Közös győzelem, közös Magyarország címmel online konferenciát tartott a Demokratikus Koalíció

2020. szeptember 20. 18:21
A rendezvényen felszólalt Dobrev Klára, Kiss László és Németh Georgina mellett Gyurcsány Ferenc is.

A Demokratikus Koalíció politikusai az ellenzéki pártok összefogását és közös választási indulását sürgették a DK vasárnapi, „Közös győzelem, közös Magyarország” című online rendezvényén. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője úgy fogalmazott: a pártoknak most nem az a dolguk, hogy versengjenek egymással, hanem az, hogy megmutassák, „az orbáni önkény egy évtizede után” megszületett az országot kormányozni tudó, felelős, köztársaságpárti, Európa-párti ellenzék. Hangsúlyozta, az összefogás során a DK partnernek és nem vezetőnek képzeli magát. Közös ajánlatot kell tenni Magyarországnak és közös programot adni a választóknak – szögezte le. Egy közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, egy közös listára és valamennyi választókerületben egy közös ellenzéki jelöltre van szükség – érvelt.

Lesz olyan körzet, ahol az ellenzék meg tud állapodni az induló személyében, és lesz olyan, ahol előválasztást kell majd tartani - közölte. A DK készen áll arra, hogy befolyásához, erejéhez, tehetségéhez mérten közös jelölteket ajánljon, miniszterelnököt jelöljön és kellő számú jelöltet adjon a közös listára – mondta. Közös lista, közös győzelem, közös Magyarország – foglalta össze mondandóját. Kiemelte azt is, számukra a kormány leváltása önmagában nem cél, hanem eszköz, ami utat nyit egy új világ felé. A „kormányváltók” sok helyről fognak érkezni, mert sokfélék, olyanok, akik egy demokráciában egymással is versengenének, de ma Magyarországon „nincs demokrácia, (...) nincs szabad és tisztességes választás” – fogalmazott. Amennyiben nyíltan, megértően tudnak egymás felé fordulni, akkor az ellenzéki pártoknak és a lakosság nagy többségének közös érdeke lesz, hogy eltávolítsák „a nyitottság és a megértés legfőbb akadályát, a mindenhol ellenséget kereső és gyűlöletet szító Orbán Viktort” – mondta Dobrev Klára.

Szorongásban élő ország, felesleges költekezés

A koronavírus-járványra áttérve arról beszélt, hogy az ország szorongásban él, pár napra sem lehet előre tervezni, minden bizonytalanná vált. A kormány ünnepel és ünnepelteti magát, mert úgy érzi, hogy példamutatóan kezelte a járvány első hullámát, pedig a  kabinet valójában cserben hagyta Magyarországot. Annyi pénzt költött el feleslegesen, hogy a valaha volt legnagyobb hiánnyal kell szembenézni, az ország az elmúlt negyedszázad legnagyobb gazdasági visszaesését szenvedi el és nálunk a legnagyobb az infláció az EU-ban – szögezte le. Miközben a magyar kormány költötte a legkevesebbet a munkahelyek megvédésére és a bérkompenzációra, aközben számolatlanul szórta a pénzt egyházi alapítványoknak, sportberuházásokra és vadászkiállításra – mondta. Az a kormány, amelyik az iskolaév kezdetén még mindig csak „kéz- és nyunyókamosási” tanácsokat tud adni a pedagógusoknak és a diákok szüleinek, az alkalmatlan. Az a kabinet, amely a válság kellős közepén megszünteti a bértámogatási programot, az vagy vak, vagy gonosz – fogalmazott. Európában egyedül Magyarországon nem segít az állam azokon, akik bajba kerülnek a válság miatt - folytatta mondandóját. Az kormány, amely a válság során nem ad semmit a gyerekes családoknak, a nyugdíjasoknak, a munkanélkülieknek, az nem nemzeti és nem keresztény – hangoztatta az EP-képviselő. A következő hetek nagyon nehezek lesznek – figyelmeztetett az ellenzéki politikus, aki megismételte korábbi, a koronavírus-tesztelés ingyenessé tételéről szóló követelésüket.

Gyurcsány Ferenc is megszólalt

Dobrev Klára a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) beszélve szokatlannak és felemelőnek nevezte, hogy a „hódító erőszaktevőt ellenállók várták”. Az SZFE önállósága nem csak az egyetem ügye, hanem a szabad Magyarországé is, mert aki megfojtja a tudomány, az oktatás, a művészet szabadságát, az megöli a jövőt – jelentette ki. Gyurcsány Ferenc a DK elnöke azt mondta, pártjuk azért indul neki a választásig hátralévő másfél évnek, hogy a végén „otthont teremtsünk a hazából”. Akik közösen indulnak neki az útnak, azok sokféle helyről érkeztek, sok mindenről másként gondolkoznak, de abban egyetértenek, hogy a „megértés otthonát kell teremteni a hazából”, és ennek érdekében együtt kell működni – beszélt az ellenzéki összefogásról a politikus. Végre okos, felelős együttműködés és párbeszéd zajlik a demokratikus ellenzék pártjai között – jelentette ki. Természetesen vannak fiatalok, akik „nagy dühvel érkeztek ebbe a küzdelembe”, vannak, akik más történelmi hagyományokat tartanak fontosnak, de összeköti őket, hogy vissza akarják adni a hazát valamennyiünknek – tette hozzá.

Kiss László, a III. kerület polgármestere, DK-s politikus arról beszélt, hogy a járvány és a kormány „tehetetlensége” akaratlanul is „az összefogást adták fel az országnak leckeként”. A közös ellenzéki indulás mellett érvelő politikus azt mondta, úgy látja, hogy az elmúlt hónapokban az emberek megtanulták a leckét. Németh Georgina, a DK ifjúsági szervezete, a Demokratikus Lendület tagja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai melletti kiállásra buzdított. Ha valaki megszabja, hogy mi a kultúra és mi nem az, akkor már csak egy lépés választ el a könyvégetéstől, a darabok betiltásától, az abszolút, totális diktatúrától – jelentette ki. A rendezvényt eredetileg egy héttel korábban a Hősök terén tervezték megtartani, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották és online bonyolították le.

(MTI)

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Legnagyobb tévedésünk- a tévedhetetlenségünk."/Tatiosz/

...nincs szabad és tisztességes választás..... , Klári a beszéd megírásakor még nem kapott információkat a Tóth-Kunhalmi tandem megválasztása mikéntjéről.

Egyébként meg világosan látszik, hogy Gyurcsány, nem mellesleg a realitások talaján állva, látva az egyes koalíciós partnerei bázisát, határozottan felvásárolja a szövetséges pártelitet. Vitathatatlan, hogy a jelenlegi kormányt csak összefogással lehet esélyük legyőzni.

Kérdés, hogy 22-ben az ellenzéki szavazók tudatában lesznek-e esetleges győzelmük veszélyeinek, tisztában lesznek-e azzal, hogy a demokratikus szóvirágok mögül győzelem esetén milyen érdekcsoportok fognak előbújni, ki fogja a tejfölt ismét lenyalni, valóban annyira óhajtják-e a mostani német, francia, svéd, stb. társadalmi modellt, békét, vágynak-e a nemzetközi nagytőke helytartói által vezetett országban élni, s ami nagyon fontos, el tudják-e majd dönteni, hogy saját családjuk, gyermekeik, nemzetük, országuk számára a megmaradás, vagy a felolvadás a fontos.

A magam részéről bízom abban, hogy amikor az Orbán-gyűlölet és a haza érdekei tárgyában dönteni kell, akkor az itt élő emberek többsége az utóbbi alapján szavaz, s a mostani kormányzat által biztosított nyugalmat, biztonságot, építkezést szolgáló, a családot, a vallást, a legfontosabb társadalmi kötőszöveteket megőrző politikát támogatja.

Szélsőséges emberek, vélemények minden oldalon léteznek. 22-ben minden oldal józanul gondolkodóira lesz szükség összenemzeti érdekeink megvédése okán, a jövőt tekintve nincs jobb-és baloldal.

Az ellenzéki pártok többsége hosszú menetélést hajt végre, biztosan belefáradtak, szeretnének már hatalomra kerülni, a nemzetközi erővektorok is szívesen látnák már a Fidesz bukását, hiszen nem akar Magyarországból muszlim országot, nemzetek nélküli Európát.

Az összefogás mögé felvonulnak a média nehézfegyverei, itthon és külföldön egyaránt. A média háborúban az arányok olyanok, mint az olasz-etióp háborúban volt, az ellenzék javára. Este a Pesti TV-ben Srefka mesélt arról, hogy Antall nem ismerte fel a saját oldali média létfontosságát, de a Fidesz is csak lassan eszmélt rá erre. Stefka példaként említette, hogy Pesti TV is csak megkésve, a huszonnegyedik órában kelt életre. Pedig a média fogja eldönteni a 22-es választást.

Ezek a szövegek még mindig csak szépelgő, de semmitmondó, most kötelező, már jól ismert leckefelmondások a nagy ellenzéki egységről és fogadkozásokról. Majd jön a tényleges, ellenzéki ütközések ideje, s akkor majd kiderül, a jó komcsi hagyományoknak megfelelően, "ki kit győz le"...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés