Márki-Zay Péter a Fidesz-szavazókat sértő kijelentéseiről
2020. augusztus 04. 21:58
Hódmezővásárhely polgármestere, akinek miniszterelnöki ambíciói is vannak, közösségi oldalán, valamint a Hír TV stábjának is korábbi kijelentését magyarázta.
2020. augusztus 04. 21:58
p
0
0
93
Mentés
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz szavazóit sértegette Márki-Zay Péter, amikor közösségi oldalán úgy fogalmazott: „a szegény emberek valamiért Orbán Viktorra szavaznak, a tehetős és képzett emberek viszont nem”.
„A fideszes szavazók aránya a szegények és tanulatlanabbak körében sokkal nagyobb”
A polgármester közösségi oldalán úgy fogalmazott, „nem mondtam, hogy »csak« a legszegényebbek szavaznak a Fideszre”, majd miután pontatlanságáért elnézést kért, hozzátette: „ugyanakkor a fideszes szavazók aránya a szegények és tanulatlanabbak körében sokkal nagyobb”.
Az említett bejegyzés vonatkozó részlete. Fotó: Facebook
„A baloldalon már hagyománya van annak, hogy a Fidesz-KDNP szavazóit sértegetik”
A miniszterlelnöki ambíciókkal is rendelkező városvezető a Hír TV stábjának is hasonlóan nyilatkozott, szerinte ugyanis „akkor, amikor az ember egyszerűsítve föltárja az összefüggéseket, az egyébként tényszerűen létező összefüggéseket, akkor azt gondolom, hogy az egy abszolút megengedhető dolog, hogy azt mondom, hogy a szegények azok nagyon nagy többségben támogatják a Fideszt, mint az iskolázottabbak, és ebből a szempontból Orbán Viktor számára egy sokkal lojálisabb, megbízhatóbb szavazóréteg, mint a tehetősek és magasan iskolázottak”.
„A baloldalon már hagyománya van annak, hogy a Fidesz-KDNP szavazóit sértegetik” – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arról, hogy Márki-Zay Péter szerint a legszegényebbek és a legtanulatlanabbak voksolnak a Fideszre.
A Hír TV kapcsolódó adását az alábbiakban tekinthetik meg:
Márki-Zay Péter közösségi oldalán megosztott teljes bejegyzését ide kattintva olvashatják.
Történelmi jelentőségű szavak hangzottak el, lényegében a demokráciát bontaná le az ellenzék képviselője. Ha ennek nem lesznek következményei, akkor nagyobb a baj, mint hittük.
„Az adatok és pl. a többszázezres Pride után »pillanatnyilag« Fidesz győzelemre számítani azért elég megúszós...” – írta a Republikon Intézet alapítványi elnöke.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 93 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. augusztus 07. 11:56
Ez a megabarom visszavonta az 50-es éveket idéző ötletét: https://index.hu/belfold/2020/08/07/hodmezovasarhely_korrupcio_jutalom_hatalyon_kivul_helyeztek/ , és mindezt tetézte azzal, hogy még meg is dicsérte az embereket, hogy ők is egy emberként utasították el, tartották a józansággal és tisztességgel összeegyeztethetetlennek:
"Márki-Zay csütörtökön azt írta Facebook-oldalán, hogy az elmúlt egy hónapban egyetlen feljelentése se érkezett. Mint fogalmazott, ,,a józan és tisztességes vásárhelyi lakosság (...) az elmúlt hónapban bebizonyította, hogy sem politikai, sem pitiáner személyes okokból nem jelentgeti fel szomszédait. Köszönöm, büszke vagyok Vásárhelyre.''"
Márki-Zay Péter hazudik és elemzésében még önmaga állításának is ellentmond.
Az ellenzék azt állítja, hogy az Orbán kormány nem törődik a szegényekkel.
Ha ez így lenne akkor miért szavaz a többségük mégis a Fidesz/KDNP listára, jelöltre?
Az elmúlt három választás kampányát nézve azt tapasztaljuk, hogy az ellenzék mindig túllicitálta a Fidesz/KDNP programját.
Ha egyszer az ellenzék többet ígér, mint a Fidesz akkor miért nem az ellenzékre szavaznak?
Lehet, hogy úgy gondolják az ellenzék ígéretének a fele sem valósul meg?
Amennyiben ez utóbbiról van szó, akkor nagyon is képzettek ezek a szavazók.
Egyébként miért nem közli Márki-Zay Péter, hogy honnan vette az adatokat, amelyek állítását alátámasztják?