Nagy Ervin: A szellemi elittel nem szabad ujjat húzni

2020. október 24. 9:04
A Pesti Hírlap is járt az SZFE-tüntetésen, ahol többek közt Karácsony Gergelyt és Nagy Ervint is megkérdezték a helyzetről.

Demonstratív felvonulást szervezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata pénteken, október 23-án, melyről mi is beszámoltunk. A tüntetés során a demonstrálók a Műegyetem elől vonultak az Urániához, ahol beszédek is elhangzottak. A Pesti Hírlap is részt vett a rendezvényen, ahol szóra tudták bírni Nagy Ervin színművészt és a főpolgármestert is.

„Úgy gondolom, hogy az események nagyon jó irányba tartanak. Nézzék meg ezt a rengeteg embert. Hány ezren lehetnek? Az értelmiségiekkel és a szellemi elittel hosszú távon nem szabad ujjat húzni, mert az egy nagyon komoly zsákutca. Ez most ezeken az embereken keresztül mutatkozik meg. Innen üzenem, azonnal a tárgyalóasztalhoz, bár szerintem ezt már ők is látják” – fogalmazott Nagy Ervin.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ugyan nem tisztségében, de mint magánember osztotta Nagy Ervin meglátásait: „Most nem főpolgármesterként, hanem a magyar kultúráért aggódó állampolgárként vagyok itt. Nagyon remélem, hogy a kormány rájön arra, hogy azzal, amit tesz, saját magának is árt, a kultúrának pedig végképp. Én bízom benne, hogy letesznek arról a szándékukról, hogy tönkretegyék Magyarország egyik legfontosabb felsőoktatási és kulturális intézményét. Ez egy nyitott intézmény, nem érzem megalapozottnak azokat a vádakat az egyetemmel szemben, hogy nem lennének elég befogadóak mindenféle kulturális világnézettel szemben, de ha a kormány így látja, van erőforrásuk, hozzanak létre egy új intézményt, ne pedig egy meglévőt romboljanak le” – fogalmazott.

Összesen 160 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nekem a szellemi elit Hamvas, Szentkuthy, Ady, Örkény. Kányádi.
Semmiképpen nem Alföldy Róbert vagy Ascher Tamás.
Ezen utóbbi művészek ugyanis még csak keresik azt, amitől szellemi vagy elit lennének (de nem találják).

Rákosi idején is volt egy szellemi elit, származásilag is elég determináltan, kirekesztően, Kádár alatt is megmaradtak, de a szellemi-hatalmi perifériára beengedtek körön kívülieket is, de azt, hogy ki a szellemi elit a Rákosi idején startoltak, majd leszármazottaik mondták meg.

Most ki mondja meg, hogy kikből áll a szellemi elit, ki vindikálja magának a jogot ennek definíciójára? Ami a szellemi közéletben látható az az, hogy a zsidó értelmiség tartja fent magának ezt a jogot, a belpesti értelmiségen kívül- magam is közéjük tartozom -csak azok nyerhetnek e klubba felvételt, akik lakáj módjára azonosulnak a hangadókkal, feladják saját értékeiket. Különben nincs komoly színpadi szerep, könyvkiadás, nemzetközi díj, koncert, méltató kritika, interjú, külföldi ösztöndíj, élvonalba emelés a média által. Egy egyébként középszer Szirtes Ágnes erre az egyik példa.

S ez a szellemi elit jelenti ki magáról, hogy demokratikus. Miközben a legnagyobb kirekesztő, rasszista, demagóg és agresszív diktátor. Kijelentik, hogy Ők a szellemi elit, egypólusúan, s nincs más az értelmiségi palettán. Vagyis csak a másik oldal a műveletlen, primitív, csak az iskolai végzettsége okán magát értelmiséginek nevezni merő mucsai parasztok.

A demokrácia Sztálin, Rákosi, Kádár szellemiségében való értelmezése, történelmi kontinuitásban. S kimondatlanul eljutunk Rákosihoz, akit elborzasztott, hogy tíz millió fasisztával kell felépítenie a szocializmust. A balliberális értelmiség belső körös önvallomásaiban - személyes tapasztalatok, viták alapján mondom - az úgy hangzik mai formájában, hogy sok millió műveletlen, buta, vidéki paraszt és ugyanolyan buta, de általunk eddig ügyesen megvásárolható fővárosi panelproli ellenére kell ebből az elmaradott, primitív országból kultúrnépet faragni.

Régen a balliberális értelmiségen belül elkülönült egy valódi értelmiségi réteg - Konrádra és a többiekre gondolok- mostanra nincsenek ilyen szellemi óriások, csak utcai agitátorok, színtelen, tartalom, tartás, morál nélküli ripacsok. Ezek értllmisége léte erősen megkérdőjelezhető, a foglalkozás önmagában még senkit sem tesz azzá. Miként a diploma sem.

Konrádék, Szelényiék, Mezei Andrásék letettek valamit az asztalra, de ezek színvonaltalan tucat emberek, akiket az Orbán megdöntéséért fizetett balliberális média próbál érdemtelenül, teljesítmény nélkül helyzetbe hozni, kikiáltani egyedüli alternatívaként. Aminek a vége, az antiszemitizmus gerjesztése.

Nagy Ervin: A szellemi elittel nem szabad ujjat húzni
Ezt Ady is tudta:

"Ennyi zavar, vágy, indulat, zsidó
Nem tombolt soha semmiféle népben"

"Minden semmirevalónak,
Gácsnak, svábnak, zsidónak
Grádics adatott:
Itt alant már csak egyedül
Maradok"

"Grófék élik, mi érték,
Zsidó fölszedi bérét,
Barátságos a magyar világ."

Arra azért kíváncsi lennék, hogy Orbán Viktor, a kormány miként reagál a történésekre. Látják azt, hogy cselekvőképtelenségük okán a hullámok egyre magasabbra csapnak? Hogy az ellenzék tematizálja a nap huszonnégy óráját? Hogy a szél elfújja jelentéktelen kormánytagok szagtalan megszólalásait? Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségre menekült, s Orbán?

Az indulatok gerjesztés e folyik, Seres Laci barátom a Neokohn egyik írásában az amerikai héjákat , a háborúkat hiányolja.

És kinek üzened, Ervin? A Szurdi lánynak? Upor Lászlónak, a tüntető színészpalántáknak? Mert mi folyamatosan tárgyalóasztalhoz szólítjuk őket.

"Innen üzenem, azonnal a tárgyalóasztalhoz, bár szerintem ezt már ők is látják" - fogalmazott Nagy Ervin."

Pedig pont a kormány illegitim ebben az ügyben.

Egy nagypofájú, mocskosszájú, akinek még a barátnője, (menyasszonya) sem mondhatja meg a véleményét, olyan gorombán reagál rá.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés