Egy nap után visszalépett az Index új főszerkesztő-helyettese

2020. július 31. 7:21
„Rosszul mértem föl a helyzetet, ezért hibás döntést hoztam” – írja péntek hajnali Facebook-bejegyzésében Tevan Imre, amit a 24.hu szúrt ki.

Nem leszek az Index főszerkesztő-helyettese. Nem azért, mert kaptam a pofámra. Ezt tudtam előre, ez ilyenkor jár. (Sok támogatást is kaptam, köszönöm.) Hanem azért, mert rosszul mértem föl a helyzetet, ezért hibás döntést hoztam – írja péntek hajnali Facebook-bejegyzésében Tevan Imre, aki nem egészen 24 órával korábban szintén ott jelentette be, hogy elfogadja a felkérést a posztra – erről a 24.hu számolt be.

Tevan 2011-ig már volt az Index egyik főszerkesztő-helyettese a háromból, akkor elbocsátották, aztán 2014-ben került az Origo gazdasági rovatába, majd hamar felelős szerkesztő lett. Most, hogy múlt pénteken az Index szinte teljes szerkesztősége bejelentette távozási szándékát, a főszerkesztő-helyettesek is beadták felmondásukat, miután Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt, Tevant e hét hétfőn keresték meg a laptól.

Tegnap délután Tevan már aggályait hangoztatta. Aztán most azt írja friss bejegyzésében, hogy örök indexesnek érzi magát, és amikor felkérték, hogy vállalja most el a pozíciót, „azt hittem, hogy ebből az indexességből meg lehet őrizni valamicskét, és újra lehetőségem lesz ebben szerepet vállalni. Most, a második éjjelen, amikor nem tudok elaludni, megvilágosodtam.”

Amikor eldöntötte, hogy belevág, azért tette, mert úgy gondolta, hogy elképzelhető olyan helyzet, hogy nem lesz politikai beavatkozás az újságnál. Azonban azzal nem foglalkoztam, a politikai beavatkozáson túl, hogy a három ember, tehát az igazgatóság tagjai képesek lesznek-e összehozni egy minimális csapatot, amely legalább elfogadható minőségben át tudja venni a felmondott kollégáimtól a lapkészítést abban a rohamosan közeledő pillanatban, amikor ők végleg elmennek. Az „igazgatósági tag” hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból. -thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő.

Ezzel tehát Tevan arra is utal, hogy Szombathy Pált vagy Sztankóczy Andrást nézték ki az Index főszerkesztőjének.

„A harmadik tag doktor Bodolai, akinek minden nyilatkozata után azt éreztem, hogy ki kell szállnom. (Bodolai az Index.hu Zrt. elnöke, mint írtuk.) Kétségtelenül fejlődik, a legutóbbiban a Klubrádióban már hosszú perceket beszélt értelmesen anélkül, hogy elővette volna a szerkesztőség ármánykodásáról szóló elméleteit, de aztán leteltek ezek a percek.”

(24.hu)

Összesen 195 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"megvilágosodott"

:))))))

Azt mondja ndjak, Bodolai összevissza beszél. És ő?

Megy a casting, mint a Gyurcsany visszalepese utan, ki legyen, ki ne legyen a miniszterelnok. Pardon, Index foszerkeszto-helyettes.
Mit is szolna a muvelt Nyugat, ha azt latna, senki nem akarja megmerenyelni a zindexet, jaj!
Ezt a jatekot meg jatszani kell egy ideig, nyujtani, mint a retestesztat. Bar mar ez inkabb egy agyonragott ragogumi.

Mindennap ujrakezdodik.
Eletben kell tartani a kutyakomediat, meghalt az Index, eljen az Index!
Allandoan ki- es bejelolni oket, hat nem lehet konnyu maguknak sem!

Az Index-"borzalmat" tovább kell csúcsra járatni - stop.
Az új helyettest vissza kell léptetni - stop.
Soros/CIA - stop
A magyar helyzet szoros nyomon követése elsőrendű feladat - stop

,,Dobrev elküldte hozzá al ófejet..,,

A sajátját, vagy a férjéét?

Csak nem ásót emlegettek az eftársak?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés