Szeptemberben indul a Megafon-képzés – Mandiner-interjú Kovács Istvánnal

2020. augusztus 5. 16:23
Június végén útjára indult a Megafon, amely azért jött létre, hogy a jobboldali, konzervatív hangokat felerősítse a közösségi médiában. Kovács Istvánt kérdeztük.

Mi történt egy hónap alatt a Megafonnál?

Szerencsére hatalmas az érdeklődés a Megafon iránt. Sokan jelentkeztek munkára, képzésre, és egy hónap alatt több mint kétezren regisztráltak a weboldalunkon. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok emberhez eljutott az indulás híre, és sokan egyetértenek a céljainkkal is. Ez pedig minket megerősít abban, hogy sok jobboldali ember érez ugyanúgy, mint mi, vagyis hogy a közösségi médiában egyre inkább átveszi az uralmat a liberális gőzhenger. Mi továbbra is mindenkit arra bátorítunk, hogy aki tenni szeretne ez ellen, az regisztráljon a honlapunkon és csatlakozzon a közösségünkhöz!

Határon túli magyarok is regisztrálhatnak? 

Igen, folyamatosan figyeljük a visszajelzéseket, amelyek közül az egyik az volt, hogy csak magyarországi lakcímmel lehetett regisztrálni a honlapunkon. Ezzel kapcsolatban érkezett hozzánk egy panasz, amit igyekeztünk minél gyorsabban megoldani. Így július közepétől már határon túli címmel és telefonszámmal is tudnak regisztrálni azok, akik csatlakoznának a Megafonhoz. Szeretettel várunk minden magyar jelentkezőt, éljen a világ bármely pontján. 

Mikor indulnak a már sokat emlegetett képzések? 

Szeptemberben fognak indulni, és nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ingyenesek lesznek, tehát semmilyen anyagi kötelezettséggel nem járnak. Képzéseinken személyesen kell majd megjelenniük azoknak, akik vállalják, hogy egy négynapos fejtágításon hajlandóak részt venni. A Megafon közösségi média képzését azoknak is ajánljuk, akiknek már van Facebook-, Youtube- vagy Instagram-csatornájuk, de szeretnének szintet lépni, illetve azoknak is, akik még csak gondolkodnak azon, hogy megjelennek ezeken a platformokon. Utóbbiak, ha még nem mertek belevágni, jelentkezzenek bátran, mi segítünk elindulni.

86 perc – átlagosan ennyi időt Facebookozik naponta egy magyar felhasználó

Ahogy az oldalukon ma megjelent videóban mondják: „profi Facebook-harcost képzünk belőled”. Mitől lesz valaki Facebook-harcos? 

A képzési tervünkön folyamatosan dolgozunk, igyekszünk egy olyan tanfolyamot összerakni, amely a legversenyképesebb tudást nyújtja mindazoknak, akik tanulni szeretnének. Ebben profi stáb áll a rendelkezésünkre, és vannak amerikai partnereink is, akik a legtöbbet tudják az online világról - hiszen nem túlzás azt mondani, hogy az Egyesült Államokban vannak a legjobb digitális szakemberek a világon. Az ő szaktudásukat is igénybe vesszük mind a tervezés, mind pedig a lebonyolítás során. A képzés több részből fog állni, és a terveink szerint lesz majd egy kezdő, valamint egy haladó osztály is, mivel úgy érzékeljük, hogy a jelentkezők tudásszintje eltérő. A tanterv struktúrája azonos, inkább annak mélysége fog változni a tudásszint alapján. Abban reménykedünk, hogy ha valaki szeptemberben elvégzi a tanfolyamot, akkor – ha kezdőkről beszélünk – az alapokat már tudni fogja, haladók esetében pedig egy olyan versenyképes tudásra fog szert tenni, amellyel már magabiztosan elboldogul az online térben.

És milyen tudást jelent ez pontosan? 

Lesznek tantermi, tehát elméleti részek, ahol a jelentkezőknek elmondjuk például, hogy mik a főbb trendek, milyen főbb felületek vannak ma Magyarországon, ezeknek a felületeknek mik a főbb jellegzetességei. Ezek az információk elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki tudja, hol és hogyan érdemes megjelenni a közösségimédia-felületeken. Emellett szeretnénk workshopokat is tartani, ahol a leendő szakértők megtanulhatják, hogyan kell videót vágni, mi a titka a jó grafikának, hogyan kell hatékonyan hirdetni. Ezeknek a közösségi felületeknek egyedi fogyasztási logikájuk van, de vannak nagyon hatékony gyakorlatok, amelyeket érdemes megtanulni. Emellett én azt gondolom, hogy a jelentkezők olyan skilleket is kapnak majd, amiket az élet minden területén hasznosíthatnak. Tehát mindenképpen megéri jelentkezni. 

Hogyan lehet jelentkezni a képzésre? 

A honlapunkon, a www.megafon.hu oldalon lehet jelentkezni, augusztus 20-áig. Ezután a jelentkezők egy személyes interjún fognak részt venni, ahol mi is kicsit megismerkedhetünk velük, és ők is elmondhatják, hogy mit gondolnak a projektünkről. A képzés elvégzése után a résztvevők számára egyéni konzultációra is lehetőség nyílik a Megafon irodájában. 

Milyen elvárásaik vannak a jelentkezők felé? Milyen eredménnyel lennének elégedettek? 

Mi a Megafonban azért kezdtünk el együtt dolgozni, mert azt érezzük, hogy bár sokan vannak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, mégis kevés emberhez jutnak el a jobboldali vélemények és hangok. Hadd mondjak önnek egy példát. 86 perc – átlagosan ennyi időt Facebookozik naponta egy magyar felhasználó. Persze vizsgálhatjuk, hogy ez más országokhoz képest sok vagy kevés-e, de egy biztos: lefordíthatjuk úgy is, hogy ez idő alatt a baloldali vélemények tömkelege, míg a jobboldali tartalmaknak töredéke jut el a magyar felhasználókhoz. Mi ezen szeretnénk változtatni, és nagyon örülnénk neki, ha akár csak egy-két olyan megmondóembert találnánk, aki a saját, jobboldali értékeit érdekesen, tanulságosan tudja közvetíteni a nagyközönség felé, és akit szívesen néznek és hallgatnak az emberek. Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki kilép a Megafonból, akkor azonnal több milliós nézettségeket fog produkálni, és letarolja a netet. Ez egy hosszú tanulási folyamat, amelyre időt kell szánni. A kezdő lökést azonban meg tudjuk adni, és szívesen is tesszük, hiszen mi is szeretnénk, ha minél több jobboldali mondhatná el a véleményét közéleti kérdésekben. A jelenlegi liberális túlerőben hihetetlenül nagy szükség van rájuk! 

Címlapkép: Facebook

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés