Tíz év után is Orbán győz: a számok bizonyítják, működik a kerítés

Tíz éve kezdték el építeni a déli határzárat, amely mai napig szálka az Európai Unió szemében.

A magyar emberek egészségének és a gazdaság működőképességének a megvédésével ellentétes lenne, hogyha most enyhítenénk a határátkelési szabályokon – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni – jelentette ki kérdésre válaszolva Szijjártó Péter a lengyel külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón. „Láthatjuk, hogy az új napi esetek száma Európa-szerte növekszik. Ez alól sajnos nem képeznek kivételt a térségbeli vagy éppen szomszédos országok sem. Mi úgy ítéljük meg, hogy a határainkon korábban életbe léptetett korlátozó intézkedések feloldása a járványügyi helyzet romlásához vezetne, és ez ellentétes azzal a célunkkal, amely úgy szól, hogy Magyarországnak működnie kell” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
„Ezt a feladatot adták nekünk a magyar emberek, akik válaszoltak a nemzeti konzultációban feltett kérdésekre is, tehát mi azt gondoljuk, hogy a magyar emberek életének, egészségének és a gazdaság működőképességének a megvédésével ellentétes lenne, hogyha most enyhítenénk a határátkelési szabályokon” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.