnik

Összesen 220 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem véletlen, hogy a magyarországi haladók versenyt élveztek az elnökválasztás eredményétől. A Kádár-rendszer haszonélvezőinek zsákja megtalálta a tökéletes amerikai foltját.

Nem kell ebbe semmit se belelátni. Az Usa érdeke akkor épp ez volt, így gyengítve a keleti szovjetek által irányított blokkot. Két évre rá már az IMF tagjai voltunk. Persze, önként! :D

Illetve, akkor is amiatt, amiért 2008-ban. Akkora szarban voltunk anyagilag, hogy nem volt más választásunk, sőt, a ruszkiknak se volt, ezért duzzogva, de félrefordították a fejüket.

A folyamat - Magyarország megsarcoltatása - évtizedek óta, különböző intenzitással tart.
1978-ra a Fekete János-i csalira Kádár már ráharapott - esetleg eszi, nem eszi, nem kap mást! alapon elbolondították - de ha akkor jobban figyelünk, rájöhettünk volna:
Kádár eladott bennünket,
- a hardverünket, a testünket az oroszoknak,
- a szoftverünket, pénzünket, az országunkat a Soros-névvel jelzett kalandor spekulánsoknak,
- a lelkünket pedig egyszerre mindkettőnek.
Ami megkérdőjelezhetetlen jó történhetett Magyarországgal az utóbbi 50-60 évben :
az Orbán Viktor - de szóljatok neki, ezért ne bízza el magát.
Az első Orbán-kormány, 1998: Magyarország kidugta a fejét a bolsevik-liberálisok ásatta sírból, és a felszínre lépett.
A második Orbán-kormányok, 2010-2020:
Magyarország ÚJRA ÉL, LÉLEGZIK, ÉS DOLGOZIK, ÖNMAGÁNAK.
Ennek letörésére indult meg a legújabb vad támadás a veszettek részéről Brüsszel minden intézményében, egy időben, Soros-parancs alapján:
A KIALKUDOTT, TÖRVÉNYESEN JÓVÁHAGYOTT, MAGYAROKNAK JÁRÓ PÉNZEKET MEG KELL VONNI, AZ ORBÁN-KORMÁNYT MEG KELL BUKTATNI, KERÜL, AMIBE KERÜL.
Ellentámadásként, egyet tehetünk: a magyar kormány érje el az Európai Tanácsban
EuroKontroll Hivatal létrehozását, amely a 28 állam kormányfőinek - és csak nekik - tartozik beszámolással.
Az Európai Tanács, a kormányfők jelenleg folyamatosan marginalizálódnak, a hatalmat az EU bizottság, bíróság, az EU parlament uralmába csúszik át, teljesen mint volt ez az SZKP Titkársága idején az ősbolsevikok ideje alatt.
Az Európai Tanács a létrehozandó EuroKontroll Hivatalon keresztül vegye vissza az ellenőrzést és a kormányzást Európa felett.
Kalandorok, anarchisták, munkakerülőkből álló Soros-NGO-k kezét le kell vágni, tőből.
Őket senki nem választotta meg, míg a 28 tagállam kormányfőit pontosan 28-szor választották.
Ez a különbség, amit ma látunk, az ennek a 180 fokos ellentéte.
Az NGO-k uralnak, parancsolnak, vezetnek, ez az európai polgárok meggyalázása.

"Ausztriában is elfogadott vélemény volt a 70-es években, hogy Kádár valószínűleg megnyerne egy demokratikus választást is."
Igen, csak Ausztriában nem tudták - vagy NEM AKARTÁK TUDNI - mi ennek az ára?
Az emberek belehajszolása kimerülésig a munkába és még így is - A FEKETE JÁNOS-I "INNOVÁCIÓ", A TUDATOS TELJES ELADÓSÍTÁS.
Úgy könnyű választást nyerni, hogy kiosztom a pénzeket, kölcsönből, majd megdöglök, ... ti meg fizessétek vissza, az unokáitokkal együtt...

Abban az időben enyhült a feszültség az USA és Mo. között. Carter 1977-ben engedélyezte a Szent Korona visszaadását. ( 1978-ban érkezett meg) Ebben az időben 1977-ben jött a Balatonra és a Fővárosba nászútra az USA fiatal, de aktív szenátora Joe Biden, akiről a Kádár rendszer nyilvánvalóan pontosan tudta azt, hogy ki is ő.. Nyilvánvalóan a legjobb arcát mutatta neki...

Az nem tűnt fel, hogy Biden tett ránk először megjegyzést?
Egyébként nem is biztos, hogy emlékszik arra, hogy járt itt

Nem hinnem. A Kadar-rendszerrel konnyebb volt uzletelni. Es nekik ez az ertek. Lehuzni, gyarmati sorban tartani egy-egy orszagot, helytartokat kinevezni, akik aztan az o orszaguk erdekeit kepviselik, ezt ertekelik ok.
Az Apro Demokratak barmikor lennenek helytartok jo suskaert es titulaert!

Akkor mit akartak megreformalni a reform-kommunistak?
Talan a vidamsagot akartak elvenni, vagy mi?
Itt a vidamsag alapertek. Es az eletet maskeppen nem is lehet jol leelni, csak humorral es vidamsaggal.
Nincs az a szituacio, melyen nem javit egy nagy adag humor.
A barakk megnevezes erdekesebb ebben a kepben, talan az adhatott okot nemi nyugtalansagra. De nem a muvelt Nyugat szemeben, ok akkor nem aggodtak ertunk, nem erdekelte oket, hogy a mi szajunk elol viszik el, hogy nekik legyen minel tobb.

Mi ne szólhassunk Bidenrol?

a Varsoi Szerzodes tagallamai kozott... vakok kozt felszemu a kiraly ugye.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés