Korrupciós vádak miatt 18 év börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték egy kínai állami ingatlanvállalat igazgatótanácsának korábbi elnökét, aki az év elején nyilvánosan kritizálta Hszi Csin-ping kínai elnököt – derül ki az egyik pekingi fellebbviteli bíróság keddi közleményéből. A 69 éves Zsen Cse-csiangot márciusban vették őrizetbe, röviddel azt követően, hogy egy írást tett közzé az interneten, amelyben a kínai elnököt a tavaly decemberben, a közép-kínai Vuhan városából kiinduló koronavírus-járvány nem megfelelő kezelésével vádolta meg. Esszéjében a szókimondó stílusáról elhíresült Zsen úgy vélekedett, hogy a szólásszabadság korlátozásával, és a visszaélésekről a leplet lerántók elhallgattatásával a kínai vezetés tovább súlyosbította a helyzetet. Az írás egy pontján Zsen vélhetően burkolt utalást tett a kínai elnökre – akit név szerint egyszer sem említ –, amikor így fogalmazott: „nem egy császárt látok ott az »új ruhájában«, hanem egy meztelenre vetkőzött bohócot, aki ragaszkodik hozzá, hogy császár maradhasson”.
A korábban a Huajüen Ingatlanvállalat igazgatótanácsi elnökének, valamint helyettes párttitkárának pozícióit betöltő Zsent júliusban 46 évnyi tagság után kizárták a Kínai Kommunista Pártból a többi között a „párt és az ország imázsának bemocskolása”, valamint a párttal szembeni „hűtlenség és őszintétlenség” miatt. A lépés amiatt is erős üzenetet közvetít, mert nem csupán Zsen maga számított a párt prominens tagjának, de apja, Zsen Csüen-seng korábban kereskedelmi miniszter-helyettesként szintén jelentős politikai befolyással bírt.