Már csak két helyen nem járnak a vonatok a viharkárok miatt

2020. július 25. 22:51
Zalakomárnál csak vasárnap késő este indulhat újra a vonatforgalom.

Szombat este már csak két helyen, Zalakomár és Nagykanizsa, valamint Beleg és Somogyszob között viszik vonatpótló buszok az utasokat a péntek éjszakai, illetve szombat délelőtti viharok, esőzések miatt Somogy és Zala megyében – közölte a Mávinform az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint Zalaszentjakab állomás vágányai a folyamatos eső miatt szombat déltől víz alá kerültek, így az állomáson nem lehetséges a vonatközlekedés. A csapadékvíz visszahúzódása után vasárnap reggel kezdődhet meg a vasúti pálya helyreállítása. Ehhez hét teherkocsinyi zúzott követ használnak majd fel az ár által elmosott ágyazat pótlásához. Az állomáson várhatóan vasárnap késő este indulhat újra a forgalom, a nagykanizsai vonalon Zalakomár és Nagykanizsa között addig pótlóbuszok közlekednek, és az átszállások miatt a menetidő 30-60 perccel megnőhet.

Somogy megyében szombaton késő délután Beleg és Ötvöskónyi között a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, amelynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vehet igénybe a Mávinform szerint. Azt írták: a károk felmérése csak az ár levonulása után kezdődhet meg, addig a Dombóvár-Gyékényes vonalon Beleg és Somogyszob között pótlóbuszokra kell átszállni.

Szombat este a 6622-es utat is lezárták vízátfolyások miatt, így a pótlóbuszok csak jelentős kerülővel, a Somogyszob-Segesd-Ötvöskónyi-Segesd-Beleg útvonalon tudnak közlekedni, a menetidő a közúti lezárás miatt legalább másfél órával megnő ezen a szakaszon – tették hozzá.

(MTI)

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés