Dobrev: Lesz európai minimálbér

2020. október 22. 13:41
„Olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy egy magyar ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc felesége.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője azt állítja, hogy lesz európai minimálbér.

Dobrev Klára csütörtöki, online sajtótájékoztatóján hivatkozásként azt mondta, hogy az Európai Parlament szerdán a kétharmadosnál nagyobb többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásokat. A politikus úgy fogalmazott: az ajánlásokból hamarosan minden tagország számára kötelező jogszabályok születhetnek. Hangsúlyozta, arra kérte a bizottságot, hogy haladéktalanul dolgozza ki azt a módszertant, amellyel minden egyes uniós országban meg lehet állapítani, hogy mekkora a tisztességes megélhetéshez szükséges minimálbér.

„Fel kell számolni a dolgozók kizsákmányolását, nem lehet megengedni, hogy nyolc órát dolgozó emberek ne keressenek annyit, amennyiből saját magukat és családjukat el tudják tartani” – jelentette ki Dobrev Klára. Azt is elmondta, a jelentés sürgeti, hogy hozzák létre az európai egészségügyi uniót. „Olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy egy magyar ne kaphasson rosszabb egészségügyi ellátást, mint például egy holland” – tette hozzá.   

Arra is kitért, hogy az országok közötti különbségek leküzdésének érdekében a mostaninál sokkal többet kell fordítani az oktatásra és szociális kiadásokra, valamint arra is figyelni kell, hogy a szegénységi küszöb alatt élő nyugdíjasok minden tagállamban méltányos nyugdíjat kapjanak. A politikus végül azt mondta, felháborítónak tartja, hogy a Fidesz EP-képviselői nem támogatták a jelentés elfogadását.

(MTI)

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dobrevék új találmánya az, hogy a nem tetsző országokra olyan pénzügyi kötelezettséget rójanak ki, ami rontja a gazdaságot és az ország versenyképességét. A bér csak tagállami hatáskör lehet, azt csak az adott állam határozhatja meg gazdasági elképzeléseinek függvényében. De akár az is elképzelhető, hogy ezzel a kérdéssel pusztán Dobrev hazai ázsióját növelnék a választások előtt. Újabb internacionalista segítség az Apró klánnak, immár a másik irányból.

Elképzelem mi lenne itt, ha Kasler miniszter úr leíratban tudatná az
orvostársadalommal, hogy a lélegeztetőgépre rakásnál milyen
preferencia sorrendet illik betartani. Aki lemarad az oxigénről, az
kérhet eutanáziát.

A kötelező védőoltásokat meg számüzzük, mindenkinek alanyi jogon
járnak a fertőző betegségek.

Válaszok:
hátakkor | 2020. október 22. 14:40

Van európai minimálbér már. A bolgár minimálbér.

Egyszer már azt hazudta, hogy megszavazták, pedig még csak napirenden sem volt a téma.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés