Társadalmi egyeztetést indít az új Duna-híd úthálózatának első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos úti csomópontig tartó szakaszáról a tervezést irányító Budapest Fejlesztési Központ (BFK). A kérdőívet szeptember 29-ig a projektet bemutató új, www.ujdunahid.hu linken elérhető honlapon lehet kitölteni.
A BFK hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kérdőív négy nagyobb tematikus egységből, a beruházáshoz kapcsolódó általános szempontok, a budai oldali és a Csepel-szigetet érintő fejlesztések, valamint az első szakasz pesti oldali fejlesztéseinek véleményezéséből áll. A felmérés célja, hogy a központ megismerje a budapestiek és a környező településen élők véleményét a Dél-Pestet, Csepelt és Dél-Budát összekötő új úthálózatról. A fejlesztés második üteméről, a pesti oldali folytatás nyomvonaláról az ősz folyamán indít átfogó társadalmi párbeszédet a BFK – tették hozzá.
Budapest közlekedésében új egyensúlyra van szükség
A közlemény szerint Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt mondta: széles körű egyetértés van abban, hogy Budapest közlekedésében új egyensúlyra van szükség a közösségi, az autós és a kerékpáros közlekedés között. A híd irányonként két új forgalmi sávon kapcsolja majd össze a déli kerületeket és városfejlesztési övezeteket, valamint lehetővé teszi a forgalomcsillapítást. A hídon irányonként két és fél méter széles kerékpárút és új villamosvonal is épül, amely csatlakozik majd a csepeli és ráckevei HÉV vonalához – ismertette. Hozzátette: fontos, hogy a nagyobb budapesti fejlesztésekkel, beruházásokkal kapcsolatban valódi részvételen alapuló párbeszéd alakuljon ki, és hogy az új híd leendő használói is elmondhassák a véleményüket.
Az új Duna-híd tervezése 2018-ban indult el, a munkát az egy évvel korábban kiírt nemzetközi tervpályázat győztese, a holland UNStudio és az brit Buro Happold Engineering alkotta tervezői konzorcium végzi. Az új városi körút úthálózatának első szakaszát a BFK szakmai irányításával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készíti elő. A híd tervét 2020 februárjában a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is támogatta – írták.