Ez is csak olyan pszeudo-kérdés

2020. szeptember 15. 11:19

Gágyor Péter
Hajónapló
Az SZFE-nél sem az a gond, hogy változtatni kívánnak a struktúrán, így ez megint csak egy felületes háború, mert nem a lényegről szól. Interjú.

Milyen a magyar színház jelene?

Én úgy érzem, persze ez nagyon szubjektív, miután határon kívül rekedtem – tehát a rendezéseimet negatívan érintette a magyar színház sorsának alakulása –, hogy jelentős változás az illusztrativitás és kreativitás harcában nem történt, a színházkultúránkat elkerülte a paradigmaváltás. De ha történt is kezdeményezés – lásd a kaposvári »Marat halála«, meg a »Stílusgyakorlatok« és még egy-két előadás –, nem lett folytatásuk, és így nem alakultak a kezdeményezésből önálló kamaraszínházak, iskolák, műhelyek, stúdiók.

Azt mondod, a kreativitás nem tudott gyökeret verni a magyar színházi világban?

Igen, és van egy olyan feltételezésem, hogy ez elsősorban adminisztratív okok miatt alakult így. A régi rendszer – tudatosan vagy tudat alatt – igyekezett ezeket a jelenségeket úgy háttérbe szorítani, hogy fokozatosan felszámolódjanak.

A legnagyobb színészeink jó része nem kapott képzést, mégis naggyá váltak, most viszont a fiatalok képzését érintő reformtervektől hangos a média. Mit gondoljon erről egy átlagember? Érdekelje?

Ne. Azért ne, mert nem érdekes, ez is csak olyan pszeudo-kérdés, mint a lélegeztetőgép-ügy; amikor nem volt elég, azért volt hibás a vezetés, most meg azért, mert sok van belőle, és minek költöttek rá ennyit. Ezt el lehet játszani mindennel. Az SZFE-nél sem az a gond, hogy változtatni kívánnak a struktúrán, így ez megint csak egy felületes háború, mert nem a lényegről szól. De hogy kit mi vezet az alkotóművésszé válás útján, az jó lenne, ha nem volna ennyire túlpolitizálva. Egyébként az is az illusztrativitást jellemzi, hogy a színház körüli szakmai kérdéseket politikai haszonszerzés reményében akarják felhasználni. Tipikus illusztratív magatartás: mintha etikusan járnánk el; pedig nem. A színészképzésnek a műveltség, a tájékozottság és a kreativitás fejlesztése volna a fő célja, hogy valakiből végül igazán jó színész legyen. Majd. Mert a színész nem az egyetemen, vagy a stúdióban válik színésszé, hanem a színpadon, ott is csak fokozatosan. A színház pedig csak akkor működő egység, ha kialakul egy team, tizenöt-húsz ember egy-két rendezővel, akik hasonlóan gondolkodnak, képesek egymás mondatait befejezni, együtt lélegezni, mert a színház csoportos alkotás. És kell egy közös éthosz.

A csapatmunka eltűri a szigorú hierarchiát?

A színházat érdekes kettősség jellemzi, egyfelől nagyon demokratikus, vitázó szerkezet, ugyanakkor szigorúan hierarchikus, különben adott idő alatt nem tudná befejezni a munkafolyamatot. Talán egy hasonlattal érthetőbb: indul a próbafolyamat, a színészek beülnek a regatta evezőihez, a rendező a kormánylapáthoz, vízre szállnak, menet közben pedig mindenki végzi a feladatát, a siker érdekében. És nem lehet szó semmilyen helycseréről, mert felborulhat a hajó. De meg kell jegyeznem azt is, hogy a hathetes próbaidőszakot túl rövidnek tartom, az orosz színházakban anno fél évig, egy évig is próbáltak egy-egy darabot, mire azt mondták, hogy kész, mivel intellektuális, kreatív felelősség egy olyan figura megalkotása, amely a tökéletest közelíti. Ez természetesen nem lehet modell, csupán a kreatív alkotószándék tükre. Az alkotásnak mindig ez a szándéka: megközelíteni az elképzelt tökélyt. A rövid próbaidőszak tehát nem biztos, hogy azt a minőséget teremti meg, amelyre a színházban szükség volna, pláne a nehezebb, kreatív út szabályai szerint. Illusztrálni könnyebb; ha gróf vagyok, dadogok, tikkelek, felteszek egy monoklit, és kész a figura. A kreatív szellem viszont rengeteget meg akar tudni arról a grófról, a személyiségéről, megismerni őt, hogy aktivizálódjon benne az emberi jelenség.

Én nézőként eldönthetem egy darabról, hogy nekem személy szerint tetszik-e vagy sem, de ki mondja meg, hogy az valóban jó-e vagy rossz?

A közönség. De a közönség is kétféleképpen dönthet, mert ha túlzottan kiszolgálják, szórakoztatják, felszínes giccsekkel bódítják, akkor tud rosszul is dönteni. Rövidtávon. Hosszútávon azonban nem, ott megmaradtak Örkény vagy Háy Gyula munkái, a Bánk Bán, és még sok más remekmű kreatív színrevitele.

Mi a cél: kiszolgálni a közönséget, vagy nevelni? Mert ugye »nem biztos, hogy jót tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet«.

Általában tényleg nem tesz jót. A közönséget egyszerre kell nevelni, szórakoztatni és bizonyos fokig gondolkodtatni, szellemi szövetségessé tenni.

Megvan ez a potenciál a magyar színházban?

A potenciál mindenképp megvan, de én azt hiszem, hogy illusztratív módszerekkel nem érhető el a kívánt eredmény, vagy csak nagyon felszínesen. Ezért volna szükség több, kreatív színházi műhelyre, ahol a szellem csillogása hozza a katarzist, a politikai pamfletek építésével, a bohóckodással, az akarnoksággal szemben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem tudtam megfogalmazni, amiről Gágyor beszél, de valami hasonlókat éreztem a téma és az SZFE kapcsán.
"A színészképzésnek a műveltség, a tájékozottság és a kreativitás fejlesztése volna a fő célja, hogy valakiből végül igazán jó színész legyen. Majd. Mert a színész nem az egyetemen, vagy a stúdióban válik színésszé, hanem a színpadon, ott is csak fokozatosan. A színház pedig csak akkor működő egység, ha kialakul egy team, tizenöt-húsz ember egy-két rendezővel, akik hasonlóan gondolkodnak, képesek egymás mondatait befejezni, együtt lélegezni, mert a színház csoportos alkotás. És kell egy közös éthosz."

" Ismerünk néhány olyan befutott alkotót, akik hetven fölöttiek, mégis, az összes színházat elfoglalják. És mögöttük sorakoznak a hatvanasok, ötvenesek, negyvenesek, harmincasok nemzedékei teli energiával, vággyal, szándékkal, amit meg akarnak valósítani. Így a konfliktus borítékolt. A táncházak udvarán sem szokás csárdást járni, ha egyszer oda nem hallatszik ki a zene."

" Megdöbbentő élmény ért például, amikor egy barátom Bukarestben színházba vitt, s én jeleztem, hogy nem tudok románul, de mint kiderült, nem is kellett, mert nagyjából a harmadik perctől értettem az előadást. Megfogott a kreatív csoda. Ezzel szemben nálunk a Csárdáskirálynő jelentette a kitörést, Rátonyi Róberttel. "

Gágyor Péter
Rendező
Gágyor Péter színházi rendező, drámaíró, színműfordító, publicista. Wikipédia
Születési dátum: 1946. április 6. (életkor 74 év), Ipolyság, Szlovákia
Könyvek: Isten veled, Monarchia: három dráma, Ezek, Mesedrámák, Senkik: (de mindegy)

Gágyorra talán tanácsadóként hallgathatna az EMMI.
És még hány Gágyor létezik, akik senkit nem érdekelnek.
Pl. az egyik legjobb politikai szakértő Lóránt Károly.
Sehova nem hívják, csak, mert amit mond, annak mélysége, több rétege van, nem egybites agyú, és nem is így nyilvánul meg...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés