Pikó András ellen tüntettek a Józsefvárosban

2020. július 18. 17:49
„Ne legyen több drogos, nem akarunk romlott húst, tisztaságot Józsefvárosban!” – skandálták a tüntetők.

Tüntetés volt szombaton a józsefvárosi polgármesteri hivatal előtt – számol be a Ripost. A lap azt írja, az embereknek elegük van abból, hogy a kerület tele van drogosokkal és hajléktalanokkal, folyamatos a bűz és a mocsok, és a közétkeztetéssel is problémák vannak.

Ne legyen több drogos, nem akarunk romlott húst, tisztaságot Józsefvárosban!” – skandálták a tiltakozók az önkormányzat előtt, majd az egyik szervező rövid beszédet is mondott. Közel 400 ember gyűlt össze a lap szerint.

A Józsefvárosi Fidesz Facebook-oldalán július 16-án közlemény jelent meg, ebből kiderült: a kerületi pártszervezet „teljes mértékben egyetért annak a demonstrációnak a célkitűzéseivel, amelyet a lakosok Józsefváros lezüllesztése ellen szerveznek”, ugyanakkor arra kérte a szervezőket, hogy a demonstrációt az eredetileg tervezett helyszínről, vagyis Pikó polgármester háza elől tegyék át máshova. 

Pikó András úgy véli, a Fidesz vidékről buszoztatott embereket a fővárosba, „hogy a propagandamédiájában majd bemutathassa elégedetlenségüket egy olyan kerülettel, amelynek nem lakói”. 
 

Összesen 147 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Saját magukból indul ki.

Az etnikusokat mindenre be lehet szervezni, ha megfizetik...

400? A'szittem, lesznek vagy 40-en.

Az igaz, hogy a közétkeztetés nagyon drága volt? Valami Mészáros-kötődésű konyha.

Bottal ütném azt a fideszes faszt, aki kitalálta, hogy cigányokkal produkál spontán tüntetést ellenzékiek ellen. Ez annyira kontraproduktív, hogy szó szerint fáj egy konzervatív embernek.

Öreg motoros vagyok már, aki nem veszi be, hogy cigányok tömegesen saját elhatározásukból tüntessenek meg helyesírási hibától mentes transzparenseket innováljanak olyan polgári értékek mellett, mint élhető város. Mely értékrend egyik legfőbb veszélyeztetői épp saját maguk. Cigányokkal nem tüntettetünk...

Egy kerületi cigány zenész a szervező.

Jó. De azt hiszed, ő egyedül lakik ciganykent a kerületben?

"...Jászkisér, Monor, Szolnok - csak néhány olyan település, ahonnan a mai józsefvárosi Polgármesteri Hivatal elé érkező “tüntetők” saját elmondásuk alapján érkeztek..."

A Párt nem talált józsefvárosi tiltakozókat, így kénytelen volt importálni őket.

Ez nem tény. Csak Pikó mondja, mert ez az érdeke.
Nem gondolom, hogy Pikó kerul

Bocs.
Nem gondolom, hogy Pikó kerületében nem lakik 250 cigány ember.

Pikó ezt elég jól kitalálta, de legalább kételkedj:-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés