HM: Ismét új harckocsik érkeznek Magyarországra

2020. szeptember 7. 14:35
A katonai szállítójárművek a Hegyeshalom határátkelőhely – M1-es autópálya – 1-es számú főút útvonalon közlekednek majd.

Ismét érkeznek az új harckocsik Magyarországra. Emiatt Hegyeshalom és Tata között katonai konvoj közlekedésére kell készülni – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint tervezetten kedden hajnalban szállítják a Magyar Honvédség újabb két Leopard 2A4 harckocsiját Németországból Tatára. A katonai szállítójárművek a Hegyeshalom határátkelőhely – M1-es autópálya – 1-es számú főút útvonalon közlekednek majd.

A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják. Arra kérnek mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek – írta a HM.

(MTI)

(Nyitókép: honvedelem.hu/)

Összesen 83 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Rossz belegondolni, hogy hamarosan használni fogjuk őket honvédelmi célokra. Mert eddig amilyen lehetséges forgatókönyvre Orbán rákészült, abból sajnos valóság lett...

Zolika szegény retardált.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés