A budapesti városvezetés tehát a Közgép, az A-Híd Zrt. és a Strabag hármas valamelyikének szeretne lehetőséget teremteni a Lánchíd-projekt kapcsán. Az aligha elképzelhető, hogy a Mészáros Lőrinc üzlettársaként is ismert Szíjj László cégével, a Közgéppel szeretné megnyeretni a projektet a fővárosi önkormányzat. Maradt tehát a forrásaink szerint baloldali kapcsolatokkal rendelkező A-Híd Zrt. és a Demszky-éra alatt magát rommá nyerő Strabag (egy időben úgy is gúnyolták az SZDSZ-t, hogy Strabag Demokraták Szövetsége). A főpolgármester indoklását még azzal is megfejelte, hogy mészároslőrincezésbe kezdett („van a Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia” – így Karácsony), az volt kivehető a szavaiból, hogy olyan közbeszerzést próbáltak kiírni, amelyen Mészáros Lőrinc cégeinek kevesebb az esélye nyerni, de „ezzel együtt is a munkát el kell végezni, ha ezek a cégek vannak, akkor ezek tudnak pályázni, a Lánchidat meg kell újítanunk” – tette hozzá beletörődően.
„Aggályos Karácsony magyarázata”
Lapunk egy önkormányzati közbeszerzésekkel foglalkozó szakemberrel is beszélt, aki merőben szokatlannak nevezte azt, hogy egy városvezető ennyire részletekbe menően foglalkozik közbeszerzések kiírásával, annak konkrét szövegezésével. Szerinte a közbeszerzési kiírások megfogalmazása alapvetően jogi, műszaki munka, amely a szakemberek kompetenciája. A jogtechnikai, műszaki részletekbe a városvezetők nem szoktak belefolyni. Az pedig finoman szólva is „aggályos, hogy egy polgármester gyakorlatilag élő adásban elmondja, hogy úgy próbáltak kiírni egy közbeszerzést, hogy azon konkrétan meghatározható cégek is elindulhassanak. Karácsony mondatait úgy is lehet értelmezni, hogy Mészárosékat ki akarták szorítani, és