Nem tudom, hogy a fiúk meddig maradtak. Egy ideig én is ott voltam a stadionban, de aztán jobbnak láttam, ha hazamegyek. Úgy vagyok vele, jobb, ha ilyenkor nem vagyok a labdarúgókkal, jobban el tudják engedni magukat nélkülem. Miután este tizenegy óra után minden bezár, a fiúk végig a stadionban maradtak, megérdemelték, hogy bulizzanak egy nagyot, hogy kiengedjék a gőzt. Nagy tettet vittek véghez.
Igaz, hogy amikor már mindenki elhagyta a Groupama Arénát, és csak a vezetők, a stábtagok, valamint a játékosok voltak ott, többször lejátszották a stadionban a Bajnokok Ligája himnuszát?
Igen. Különös érzés volt, talán némileg megható is. Láttam a játékosokon, mennyire élvezik.
A lefújást követő pillanatokban az ön arcára is olyan érzelmek ültek ki, amilyeneket eddig nemigen láthattunk. A fejét fogta, és mintha nem hitt volna a saját szemének.
Azért fogtam a fejemet, mert tudom, mennyi munka kellett ehhez a sikerhez. A Dinamo Kijevvel annak idején már jártam a Bajnokok Ligája csoportkörében, de akkor egyszer sem kellett selejtezőt játszanunk. Most viszont négy kört is mennünk kellett, nem is akármilyen ellenfelekkel szemben. Az újságírók előszeretettel hasonlítják össze az egyes klubok költségvetését, kinek mennyit ér a kerete, de láthatjuk, sokszor nem ez dönt. Nagy dolgot vittünk véghez, a csoportkörben pedig tízszer-hússzor nagyobb költségvetésű klubok is szembejöhetnek. De teljesen mindegy, ki ellen lépünk pályára, eddig is más országok bajnokaival találkoztunk, a Celtic, majd a Dinamo Zagreb sem tudott megállítani bennünket. Büszke vagyok a játékosaimra.”