Kifejtették: hosszas piackutatást követően Magyarország az első NATO- és EU-tagország, mely a düsseldorfi székhelyű német cég új fejlesztésű termékével modernizálja haderejét. „A folyamatban lévő honvédelmi- és haderőfejlesztési program legnagyobb értékű beszerzése történelmi lépés” – írták a közleményben, hozzátéve: a katonák a BMP-1 típus másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta ugyanis nélkülözni voltak kénytelenek a nehézlövész erők gerincét alkotó lánctalpas gyalogsági harcjárműveket.
A közlemény szerint Maróth Gáspár, a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírást követően kiemelte: a NATO-nak tett vállalásai részeként Magyarország helyreállítja szárazföldi haderejének nehézfegyverzetét. „A piacon fellelhető legkorszerűbb típusként a Lynx bizonyult alkalmasnak arra, hogy megfeleljen a magyar katonai szakértők által támasztott szigorú követelményrendszernek, s az elkövetkező évtizedekben a honvédségben betöltse ezt a kulcsfontosságú szerepet” – idézték kormánybiztost.
Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke értékelése szerint „jövőbe tekintő döntésükkel Magyarország legfelsőbb politikai és katonai tisztségviselői igazi vezetői kvalitásokról tettek tanúbizonyságot”. Nemcsak az európai haditechnika élvonalába emelik Magyarországot, hanem a magyar kormányzat elkötelezettségét is megerősítik a tekintetben, hogy NATO-szövetségeseik megbízható és katonailag hatékonyabb partnerei kívánnak lenni – mondta a közlemény szerint a német hadiipari vállalat vezetője.