ABC: A Dominikai Köztársaságban van I. János Károly volt spanyol király

2020. augusztus 4. 10:58
A volt király hétfőn jelentette be, hogy elhagyja az országot.

Az ABC című spanyol lap értesülését hivatalos forrásból nem erősítették meg. Az újság tudomása szerint a volt uralkodó a hét végén a spanyol Galiciába, onnan pedig a portugáliai Portóba utazott, ahonnan elrepült a Dominikai Köztársaságba. Az újság azt feltételezi, hogy I. János Károly elfogadta számos meghívása egyikét, de nem tudni, hogy végül a karibi országban fog-e letelepedni. Az újság emlékeztetett: a volt uralkodó egyszer azt mondta, hogy ha el kellene hagynia Spanyolországot, akkor Új-Zélandra utazna. A TVI portugál televízió ugyanakkor úgy tudja, hogy a volt uralkodó a portugáliai Estoril településen van, ahol gyerekkorának egy részét töltötte. Az El Confidencial című lap viszont azt írta, hogy I. János Károly Olaszországba vagy Franciaországba utazhatott.

Nincs hivatalos bejelentés a volt uralkodó hollétéről

Hivatalos bejelentés a volt uralkodó hollétéről egyelőre nincs. A volt uralkodó neje, a 81 éves Zsófia médiajelentések szerint nem akar külföldre távozni férjével. A volt királyné néhány napja vakációra Mallorcára utazott. Pénteken odavárják fiát, Fülöpöt – a jelenlegi uralkodót –, feleségét, Letíciát és gyermekeiket, Leonórát és Zsófiát is. I. János Károly hétfőn jelentette be, hogy elhagyja hazáját, és külföldön telepszik le. Hírügynökségek egy pénzügyi botrányt gyanítanak a döntés hátterében. A királyi család internetes oldalán jelent meg a levél, amelyben a nyugalmazott király a fiát, az 52 éves VI. Fülöpöt tájékoztatta szándékáról. Döntésével fia államfői tevékenységét akarja megkönnyíteni – írta a volt uralkodó, nyilvánvalóan a június elején a spanyol legfelsőbb bíróság által ellene indított vizsgálatra utalva. Azt nem közölte, hogy hová távozik.

Zavaró pénzügyi vizsgálatok, korrupciógyanú

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök nemrég zavarónak nevezte a János Károly körül kialakult helyzetet, amelynek része egy pénzügyi vizsgálat Spanyolországban és Svájcban. Azt akarják kideríteni, hogy a volt uralkodó kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában. Amióta a legfelsőbb bíróság vizsgálatot kezdeményezett, a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy eurómilliókról lehet szó.

Az összeget a király állítólag Abdalláh egykori szaúd-arábiai uralkodótól kapta, és Svájcban helyezte el. Ez a hatóságok gyanúja szerint a pénz eltüntetésére irányuló próbálkozás lehetett. János Károly ügyvédje közölte, hogy a volt király a hatóságok rendelkezésére áll. A 82 éves volt uralkodó csaknem negyven évig ült a trónon, és igen nagy szerepet játszott a modern, demokratikus Spanyolország békés felépítésében Francisco Franco diktátor 1975-ös halála után. A trónról 2014-ben mondott le. A királyi ház szerint VI. Fülöp semmit nem tudott az esetleges pénzügyi szabálytalanságokról, és ismeretes, hogy lemondott az apjától várható személyes örökségéről.

(MTI)

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lölő és a gazdája meg Felcsúton röhög rajta.

"Azt akarják kideríteni, hogy a volt uralkodó kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában."

Ez így egy fordított korrupció. Gondoltam szólok.

Elképzelem a jelenetet.

A szaúdi király (SZK) meghívja a spanyol királyt (SK) vacsorára.

SZK: Köszönjük a látogatást. Szeretnénk kérni valamit Felségedtől.
Szeretnénk meghosszabbítania gyorsvasúthálózatot a zarándokok
nagy száma miatt. Felkértük a spanyol vasúttársaságot, de
elutasították a felkérést. Közben járna értünk? Nem leszünk
hálátlanok!

SK: Hát, nem lesz egyszerű. Ezek szabotálják a munkát, nem akarnak
dolgozni. A központi irodaépületet sem takarítják, úgy kellett
rájuk küldenem az ÁNTSZ-t.

SZK: Felség, nagyon szépen kérem, mégis próbálja meg rávenni
őket, hogy legalább a tenderfüzetet letöltsék a fészbúkról!

SK: Azt hiszem ebben tudok segíteni. Jövő héten találkozóm van
a társaság CEO-jával majd megemlítem neki a dolgot.

SZK: Felség! Hová utaljuk a pénzt?

SK: Utalják a titkos számlámra, és kérem, hogy az utalás tényéről
tájékoztassák az El Pais-ot, ők szeretnek ilyesmivel foglalkozni.

SZK: Nagyon szépen köszönjük, adunk egy kis olajipari részvényt
és motorola részvényt is bónuszba.

(Kézrázás, függöny)

Vajon o is nem ilyen Clinton-fele Epstein-korban szenved?
Allitolag sokan meguthettek volna a bokajukat, ha Epstein nem ongyilkolja meg magat!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés